Andrássy
Gyula

Andrássy Gyula 23 év alatt öt magyar bajnokságot nyert, valamint ötödik helyezést ért el az 1948-as londoni olimpián.

Születési hely
Budapest
Születési idő
1927
Halálának ideje
1950. szept. 24.
Halálának helye
Siófok

Öt bajnoki cím és olimpiai részvétel

Andrássy Gyula 1942-től 1949-ig az Elektromos színeiben kajakozott, majd a Budapesti Honvédba igazolt. Első jelentős eredményét 1946-ban érte el, amikor Granek Istvánnal bajnoki harmadik helyezést értek el a kajak kettesek 1000 m-es versenyében. A következő évben ugyanezen a távon Blahó Kálmánnal már bajnoki aranyéremnek örülhetett. 1949-ben és 1950-ben ismét Granekkel együtt versenyezve további két bajnoki címet szerezett ebben a versenyszámban. A kajak négyesekkel 1947-ben és 1950-ben nyert további két bajnoki aranyérmet. Az 1948-as londoni olimpián Urányi Jánossal indult a kajak kettesek 10 000 m-es versenyében, és az ötödik helyen végzett.

Tragikus halála és emlékezete

1950-ben Simó József válogatott evezőssel együtt tisztázatlan körülmények között halálos kimenetelű vitorlás balesetet szenvedtek a Balatonon. 1951 és 1962 között Andrássy Gyula emlékversenyt rendeztek a tiszteletére.

Forrás

• www.olympedia.org • www.arcanum.hu • Magyar olimpiai zsebkönyv 1948

Egyesületei

1942 — 1949
Elektromos Művek Sportegyesülete
1950 — 1950
Budapesti Honvéd
Budapest

Eredményei

1948
London
Nagy-Britannia
XIV. nyári olimpiai játékok
Gyorsasági K-2 10000m
5