Az első sikerélmények
Bicsák Bence 1995. szeptember 19-én született Zalaegerszegen. Gyerekkorában korán kiderült, hogy nagyon szeret mozogni, több triatlonoshoz hasonlóan Bence is az úszással ismerkedett meg először. Hamar kiderült, hogy a szárazföldön sincsenek gondjai a gyors mozgásokkal, hiszen 13 évesen szüleivel indult el egy futóversenyen, és azon túl, hogy hatalmas élményt szerzett, bebizonyította, hogy a futás sem áll tőle messze. Első komolyabb multisportversenye egy aquatlon volt, ahol az úszó- és futótudását kamatoztatva nyerni tudott. Egy évvel később Tiszaújvárosban kezdte meg élete első triatlonos versenyszezonját, ahol a harmadik állomáson már dobogóra is állhatott a korosztályos ranglistaversenyen.
Mérföldkövek
Triatlonos pályafutása Zalaegerszegen kezdődött, Góczán István volt a nevelőedzője. Juniorkorában Bajára igazolt a Mogyi Sportegyesülethez, ahol Borbély Miklós irányításával folytatta. A gimnáziumi évek után Pécsre költözött, egyetemista lett, és a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. színeiben kezdte meg a közös munkát Tóth Szilárddal, akivel egészen 2022-ig dolgoztak együtt. Jelenleg egy nemzetközi csapatattal készül Joel Filliol és Drew Box irányításával. A 2012-es spanyolországi ifjúsági Európa-bajnokságon csapatban a második, a juniorok között egyéniben a hatodik lett. Az áttörést a 2016-os U23-as vb-bronzérem jelentette. Élete első olimpiáján Tokióban indult 2021-ben, ahol a 7. helyen ért célba, ezzel a sportág 2000 óta íródó ötkarikás történetében az eddigi legjobb magyar eredményét érte el. Bence számára ez a 7. hely egy győzelemmel ért fel, a világ legjobb triatlonosai közé került, mindössze 52 másodperccel ért célba a győztes mögött.
Óriási szerencsém van, hogy megtaláltam azt a sportágat, amelyhez nem lehet eleget edzeni, végtelenül változatos, nagyon kemény, de gondolkodni is kell hozzá.
“„
A sporton túl
Célja, hogy minél hosszabb, teljesebb karriert teljesítsen, napról napra szeretne fejlődni, és az elkövetkezendő olimpiákon minél jobb eredményeket elérni. Jelenleg új csapatával Gironában készül a 2024-es párizsi olimpiára. Az edzések mellett a pécsi egyetem gazdálkodási és menedzsment szakán végzett. A sport mellett nagyon szeret gitározni, és nem zárja ki, hogy a sportolói karrier után a zenélésben teljesedjen ki.
Irány Párizs
2024. május 28-án a Magyar Triatlonszövetség bejelentette, hogy Bence a párizsi olimpián induló triatlonosok között van, Lehmann Csongor és Kuttor-Bragmayer Zsanett mellett. A versenyzők a következő két hónap jelentős részét magaslati edzőtáborban töltik majd, közben a szakmai stáb próbál mindent megadni nekik, hogy a legtökéletesebb állapotban utazhassanak Párizsba. Az olimpián a tizenhatodik helyen ért célba.
Európa-bajnoki ezüst 2025-ből
Az augusztus utolsó napján rendezték a 2025-ös Európa-bajnokságot Isztambulban. Bicsák az úszásban nem volt a legjobbak közt, a kerékpáron csatlakozott az élmezőny végéhez. A futásban aztán a riválisait folyamatosan megelőzve nem csupán bejött a legjobb tíz közé, de az utolsó kört már szorosan a második és harmadik helyen haladó holland Pennekamp és a görög Bitadosz mögött kezdhette meg. A hajrában őket is megelőzte, és a második helyen végzett. "Az egész verseny arról szólt, hogy megpróbáljak elengedni mindent, és felszabadultan versenyezzek. Nehéz volt az idáig vezető út, sokat szenvedtem, alváshiányom volt, mindez csak azért van, mert túl nagy terhet rakok magamra. Verseny közben sikerült elengednem ezt a terhet, ennek köszönhető ez az eredmény" - értékelte a teljesítményét.
Forrás
• Arcanum
• Nemzeti Sport
• Magyar Triatlon Szövetség
• https://triathlon.org/athletes/profile/50700/bence-bicsak
