Tauber

Zoltán

Tauber Zoltán 1934-ben született, Felsősegesden egy cselédként dolgozó anya gyermekeként. Apját nem ismerte, így nagyszülei segítségével nevelkedett 11 éves koráig Kópházán. Az élete jelentősen megváltozott, amikor 1945-ben egy háborús ágyúlövedéket szerelt szét, az pedig szétrobbant a kezeiben. Ekkor egy szovjet katona lépett oda hozzá, fegyverét Zoltán fejéhez szegezte, az élete kioltásával szeretett volna segíteni a gyermek fájdalmain, azonban nem volt szíve meghúzni a ravaszt. A soproni katonai kórházba szállították a sebesült fiút, akinek orvosi beavatkozásokat követően amputálni kellett mindkét kézfejét. A gyógyulási folyamatok során ismerkedett meg több sportággal is, először úszni, majd biciklizni kezdett. Budapestre, a Mexikói úti Nyomorék Gyermekek Országos Otthonába helyezték el (mai nevén Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon), ahol a Nyomorékok Sport Egyesülete (NYSE) is üzemelt

Egy napon az NYSE egyik termébe betévedve ismerkedett meg az asztalitenisszel. Kézfejei hiányában a kézcsonkjaival tartotta az ütőt és úgy kezdett el játszani. Egészen hamar ráérzett a labdamenetekre, ügyesen tudta manőverezni az ütőt. Ennek hatására elhatározta, hogy többször vissza fog térni a terembe, de már a soron következő edzésekre. Annyira ügyesen mozgott az asztal előtt, hogy fogyatékossággal élő társaival szembe legtöbbször sikerült győzelmet aratnia. Sok esetben olyan ellenfeleit is legyőzte, akik kevésbé voltak sérültek, kezeikkel jól tudták fogni az ütőt. Egy év felkészülést követően már épek ellen is kiállt, első hazai versenyén mindenki az ő asztala köré gyűlt, nem akartak hinni az emberek a szemüknek

A nagy megdöbbenést felváltotta az elismerés, hiszen Tauber Zoltán kézfejek nélkül úgy játszott, mint más profik. Első jelentősebb eredményét 16 évesen az Úttörő Bajnokságon érte el, amit meg is nyert. Kerületi és országos versenyeken mérette össze tudását ellenfeleivel, több válogatott sportolót tudott legyőzni, ezzel meglepetést okozva mindenki számára. A későbbi többszörös világbajnok, olimpiai negyedik helyezett Klampár Tiborral egy ifjúsági asztalitenisz versenyen találkozott, ahol Zoltán felül tudta múlni ellenfelét. Gergely Gábor, világ- és Európa-bajnok egyik korábban megjelent írásában emlékezik vissza a felsősegesdi születésű sportolóval való első találkozására; 14 éves lehetett, amikor már úttörő olimpiai bajnok volt, és a Bőrdíszmű SE ellen lépett asztalhoz. Ezt az élményt Gergely Gábor állítása szerint sosem fogja elfelejteni, azonban a mérkőzés kimeneteléről nem hajlandó beszámolni.

Tauber Zoltán példaképként tekintett Puskás Ferencre, hozzá hasonlóan szeretett volna dicsőséget szerezni Magyarországnak a sport révén. A hazaszeretet mindig jellemezte őt, az 1956-os forradalom kirobbanásakor személyesen is jelen volt. Ekkor már a Nyomorék Gyermekek Országos Otthonában dolgozott, az események alatt pedig kézikocsival vitte a kenyeret a kenyérgyárból a munkahelyén ápolt betegeknek. 41 éven keresztül dolgozott ezen a munkahelyén, a kifogástalan hozzáállása, segítőkészsége miatt lakást is kapott a kórház épületében.

A hazai versenyeken, bajnokságokon szerzett sikerek után foglalkoztatni kezdték a kézfejek nélkül pingpongozó sportolótt, hogy nemzetközi szinten milyen megmérettetések lehetnek. 1966-ban megtudta, hogy Svédországban mennyire fejlett a mozgássérültek sportja, így elkezdte felvenni a kapcsolatot több nemzettel is, a lehetőségek kapcsán. Meghívásokat kapott más országok versenyeire, melyeket sorra el is fogadott, az utazásokat azonban önköltségből kellett megoldania.

Mindeközben a hazai fogyatékossággal élők sportjának fellendítésén is dolgozott, 1966-67 között segített a Fővárosi Bőrdíszmű megalapításában, melynek később ő maga is sportolója lett. 1970-ben egyik alapító tagja volt a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubjának (HOSC), mely újabb lehetőségként szolgált a hazai parasport mozgalom további fejlődéséhez. A HOSC megalapításának dátuma a későbbiekben szimbolikussá vált, az 1970. február 22. alapítási dátumot 2018-ban a Magyar Országgyűlés elfogadta és a Magyar Parasport Napjának tűzte ki.

A para-asztaliteniszezők világbajnokságát 1975-ben, Saint-Étienne-ben rendezték meg, ahová Tauber Zoltán is meghívást kapott a nemzetközi versenyeken elért eredményei alapján. Korábbiakhoz hasonlóan, ez alkalommal is saját zsebéből fizette a világbajnokságon való részvétel költségeit. A párharcok során mindenkit ámulatba ejtett játékával, így nem lehetett kérdés a bajnoki cím megszerzése, amellyel a következő évben tervezett torontói paralimpiára megszerezte a kvótát.

A kanadai nagyvárosban rendezett 1976-os Paralimpiai Játékokon több magyar versenyző, köztük Tauber Zoltán is képviselhette hazánkat. A kézfejek nélkül játszó asztaliteniszező remekül állta a sarat, magabiztosan jutott a döntőbe. A fináléban az ellenfelének megvolt a bal keze, ráadásul korábban már legyőzte Zoltánt, így nagy volt az izgalom. Hazánk sportolójában dúlt a dac, revansot szeretett volna venni ellenfelén, ami össze is jött neki egy igazán nehéz mérkőzést követően. Ezzel a sikerével nem csupán bajnok lett, de megszerezte Magyarország történetének első paralimpiai aranyérmét. Az eredményhirdetéskor nem várt fordulat következet, a magyar nagykövet jelezte a magyar válogatott tagjai felé, hogy a Szovjetunió nem támogatja a paralimpiát, így haza kellett utazniuk. A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) – az akkori szabályokra hivatkozva - nem ismerte el a mieink eredményeit (Tauber Zoltán aranyérmén kívül Oláh József atlétikában szerzett bronzérmét sem). Zoltán a zoknijába rejtette el a frissen megszerzett medálját, mert nem szerette volna, ha megfosztják tőle. A csempészési kísérlet sikeres volt, így Budapestre visszaérkezve otthonában rejtegette az aranyérmét, ha pedig bárki kérdezett róla, azt válaszolta, hogy elvesztette azt.

Tauber Zoltán pályafutása ezzel nem zárulhatott le, továbbra is szívvel-lélekkel ragadta meg ütőjét mindennap. A nemzetközi versenyek, újabb eredmények sorra halmozódtak, az út pedig az 1980-as paralimpia felé vezethetett volna, Arnhembe (Hollandia). A Torontóban átélt politikai nyomás ezt a világeseményt is áthatotta. Az eredetileg Moszkvában tervezett paralimpiát a Szovjetunió politikusai elítélték, lemondtak a rendezés jogáról, sőt kijelentették: a nemzetükben nem élnek fogyatékossággal élők. E döntésük egyértelműsítésének céljából megtiltották a keleti blokk országainak a részvételt a soron következő paralimpián. Így Magyarország sem vehetett részt a versenyen, Tauber Zoltán pedig nem védhette meg az akkor még nem hivatalos bajnoki címét.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) hosszas megbeszéléseket folytatott a Nemzetközi Paralimpiai Bizottsággal, hazánk első aranyérmének ügyében, szerették volna elismertetni Tauber Zoltán eredményét. A diplomáciai tárgyalások 2016 nyarán sikerrel zárultak, az IPC hivatalos úton, egy oklevéllel ismerte el az asztaliteniszező torontói helyezését. Az MPB ugyanezen év nyarán tartotta meg a Rio de Janeiro-ba utazó Magyar Paralimpiai Csapat ünnepélyes eskütételét, melyre Zoltánt is meghívták a Nemzeti Színházba. Az eseményen rehabilitálták hazánk első paralimpiai bajnokának eredményét, ünnepélyes keretek között felavatták az aranyérmet és átadták az IPC elismeréséről szóló okmányát. Így Magyarország sporttörténetének első paralimpiai bajnoka hivatalosan is Tauber Zoltán lett.