Vezéregyéniség és vezérevezős
1965-ben a VM Csemegében kezdte a pályafutását, ahol Hortobágyi Miklós volt az első edzője, majd 1971-től a Vasasban folytatta Ballya Hugó és Lukachichné Bertényi Hanna irányítása alatt. Meglehetősen hamar vezérevezőssé vált, vérében volt a ritmus, a küzdeni akarás. Csapattársai visszaemlékezése szerint nyugodtan rábízhatták magunkat, mert mindig tudta, mit kell tenni a pályán, vitte magával a csapatot. A versenyeken küzdeni tudásban nyújtott kiemelkedőt. Kifejezett vezéregyéniség volt, életvidámsággal, energikussággal kiegészítve. 1978-ig tartó aktív evezős évei alatt három felnőtt magyar bajnokságot nyert kormányos nélküli kettesben és nyolcasban.
Válogatottként a női nyolcasok biztos tagja
1972–1974 között volt a válogatott keret tagja. 1973-ban Moszkvában az Európa-bajnokságon – ami nem hivatalosan az első női világbajnokságnak számított – nyolcasban negyedik helyezést ért el, amivel a csapat (Melisné Molnár Éva, Sándorné Bán Ágnes, Bánfalvi Ágnes, Schwender Zsuzsanna, Ribáry Zoltánné, Horváth Ágota, Gavenda Margit, Serly Beatrix, Lévai Erzsébet kormányos) „Az év női evezőse” címet is elnyerte. Egy év múlva, 1974-ben a már első hivatalos női világbajnokságon Luzernben ugyancsak nyolcasban versenyzett (Melisné Molnár Éva, Sándorné Bán Ágnes, Martonné Schwender Zsuzsanna, Ribáryné Pál Katalin, Mózerné Perlaki Mária, Vári Klára, Balassi Júlia, Juhászné Erdős Györgyi, Lévai Erzsébet kormányos), a csapat a kisdöntőbeli győzelmével összesítésben a hetedik helyen végzett.
Szakmája mellett kísérletezett az edző szereppel is
1965-ben érettségizett a József Attila Gimnáziumban, aztán műszaki rajzolóként dolgozott a Bányaterv Vállalatnál, majd a Szilikátipari Kutató Intézetnél, utóbb a Széna téri Ipari Minisztériumban. A rendszerváltás után szabadúszó rajzoló lett, előtte ő rajzolta például Füzesséry Gyula „Kajak-kenu ABC” című, 1970-ben a Sport Kiadónál megjelent könyvébe az illusztrációkat. Az evezés mellett 1974-ben edzői oklevelet szerzett a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetében és másodállásban edző lett először az MTK-ban, majd az 1980-as évek elején, amikor a Csemege SK újjáalakult, oda hívták és ott foglalkozott rövid ideig fiatalokkal.
A család mindenek előtt
1974-ben ment feleségül Melis Zoltánhoz, a Csepel olimpiai ezüstérmes evezőséhez, később sikeres edzőhöz. Két gyermekük született, Zoltán (1979) és Éva (1984), és ettől kezdve a család központi helyet töltött be életében. Saját munkája mellett a legmesszebbmenőkig támogatta férjét edzői és szövetségi kapitányi feladatai ellátásában. 1994–1996 között, amikor Zoltán az Egyiptomi Evezős Szövetség szövetségi kapitányaként Kairóban dolgozott, és gyermekeik ott jártak iskolába, háztartásbeliként szervezte az egész család egyiptomi életét. 1981-ben újra hajóba szállt és egészen 1993-ig a rendszeres edzéseken túl hazai, valamint nemzetközi masters versenyeken indult. Női és vegyes versenyszámokban többször állhatott dobogóra. Váratlanul halálát szívelégtelenség okozta. Kérésének megfelelően, a Hármashatár-hegyen szűk családi körben bocsátották a szelek szárnyára hamvait.
Forrás
Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben I. (Bp. 1994., I. 319-320.o.);
Férje, Melis Zoltán és csapattársa, Ribáryné Pál Katalin adatközlése.