Kései kezdet, korai sikerek
Soltész Árpád az FTC-ben kezdett kenuzni 1960-ban, nevelőedzője Székffy Géza volt. Tehetségét látva Granek István hívta a csoportjába, és az ő irányításával készült 1961-től 1966-ig. 1966-ban az Újpesti Dózsába igazolt, ahol Keresztes János lett az edzője. 1963 és 1971 között tagja volt a magyar kajak-kenu válogatottnak, és számos kiemelkedő sikert ért el: 1963-ban C–2 1000 méteren Gyűrű Endre oldalán a jajcei világ-és Európa-bajnokságon harmadik, az 1964-es tokiói olimpián Hajba Antal párjaként C–2 1000 méteren negyedik, az 1966-os berlini világbajnokságon Szántó Csabával harmadik, míg utolsó világversenyén, az 1971-es belgrádi világbajnokságon C–2 500 méteren Pfeiffer János oldalán negyedik lett. „Mindenféle sportmúlt nélkül kerültem 16 évesen a Fradiba, és a nagy öregek befogadtak maguk közé, tőlük lestem el a kenuzás csínját-bínját. Ennek köszönhetően juthattam ki már három év után világbajnokságra, rá egy évre pedig olimpiára. Ma már pozitív élményekkel gondolok vissza pályafutásomra, de ha jobban menedzselem magam, talán többre vihettem volna.”
Több generációban is sikeres kenusokat nevelt
Sportolói pályafutása befejezése után, 1975-től edzőként dolgozott az Ú. Dózsában, illetve az UTE-ban, és vezetésével a kenuszakágban Leikep Gusztáv, Takács Gábor, Varga Zoltán és Barna Tamás olimpiai és világbajnoki helyezéseket értek el. Több generációban is sikeres kenusokat nevelt. Az elsőből a legeredményesebb tanítványa a vb-ezüstérmes dr. Csépai Dezső és az olimpikon Takács, Leikep páros volt. Ő irányította fiatalkoruktól az Ipacs fivérek, valamint a későbbi világbajnok, Belicza Béla edzéseit. Nevelőedzője volt Mike Róbertnek, aki később világbajnok, a riói olimpián pedig 4. lett Vasbányai Henrikkel párosban. 1978-ban a TF-en edzői oklevelet szerzett. Edzőként sok fiatal versenyzői számos kiemelkedő eredményében vett részt, munkásságát 1995-ben mesteredző címmel ismerték el. A kezdetektől 2013-ig ő irányította a Héraklész-program kenus szakágának munkáját, az ifi válogatott felkészítője volt a 2003-as korosztályos vb-n, ahol versenyzője, Sáfrán Mihály aranyérmes lett kenu egyesben. Versenyzői pályafutásából büszke arra, hogy az 1968-as olimpián Wichmann Tamás tartalékja lehetett, edzőként pedig arra, hogy az 1988-as olimpián szakágvezetőnek nevezte ki Parti János kapitány. Nyugdíjba vonulása után néhány kollégája felkérésére válogatott versenyzők felkészülését segítette, edzőtáborokba is elkísérte őket.
Edzőként rengeteget kaptam a gyerekektől, sokat tanultam a kollégáktól. Nem készültem az edzői pályára, úgy kértek fel rá, hogy végzettségem sem volt. Az eredményeimre való tekintettel írásos engedélyt kaptam az állami sportvezetéstől. Azzal a feltétellel vállaltam, hogy a fiatalokkal kezdhettem, mert csak akkor lesz jó nevelő az ember, ha kicsikkel kezdi. Sosem bántottam a gyengébben teljesítőket, így értük el a csapategységet. Ha láttam, hogy valakiből nem lesz klasszis versenyző, finoman próbáltam más irányba terelgetni őt, mert a sporton kívül is vannak értékek az életben.
“„