Birkózóból lett világbajnok kenus
Hajba Antal sajátosan ismerkedett meg a kenuval: 1953 és 1957 között még birkózóként versenyzett a Bp. Honvéd korosztályos csapatában, az ifi-válogatottságig vitte. Az egyik nyáron egy kék szemű lány hatására lement a vízre a barátjával, ám mivel bemutatkozásként összetörtek egy kajakot, elzavarták őket. Amikor hallotta, hogy egy másik edző van a telepen, visszament, de már kenuzni, mert az jobban tetszett neki. Kezdetben csak nyáron kenuzott, mert ősszel kezdődtek a birkózóedzések. Egy térd- és kulcscsontsérülés, porcleválás után azonban maradt a kenu. Ekkor volt húszéves. 1957 és 1959 között a Kossuth Kajak Klub, 1959 és 1966 között az MHS, 1967 és 1971 között az Egyetértés kenusa volt. Dávid Géza indította el a pályáján, majd amikor edző nélkül maradtak, elmondása szerint a társaival egymást edzették-javítgatták. Amikor 1961-ben megnyerte az első válogatót 500 és 1000 méteren is, majd bajnok lett mindkét távon, nagyon büszke volt arra, hogy Parti János gratulált neki, és jónak nevezte őt. Válogatottkeret-tagként 1963 és 1966 között Söptei János, 1966–1967-ben Parti János irányította az edzéseit. Legjobb eredményét 1966-ban érte el, amikor 10 000 méteren világbajnok lett. Az 1964-es tokiói olimpián C–2 1000 méteren a negyedik helyen végzett Soltész Árpád oldalán. Európa- és világbajnokságokon még négy negyedik és egy ötödik helyet szerzett. Tízszeres magyar bajnok.
Pakson a semmiből teremtett sikeres szakosztályt
Visszavonulása után, 1969-től edzőként dolgozott, 1969 és 1972 között az Egyetértés, 1972-ben három hónapig a kanadai válogatott kenuedzője volt, ám a müncheni olimpia előtt hazarendelték. 1972 és 1982 között a Bp. Honvéd kenuedzője volt. 1982 őszétől a Paksi Atomerőmű SE vezetőedzőjeként dolgozott, ahol a semmiből teremtett sikeres szakosztályt. A következő években fokozatosan fejlődött a sportolói gárda, a gyereklétszám több mint háromszorosára nőtt, az edzők száma is bővült. Az országos egyesületi rangsorban a 62. helyről a 28.-ra sikerült előrelépniük. Tímár Géza szakosztályelnökkel a fadd-dombori kajak-kenu pálya kialakítója volt, később szakmai tanácsadó. Közben 1986-ban Kínában edzőtanfolyamot vezetett a Jangce partján fekvő Vuhanban. 1987–1988-ban ő készítette fel a szöuli olimpiára a dél-koreai kenuválogatottat, az olimpián egy versenyzője a középfutamba került, ezzel Ázsia legjobbja lett. Később visszatért a Távol-Keletre, a hongkongi kajak-kenu válogatott vezetőedzői tisztét látta el 1995–1996-ban. Tanítványai közül Buday Tamás, Frey Oszkár és Hoffmann Ervin világbajnok lett, hongkongi versenyzője Ázsia-bajnokságot nyert. Edzőként a fegyelmet és a szorgalmat tartotta leginkább szem előtt. Mozgalmas életet élt: síelt, évente két kenutúrát szervezett a Dunán, a Tiszán vagy a Rábán veterán sportbarátok, profik és amatőrök számára. Büszke volt arra, hogy nemcsak a sportágnak szerzett versenyzőket, híveket, hanem sokakat tanított meg úszni és síelni, túrázni, tábort verni, tüzet rakni. „Fontos dolog egy-két olimpiai bajnokot nevelni, de nagyobb tett száz emberrel megszerettetni a sportot” – fogalmazta meg edzői hitvallását. Betegség miatt hagyta abba az edzői munkát, de tanítványai nem feledkeztek meg róla, tartották vele a kapcsolatot. Hosszan tartó, súlyos betegség miatt bekövetkező halála után, az ASE 40. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen 2019 novemberében felavatták az emléktábláját, amelyet egykori tanítványa, a világbajnok Hoffman Ervin leplezett le.