Új színt hozott a magyar pingpongba
Berczik Zoltán 1944-ben költözött a szüleivel Magyarországra a vajdasági Újvidékről. Előbb Békéscsabán, majd 1950-től a Gyulai Vörös Lobogó színeiben asztaliteniszezett. 1955-től Budapesten folytatta pályafutását, előbb a Bp. Lokomotív, később a Vasútépítő Törekvés, majd a jogutódnak számító BVSC színeiben. Tizenkilenc évesen robbant be a nemzetközi élvonalba, 1957 és 1969 között 145-ször szerepelt a magyar válogatottban. Kemény, megszállott ember hírében állt, ha edzésről volt szó, nem ismert kegyelmet, a tehetsége mellett ennek is köszönhette, hogy sorra nyerte az érmeket a világversenyeken. Tizenhárom medáliát, köztük 3-3 világbajnoki ezüstöt és bronzot, valamint 6 Európa-bajnoki aranyat szerzett. Az 1958-as budapesti és az 1960-as zágrábi Európa-bajnokságon 3-3 aranyérmet akasztottak a nyakába. A BVSC versenyzőjeként 1963-ban BEK-et, valamint 23 magyar bajnoki címet nyert. Szorgalma, szívóssága és magabiztos védőjátéka új színt hozott a magyar pingpongba, de változtatni is volt ereje: utolsó versenyzői éveiben átállt a támadójátékra.
Az aranygeneráció sikerkapitánya
Már aktív versenyzőként is bekapcsolódott az edzői munkába, 1967 és 1969 között a BVSC-ben játékosedzőként irányította a szakmai munkát. 1969-ben fejezte be sportolói pályafutását, és – nem mindennapi módon, mindössze 32 évesen – ebben az esztendőben nevezték ki a válogatott szövetségi kapitányának. 1984-ig töltötte be egyhuzamban a posztot, és ebben a minőségében is világraszóló sikereket aratott. Irányításával a magyar férfi asztaliteniszezők egyéniben, párosban és csapatban is nyertek világbajnoki aranyat. A mesteredzői címmel 1973-ban kitüntetett legendás szakember fanatizmusba oltott zsenialitása megkérdőjelezhetetlen volt. Hosszú hetek, hónapok munkájának köszönhetően Jónyer Istvánnal kidolgozták a kínaiak elleni fegyvert, a kiflipörgetést. Pályafutása legnagyobb sikerének az 1979-es phenjani csapataranyat tartotta. Világszenzáció volt, hogy Észak-Koreában a magyarok megakadályozták a kínaiak sorozatban harmadik csapatvilágbajnoki győzelmét. A magyar válogatott sztárjai a már világbajnok trió tagjai, Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor voltak, mellettük Kreisz Tibor és Takács János is az aranyérmes csapat tagja volt. A phenjani vb-n kétszer is találkozott egymással a magyar és a kínai csapat, a csoportmérkőzésen 5:2-es, a döntőben pedig 5:1-es magyar siker született. Kapitányként a női szakágban is eredményes volt. „Mégis maradt hiányérzetem abból az időszakból: a lányok sajnos nem jutottak fel a csúcsra. Bár igaz, Európában éveken át ők voltak a legjobbak” – nyilatkozta a Magos Judit és Kisházi Beatrix nevével fémjelzett női válogatottról.
Japán kitérő után újra kapitány lett
1984-ben a japán Butterfly cég edzője lett, majd egy év múlva visszatért egykori klubjába, a BVSC-be, ahol vezetőedzőként dolgozott. A klubmunka után 1989-ben ismét szövetségi kapitány lett 1996-ig, de akkor már nem voltak olyan csiszolatlan gyémántjai a sportágnak, akikből kemény munkával világbajnokokat faraghatott volna. Később a hazai sportági szövetség alelnöke lett. Halála után, 2015-ben beválasztották az európai szövetség, az ETTU által megalapított asztalitenisz Hírességek csarnokának (ETTU Hall of Fame) tagjai közé.