Sidó

Ferenc

A Csehszlovákia területén fekvő Vágpattán született, és kellett némi idő, amíg eldőlt, hogy a fiatal Sidó Ferenc melyik sportágban éri majd el a sikereit, hiszen számos sportágban versenyzett. Pályafutását a Pozsonyi TE-ben labdarúgóként és asztaliteniszezőként kezdte, majd, miután 1938-ban a családja Magyarországra költözött, volt a Diósgyőri VTK futballkapusa (1943–1944) – be is mutatkozott az NB I-ben – és az Elektromos röplabdázója (1946–1947) is. Utóbbi sportágban a válogatottságig vitte.

1940-től az UTE versenyzőjeként lett tagja az asztalitenisz-válogatott keretének. 1947-ben az akkori szövetségi kapitány, Lakatos György ultimátumot adott Sidónak: elmegy a röplabdázók albán túrájára, de akkor felejtse el a pingpongválogatottat, vagy gőzerővel készül a közelgő párizsi világbajnokságra. Szerencsére Párizst választotta, és ettől az évtől már csak ebben a sportágban versenyzett. A vegyes párosban aratott országos győzelmek után 1947-ben egyesben is magyar bajnok lett, és világbajnoki ezüstérmet is szerzett. A II. világháború utáni magyar asztaliteniszezés meghatározó egyénisége volt. 1940-től 1961-ig összesen 190 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, ez idő alatt a világbajnokságokon összesen huszonhat érmet – köztük kilenc aranyat – nyert. Tagja volt az 1949-ben és 1952-ben vb-címet szerző férficsapatnak, a párosok között vb-t nyert Soós Ferenccel (1950), majd Kóczián Józseffel (1953), vegyes párosban pedig két-két alkalommal lett világbajnok Farkas Gizellával (1949, 1950) és a román Angelica Rozeanuval (1952, 1953). Az 1953-as bukaresti világbajnokság Sidó diadalmenetét hozta, összesen 27 mérkőzést játszott, s mind a 27-et megnyerte: a férfi és a vegyes párosban aratott győzelem mellett egyesben is felért a csúcsra. 1958-ban Budapesten, a sportág első Európa-bajnokságán tagja volt a győztes magyar csapatnak, 1960-ban Berczik Zoltánnal párosban, valamint a csapattal is Európa-bajnok lett. Szinte valamennyi egyesületével nyert magyar bajnoki címet, 1940 és 1961 között összesen harmincegyszer. A Vörös Meteorral egy alkalommal bejutott a Bajnokcsapatok Európa-kupája (ma Európai Bajnokok Ligája) döntőjébe (1961–1962). Sidó több szempontból is a sportág nagy újítói közé tartozott. Utánozhatatlan fonákja mellett a megjelenésével is kilógott a mezőnyből. Az addig kifejezetten elegánsnak tartott sportágban fehér ingben, hosszú nadrágban játszó pingpongosok között ő volt az első, aki rövidnadrágban, sortban állt asztalhoz.

1962-ben, 39 évesen, némi rábeszélésre vonult vissza, ugyanis szövetségi kapitányt akartak belőle csinálni. Abban az évben, illetve 1966 és 1968 között töltötte be ezt a posztot. 1967-ben a Testnevelési Főiskolán edzői képesítést szerzett. A mesteredzői címmel 1969-ben kitüntetett legendás sportember 1968-tól nyugdíjazásáig volt a Budapesti Spartacus vezetőedzője. Ebben a minőségében is maradandót alkotott, a hetvenes-nyolcvanas években az ő irányításával ért el fantasztikus sikereket a mások mellett Jónyer Istvánnal és Klampár Tiborral felálló klub. Csodájára jártak, amit a „Szpari” Szentkirályi utcai termében elért, az egyéb sikerek mellett az öt BEK-győzelem önmagáért beszél. 1989-ben vonult nyugdíjba.

Sidó 1962–1963-ban országos szakfelügyelőként dolgozott. Volt a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnöke, a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) ranglistabizottságának tagja, az ITTF Halhatatlanok Klubjának tagja és az Európai Asztalitenisz Szövetség (ETTU) ranglistabizottságának elnöke. Edzői pályafutásának befejezése után a Nemzetközi Swaythling Klub (a veterán asztaliteniszezők nemzetközi egyesülete) vezetője lett, 1994-ben bekerült az európai szövetség (ETTU) elnökségébe is.

• Magyar Köztársasági Érdemrend arany fokozat (1947) • Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst fokozat (1951) • a Magyar Népköztársaság kiváló sportolója (1951) • Szocialista Munkáért Érdemérem (1953) • a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954) • a nemzetközi szövetség Hírességek csarnokának tagja (1995) • az európai asztalitenisz Hírességek csarnokának tagja (2015)

Több cikkel és könyvvel járult hozzá a sportág népszerűsítéséhez és szakmai fejlődéséhez. 1956-ban jelent meg Az asztalitenisz edzésrendszere című kötete (szerzőtársai Lakatos György és Várkonyi László voltak), feljegyzéseiből A kaucsuklabda varázsa címmel Hámori Tibor írt könyvet 1964-ben.

https://www.nemzetisport.hu/egyeb-egyeni/2023/04/szaz-eve-szuletett-sido-ferenc