Ákos
Ajtony

1972-ben, Münchenben, a díjugratás egyéni versenyszámban Őzike nevű lován 29,00 hibaponttal a 49. helyen végzett. A csapatversenyben, a csapat első indulójaként, Őzike nevű lován 12 hibaponttal kezdett. A 186,50 hibaponttal végzett csapatot (Ákos Ajtony, Bognár Sándor, Móra László, Széplaki Pál) ugyan kizárták, de rangsorolták a 17. helyre.

Születési hely
Debrecen
Születési idő
1944. júl. 21.
Halálának ideje
2017. feb. 12.
Halálának helye
Budapest

Részvétel az olimpián

1972-ben, Münchenben, a díjugratás egyéni versenyszámban Őzike nevű lován 29,00 hibaponttal a 49. helyen végzett.
A csapatversenyben, a csapat első indulójaként, Őzike nevű lován 12 hibaponttal kezdett. A 186,50 hibaponttal végzett csapatot (Ákos Ajtony, Bognár Sándor, Móra László, Széplaki Pál) ugyan kizárták, de rangsorolták a 17. helyre. 1980-ban, Moszkvában Peer Gynt nevű lova lesántult, nem tudott elindulni. Ákos Ajtony a csapat tartalékja volt.

Életének fontosabb eseményei

1958-tól 1960-ig a Debreceni MEDOSZ, 1960-tól 1964-ig a Mezőhegyesi MEDOSZ, 1964-től 1984-ig a Budapesti Honvéd, majd 1984-től 1988-ig ismét a Mezőhegyesi MEDOSZ versenyzője volt. Az országos bajnokságokon díjugratás egyéniben kilenc bajnoki címet, két második és egy harmadik helyezést ért el. Az első egyéni bajnoki címét 1967-ben, az utolsót 21 év múlva 1988-ban szerezte. Nyolcszoros csapat és háromszoros Budapest bajnok. Az 1987-es, svájci St. Gallenben rendezett díjugrató Európa-bajnokságon csapatban a 8. helyen végzett. Közben 1978-ban a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetében (TFTI) lovas edzői oklevelet szerzett. 1985-ben I. osztályú minősítést szerzett.

Utóélete

Halála

Később nyolc évig a magyar öttusaválogatott lovas edzője volt. Tanítványai közül a kétszeres olimpiai bajnok Martinek Jánosra és olimpiai bajnok csapattársaira, Fábián Lászlóra és Mizsér Attilára a legbüszkébb. Ezután a Budapesti Honvéd lovas-szakosztályának és öttusázóinak, majd a Mezőhegyesi MEDOSZ és az Alba Volán SC öttusázóinak lovasedzőjeként tevékenykedett.
A Budapesti Honvéd örökös bajnoka. 1996-ban, Atlantában, mint lovasedző volt a hivatalos magyar küldöttség tagja. Szinte haláláig aktív lovas volt, a Technotex SE versenyzőjeként. A magyar lovassport kiemelt edzője. A legnagyobb lovas kitüntetése, hogy a gróf Széchenyi István Emlékérem tulajdonosa. A Fiumei úti Nemzeti Sírkert szóró parcellájában szórták szét hamvait.

Forrás

• Pegazus, 2021 (17. évfolyam), 11. szám
• Győr Béla: Magyar lovasok az olimpiai játékokon
• Pesti Műsor, 1977. augusztus 4.

Egyesületei

1958 — 1960
Debreceni MEDOSZ
Debrecen
1960 — 1964
Mezőhegyesi MEDOSZ
Mezőhegyes
1964 — 1984
Budapesti Honvéd
Budapest
1984 — 1988
Mezőhegyesi MEDOSZ
Mezőhegyes
1988 — 2017
Technotex SE

Eredményei

1972
München
Német Szövetségi Köztársaság
Díjugrató Díjugratás csapat
17
1972
München
Német Szövetségi Köztársaság
XX. nyári olimpiai játékok
Díjugrató Díjugratás egyéni
49
Életrajz utolsó frissítése: 2026. 05. 24. 21:57