Temesvári
Anna

Temesvári Anna pályafutása során versenyzett mind az Újpest, mind a Ferencváros színeiben. Igazi váltóspecialista volt, amit olimpiai negyedik és Európa-bajnoki hatodik helyezés fémjelez.

Születési hely
Újpest
Születési idő
1943. feb. 24.
Halálának helye
Surány

Újpesti kezdetek

Temesvári (Tamasovics) Anna Pál bátyja hatására, Técsői Henrik irányításával az Újpestben kezdett el úszni. Első sikerét 1957-ben érte el, amikor 14 évesen gyorsúszóként tagja volt egyesülete ifjúsági bajnoki címet szerző 4 × 100 méteres vegyes váltójának. Később is elsősorban váltóban ért el jelentős eredményeket.

Váltóspecialista

Az 1958-as budapesti felnőtt-Európa-bajnokságon betegségek és sérülések miatt szinte lopva került a csapatba. Ha már megkapta a lehetőséget, élt is vele. Egyéni csúcsát négy másodperccel túlszárnyalva, 1:07.8 mp-et úszott, és a magyar 4 × 100 méteres gyorsváltó tagjaként a hatodik helyen végzett. 1960-tól Temesvári néven folytatta a pályafutását, és ebben az évben részt vehetett a Rómában rendezett nyári olimpiai játékokon. Itt érte el pályafutása legjobb eredményét, amikor a magyar 4 × 100 méteres női gyorsváltóval negyedik helyezést ért el. Ugyanitt elindult a 100 méteres hátúszásban is, ahol a 29. helyen végzett. Három héttel az olimpia után a Sportuszodában rendezték meg a japán–magyar válogatott úszóviadalt, ahol a magyar 4 × 100 méteres női gyorsváltó, változatlan összeállításban országos csúcsot ért el, és ezzel az idővel Rómában harmadik lehetett volna. 1958 és 1961 között kilenc alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, és a magyar női gyorsváltó tagjaként összesen ötször ért el országos rekordot.

Újpestből a Fradiba

1962-ben a kor legerősebb magyarországi úszoszakosztályába, a Ferencvárosba szeretett volna igazolni, azonban az egyesületek nem tudtak megegyezni, ezért egy évet ki kellett hagynia. A kihagyás miatt megtört a fejlődése, és a válogatottból is kimaradt. Egyetlen magyar bajnoki címe mégis ebből az időszakból származott, amikor 1963-ban az FTC 4 × 100 méteres női gyorsváltójával aranyérmes lett.

Házassága és halála

Az 1960-as olimpián ismerkedett meg Hollósi Géza birkózóval, akivel 1962-ben házasodtak össze. Olimpiai eredményeikért Budapest belvárosában egy lakást kaptak. 3 gyerekük született. Hollósi Géza halála után kiköltöztek a szentendrei szigetre. Temesvári Anna a 2000-es évek elején halt meg Surányban, ott is lett eltemetve.

Forrás

• www.olympedia.org • www.arcanum.hu • Információ Temesvári Anna családjától

Egyesületei

1953 — 1962
Újpesti Dózsa
1963 — 1965
Ferencvárosi Torna Club
Budapest

Eredményei

1960
Róma
Olaszország
XVII. nyári olimpiai játékok
Madarász CsillaTemesvári AnnaFrank MáriaBoros Katalin
Medencés 4x100m gyorsváltó
4
1958
Budapest
9. LEN Európa-bajnokság
Madarász CsillaFrank MáriaTakács KatalinTemesvári Anna
Medencés 4x100m gyorsváltó
6
1960
Róma
Olaszország
XVII. nyári olimpiai játékok
Medencés 100m hát
29