Kóczián

József

Idősebb Kóczián József és Tóth Margit gyermekeként született, testvére a 10 évvel fiatalabb Kóczián Éva, aki asztaliteniszben szintén világbajnoki címig jutott – ez az eredmény versenyzőként az abszolút csúcsot jelentette, hiszen a sportág ekkor még nem szerepelt az olimpiai programban. Kóczián József a Fodrászok csapatában kezdett el pingpongozni 13 évesen, tehetségét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy két évvel később már a magyar válogatott tagja lehetett – ekkoriban a Duna SC-t erősítette. Felnőtt pályafutása során számos egyesületben megfordult, többek között a Bp. Dózsa, a Bp. Lendület, a Bp. Petőfi vagy Bp. Bástya színeit képviselte.

A válogatottban olyan legendás csapattársai lehettek, mint Sidó Ferenc, Gyetvai Elemér, Soós Ferenc vagy éppen Várkonyi László. Gyilkos tenyereseiről cikkezett a sajtó, a fonákoldalra menekültek az ellenfelek. 1949-ben, 23 évesen már világbajnoknak mondhatta magát: a Sidó-Soós-Várkonyi-Kóczián összetételű csapat Stockholmban aranyérmet nyert. A Népsport érdekes módon szinte agyonhallgatta ezt a sikert. Legfeljebb néhány soros rövidhírként szerepelhetett – a verseny során is csak az eredményeket közölték szűkszavúan –, és az egyetlen helyen, ahol akár egy fél oldalt is kaphatott a világbajnoki győzelem, a verseny szakmai lebonyolítása és a magyar válogatott aranyéremhez vezető útja, a játékosok képességeinek méltatása, az ellenfelek elemzése egyáltalán nem kapott teret – helyette kizárólag politikai ideológiától fűtött, valószínűleg előre megírt „nyilatkozatok” olvashatóak a játékosok nevében. Szerencsére az eredmény ugyanakkor önmagáért beszél. Kóczián 1952-ben a Bombay-ben szereplő aranyérmes csapat tagjaként, majd egy évvel később párosban Sidó Ferenccel Bukarestben is világbajnok lett. Összesen tizennégy érmet hozott el világbajnokságokról, egyéniben Bombay-ben érte el legnagyobb sikerét: a vb-ezüstérmet.

A magyar válogatottnak 1945 és 1956 között volt tagja, 1956-ban – valószínűleg politikai okokból – eltiltották a versenyzéstől. A cikkek „gyenge akaratú embernek” bélyegezték meg Kócziánt, aki még ugyanebben az évben disszidált. 1957-ig az NSZK-beli Aschaffenburg egyesületében játszott. 1957-ben felhagyott a profi karrierrel és Svédországba költözött, 1970-ben nyugalomba vonult, Stockholmban nyomdászként tevékenykedett. A háromszoros világbajnok és tizenegyszeres magyar bajnok sportoló – aki egyedülálló módon testvérével, Kóczián Évával vegyes párosban is megnyerte az országos bajnokságot 1954-ben – 2009. december 10-én hunyt el.

• Arcanum • Facebook • Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? Sportolók, edzők, sportvezetők, sportújságíók, sportorvosok, sportszakemberek. II. kötet I-R (Szekszárd, 1994)Ki kicsoda • Magyar Olimpiai és Sportmúzeum