Bőhm
Csaba

Bőhm Csaba világbajnok, olimpikon magyar öttusázó.

2
2
Világbajnokság
1
2
Európa-bajnokság
Születési hely
Budapest
Születési idő
2000. júl. 19.

Nem készült arra, hogy élsportoló lesz

Bőhm Csaba öt testvérével Zsámbékon élt gyermekkorában. Szülei nem versenyszerűen ugyan, de sportoltak, és fontosnak tartották, hogy az összes gyermekük élete része legyen a mozgás és a sport. Nem gondolta, hogy profi sportoló, öttusázó lesz. Először lovagolt Zsámbékon, de mivel nem volt befolyása a lóra, nem igazán tetszett neki, és inkább kipróbálta az úszást, amelynek az edzéseire Budapestre vitték a szülei. A két sportág kipróbálása után került bele az öttusába. Megszerette a sportágat. Testvérei nem érvényesültek a versenysportban. Nem szeret a rivaldafényben lenni, és a hit nagyon fontos a számára. 2008-ban végzett a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karán, magasépítési szakirányon. „Komolyan veszem azt, amit csinálok, ezért is döntöttem úgy, hogy az edzői tanulmányaimat levelezős hallgatóként csinálom végig, a szabadidőm pedig a csendes pihenésről szól. Nem bulizok, nem kedvelem az éjszakai kimaradásokat.”

Első világkupaversenyén mindjárt ezüstérem

A junior-világbajnoki aranyérem után Bőhm Csaba 2023-ban mutatkozott be a felnőtteknél. Élete első világkupaversenyén, Kairóban, rögtön ezüstérmet szerzett. Martinek János szövetségi kapitány válogatottjának egyik olyan tagja lett, akire építeni lehet. Leginkább az úszószakosztályáról ismert Kőbánya SC eddig egyetlen saját nevelésű öttusázója. A kétszeres világkupa-ezüstérmes, és a tavaly a versenysorozat döntőjében még egy bronzot is kiérdemlő rokonszenves fiatal sportolónak Geleta Károly volt a nevelőedzője, akitől fia, Balázs vette át a váltóbotot.

Kvótaszerzés az olimpiára

2023 júliusában, az Európai Játékokon elnyert bronzérmével szerzett indulási jogot a 2024-es párizsi olimpiára. Edzője, Geleta Balázs nagyon elégedett volt tanítványa teljesítményével. Arra számítottak, hogy a válogatott közelébe kerülhet, de az meglepetés volt, hogy ilyen gyorsan beleszokik és beletanul a felnőttmezőnybe, így az elért eredményekre sem számított. „Hátradőlni nem szabad, de megnyugtató a megszerzett kvóta” – jelentette ki a tréner, aki szerint az előző évekhez képest nagyobb hangsúlyt fektetnek a mentális felkészítésre, így ebben szakemberek segítségével sikerült fejlődnie Bőhm Csabának. Geleta is megerősítette, egyelőre csakis a hagyományos öttusára koncentrálnak, de versenyzőjét alkalmasnak tartja arra, hogy a változás után is folytassa pályafutását. Csaba az olimpiát követő időszak után gondolkodott az öttusa változásairól – a lovaglást akadályverseny váltotta a párizsi játékok után –, komoly döntés előtt állt, hogy folytatja-e ilyen formában is versenyszerűen az öttusát.

Megpróbáltatások 2025-ben

Csabi 2025-ös szezonja azonban mindeddig rendkívül viszontagságos volt. Szinte el sem kezdődött, éppen megkönnyebbülten nyiltakozhatott a Fedettpályáson szerzett ezüstérme után, hogy az új versenyszámmal együtt is, saját szavaival élve, van még dolga az öttusában - amikor is komoly odafigyelést igénylő egészségügyi problémája merült fel, ami kivizsgálásokra és kényszerpihenőre fogta bajnokunkat. Kimaradt a hazai világkupa, kimaradt a VK-Döntő, kimaradt az Európa-bajnokság. Csaba pedig mindeközben keményen dolgozott azon, hogy még idén visszatérhessen a litvániai világbajnokságra. Bőhm Csaba számára jól indult a világbajnokság, az elődöntőben az ötödik helyen zárta a vívó szakaszt, az akadálypálya buzogány eleméről azonban kétszer is leesett, ami teljesen ellehetetlenítette a folytatást. Címvédőnk derekasan végigküzdötte az elődöntő hátralévő részét, de számára sajnos itt ért véget a 2025-ös öttusa világbajnokság és végül a 17. helyen zárt. A férfi csapatversenyben Gáll Andrással és Szép Balázzsal az 5. helyet érték el.

Egyesületei

2010 —
Kőbánya SC
Budapest

Eredményei

2018
Székesfehérvár
Öttusa Európa-bajnokság
Váltó
2
2018
Székesfehérvár
Öttusa Európa-bajnokság
Egyéni
2
2018
Székesfehérvár
Öttusa Európa-bajnokság
Csapat
1
2018
Mexikóváros
Mexikó
Öttusa világbajnokság
Csapat
2
2018
Mexikóváros
Mexikó
Öttusa világbajnokság
Váltó
4
2018
Mexikóváros
Mexikó
Öttusa világbajnokság
Egyéni
14
2022
Alexandria
Egyiptom
Csapat
2
2024
Csengcsou
Kína
Öttusa világbajnokság
Egyéni
1
2024
Csengcsou
Kína
Csapat
1
2024
Párizs
Franciaország
XXXIII. nyári olimpiai játékok
Egyéni
13
2025
Kaunas
Litvánia
Öttusa világbajnokság
Egyéni
17
2025
Kaunas
Litvánia
Csapat
5
Összes eredmény