Olasz

Anna

A szegediek kiválósága relatíve csendes korosztályos évek után – egy 5km-en szerzett junior Eb-bronz számított a csúcspontnak 2011-ből – 2012-ben hallatott először magáról, amikor óriási hajrával csaknem utolérte Risztov Évát a setubali olimpiai selejtezőn. Végül azonban az akkori elsőszámú nyíltvízi úszó előtte ért be, és mivel nemzetenként csak egy versenyző szerezhetett kvótát, így Anna akkor azzal vigasztalódhatott, hogy 19 évesen még lesz több alkalma az olimpiai szereplésre (Risztov Éva pedig nem sokkal később megnyerte Londonban az aranyérmet). 2013-ban már az ötkarikás címvédő előtt ütötte meg a panelt a barcelonai világbajnokságon 10km-en (5. lett), később megnyerte az Európa-kupa döntőjét, majd ősztől az arizonai egyetem csapatában folytatta karrierjét. A következő évben jött az első nagy dobás: egy ezüstérem a berlini Európa-bajnokságon, 25km-en. A 2015-ös vb-re úgy érkezett, hogy az előző két esztendőben az összes fontos versenyen egyaránt az első tízben végeztek Risztov Évával, ez most két olimpiai kvótát jelentett volna; Kazanyban azonban drámai véget ért a 10km, csapattársával ugyanis nagyon komoly közelharcban végül a 10-11. helyen zártak, így akárcsak négy évvel korábban, Risztové lett az utolsó elérhető kvóta, míg Olasznak nem maradt esélye a részvételre (elvben). Két nappal később a 25km-en elért vb-ezüsttel vigasztalódott (valamelyest), majd három hónapra rá egy Világkupa-összetett második helyezéssel.

2016-ban nem tudta magát úgy motiválni, mint addig – mígnem a riói játékok előtt nem sokkal kipattant orosz doppingbotrány odáig fajult, hogy az abban érintett sportolókat első körben eltiltották, köztük egy olyan nyíltvízi úszót, Anasztaszja Krapivinát, aki Kazanyban az első tízben zárt, a nemzetközi szövetség pedig az így 10. helyre előrelépett Olasz Annát hívta meg az ötkarikás viadalra. Két hét alatt természetesen nem lehetett kellőképp felkészülni a riói megmérettetésre – Anna azért elvállalta, de itt valóban csak a részvétel lehetett a fontos; végül 14. helyen zárt. A következő ciklus sokáig nem tűnt igazán sikeresnek. Sem a 2017-es hazai vb, sem a glasgow-i Eb, sem a 2019-es kvangdzsui vb nem mutatta azt, hogy Annának komolyabb esélye lenne az olimpiai távon a közvetlen élbolyban szerepelni – ő is arról beszélt, hogy hiába edz, ahogy a csövön kifér, sehogysem képes ezt kihozni magából az igazán fontos viadalokon. Mígnem jött a világjárvány, és ő azon kevesek közé tartozott, akik egyértelműen profitáltak a leállásból. Májusban óriási meglepetésre ezüstérmet nyert a Lupa-tavon az Európa-bajnokságon, és akkor elárulta: az egy év kihagyás csupa jót tett vele, végre rendezte a gondolatait, a magánéletét, mentálisan teljesen rendbe tette magát (külső segítséggel is), így életében először 10 kilométeren is dobogóra állhatott egy nagy viadalon, ami óriási lökést adott neki Tokióra (nem is beszélve a váltóban szerzett bronzéremről).

És az olimpián végre meg tudta mutatni, mit tud: végig az élbolyban haladt, de sosem tört előre, rutinosan utazott a többiek lábvizén, csak arra figyelt, nehogy túlzottan ellépjen bárki is. A taktika tökéletesen működött: a hétkörös viadalban állandóan az első nyolcban volt minden egyes ellenőrzőponton, általában a 7-8. helyen – ám amikor a legfontosabb volt, a mindenről döntő végső finisben az utolsó tartalékokat mozgósítva, egy óriási hajrával maga mögött hagyott három vetélytársat, és így az üldözőbolyt „megnyerve” ért be negyedikként. A dobogósok utolérésére nem mutatkozott esély: 2.3 másodperccel a bronzérmes ausztrál Lee mögött ütötte meg a panelt, ugyanakkor megtartotta európai második helyét, hiszen az öreg kontinensről csak a holland címvédő, ezúttal ezüstérmet szerző Sharon van Rouwendaal előzte meg, míg a versenyt a fantasztikus pályafutását olimpiai arannyal megkoronázó brazil Ana Marcela Cunha nyerte meg. „Kimondhatatlanul boldog vagyok, az első nyolcban akartam végezni, ez a negyedik hely nekem óriási eredmény – nyilatkozta Anna a partra érést követően. – Nagyon kemény volt a verseny, iszonyú meleg a víz, meleg a levegő, magas a páratartalom, fájt végig, de én ugye úgy vagyok vele, hogy a hosszú évek során már mindenhez hozzászoktam. Gegével (Gellért Gábor) azt szoktuk mondani: minél rosszabbak a körülmények, nekem annál jobb. Ezért imádom a nyíltvízi úszást, mert itt egy dolog, hogy úszni kell tudni, de az alkalmazkodó képesség legalább annyira fontos, és nekem az nagyon megy, kezdve azzal, hogy ma hajnali háromkor kellett kelni. Az utolsó körben már látszott, hogy meglesz a nyolc, így görcs nélkül mehettem neki a hajrának. Ott pedig egyértelműen érzékeltem, hogy az előttem lévő három lánynak már nem olyan őszinte a mozgása... Itt lép be a sok évnyi rutin, a sok verseny, hogy már ismerem az összes riválist, minden mozdulatokból tudok olvasni, ott pontosan tudtam, hogy most megfogom őket. Ezért érte meg végig várni türelmesen.”

Ezek után 2022-re nem tudott annyira felpörögni, hogy az egyéni távokon hasonlót villantson, viszont jó szokásához híven a váltóban általában sokkal többet hozott ki magából, mint amennyire predesztinálva lenne a medencés úszásai alapján (ellentétben Rasovszky Kristófékkal, Anna tipikus nyíltvízi úszó, azaz 800-1500-as távokon nem tartozik még a magyar élmezőnybe sem). Így a váltó fiksz tagjaként előbb a budapesti világbajnokságon, majd a római Európa-bajnokságon lett ezüstérmes, 2023-ban pedig a fukuokai vb-n is jött egy újabb második hely a csapattal, az olimpiai kvótáért viszont még úsznia kell, a 2024-es dohai vb-n szerezheti meg.