Valter
Attila

A párizsi olimpia negyedik helyezettje minden idők legsikeresebb magyar országúti kerékpárosa, 2021-ben az egyetlen magyar bringás lett, aki a három nagy háromhetes körverseny (Tour de France, Giro d’Italia, Vuelta) valamelyikén kiérdemelte az egyik megkülönböztető trikót. Ugyanazon a Girón az első magyar lett a kerékpársportban, aki a három nagy háromhetes körverseny valamelyikén az összetett ranglista élén állt – három szakaszon át.

Születési hely
Budapest
Születési idő
1998. jún. 12.

Csömörről a világsztárokig

Édesapja is kerékpározott, gyorsan átragadt rá a sportág szeretete. Rengeteg más sportot is kipróbált, de a bringa felé húzta a szíve. A kezdetektől a junior korosztályig a terepkerékpár, az XCO szakág versenyein is szülőfaluját, Csömört képviselte. Majd hamarosan az országúti kerékpározás vette át a főszerepet az életében. 2018-ban a Pannon Cycling Team színeiben versenyzett, aztán két évet töltött el a lengyel CCC Teamben. A 2021–22-es szezont a francia Groupama-FDJ francia csapatánál tekerte végig.

Győzelem a Tour de Hongrie-n

2020 szeptemberében a Tour de Hongrie-n – amellett, hogy elkönyvelhetett egy szakaszsikert, és első lett a hegyi pontversenyben – az összetett versenyt is megnyerte. Tizenöt év után ő lett az első hazai győztese a magyar körversenynek. Az utolsó kilométeren támadott, és kapcsolt olyan sebességre, hogy nem tudták vele a lépést tartani. „Az ország feltolt” – jelentette ki a kékestetői befutó után. Aztán kifejtette bővebben, hogy versenyt csak így lehet menni, amikor látják a nagyokat a tévében, amikor megindulnak a végén, addig ők sem nyomják fejetlenül. Azt érezte, hogy sokáig csak elvolt, de aztán megindult, amikor kellett, és leszakította magáról az ausztrál Howsont.

A mágikus rózsaszín trikóban – 2021

2021. május 13-án, a Giro d'Italia hatodik szakaszán sporttörténelmi pillanatot láttunk: Valter Attila első magyar kerékpárosként megszerezte a vezetést a három nagy körverseny egyikén. Ez volt az első igazi hegyi szakasz, három kategorizált emelkedőt kellett megmászniuk, és összesen 3627 méternyi szintkülönbséget kellett leküzdeniük a sokszor szakadó esőben. Valter a 12. helyen futott be, de ez is elég volt az összetett első helyéhez. A negyedik helyről ugrott az élre. Az olasz körversenyen az éllovas rózsaszín trikót visel, ezt kapta meg Valter. És három napon át meg is tartotta. A záróetap után az igen előkelő 14. helyen fejezte be a versenyt. Az eufória után így foglalta össze az érzéseit.

Leírhatatlan három nap. Az első dolog, ami eszembe jut arról, milyen is volt megélni és versenyezni ebben a gyönyörű trikóban, az, hogy ez nem az én mezem volt. A Miénk volt! Próbálom feldogozni, mekkora örömet is szereztem az elmúlt pár napban a rajongóknak, és azoknak is, akik most hallanak erről a sportról először. Higgyétek el, ti is ugyanakkora örömet szereztetek nekem.

Neves csapatban versenyez

A 2021-es olimpiára is kijutott, de Tokióban helyezetlen lett az országúti mezőnyversenyben. 2022 augusztusának végén jelentették be, hogy 2025 végéig az egyik élcsapat, a Team Jumbo–Visma versenyzője lesz.

Párizsi parádé

A magyar országúti kerékpársport legjobb eredményét elérve Valter Attila egészen hihetetlen hajrával, az elképesztően erős mezőnyben negyedik helyen ért célba az országúti mezőnyversenyben a párizsi olimpián. A Visma-Lease a Bike magyar bajnok bringása végig kiválóan helyezkedett a mezőnyben, végül hatalmasat hajrázva tekert be alig lemaradva a dobogóról a 273 kilométeres viadalon. Az országúti időfutamon néhány nappal korábban 22. lett, de saját bevallása szerint az nem az ő száma. 2024 augusztusában elindult a Vueltán,[ amelyen a 25. helyen zárt összesítésben. Ő lett 2007, Bodrogi László után az első magyar, aki egy évben két Grand Tour-viadalon is részt vett. A 2026-os idény előtt a bahreini Team Bahrain Victorioushoz szerződött. Hat év után indult ismét a Tour de Hongrie-n, ahol a legjobb magyarként kilencedik lett. A 2026-os Tour de France előtt megjelent a verseny hivatalos matricás albuma, amelybe beragasztható Valter Attila képe is.

• https://www.nemzetisport.hu/kerekpar/2026/05/tour-de-france-valter-attila-bekerult-a-hivatalos-matricas-albumba
• 24 óra, 2024. augusztus 5.
• https://www.eurosport.hu/kerekpar/valter-attila-interju-kieges-megvan-mindenem-brabantse-pijl_vid60068797/video.shtml

Egyesületei

2014 — 2017
Cube Csömör
Csömör
2018 — 2018
Pannon Cycling Team
Budapest
2019 — 2019
CCC Development Team
2020 — 2020
CCC Pro Team
2021 — 2022
Groupama–FDJ
2023 — 2025
Jumbo Visma

Eredményei

2024
Párizs
Franciaország
XXXIII. nyári olimpiai játékok
Országúti Mezőnyverseny
4
2024
Párizs
Franciaország
XXXIII. nyári olimpiai játékok
Országúti Időfutam
22
2020
Tokió
Japán
XXXII. nyári olimpiai játékok
Országúti Mezőnyverseny
Helyezetlen
2016
Nové Mésto
Csehország
Mountain bike- és triál-világbajnokság
MTB XC XMountain Bike, CR Team
7
2017
Cairns
Ausztrália
Mountain bike- és triál-világbajnokság
Valter AttilaBenkó BarbaraBuzsáki VirágMárton Dina
MTB XC XMountain Bike, CR Team
9
2022
Wollongong
Ausztrália
Országútikerékpár-világbajnokság
Országúti Mezőnyverseny
23
2024
Zürich
Svájc
Országútikerékpár-világbajnokság
Országúti Mezőnyverseny
27
2020
Imola
Olaszország
Országútikerékpár-világbajnokság
Országúti Mezőnyverseny
76
2025
Kigali
Ruanda
Országútikerékpár-világbajnokság
Országúti Mezőnyverseny
Helyezetlen
2015
Chies d' Alpago
Olaszország
Mountain bike Európa-bajnokság
MTB XC XMountain Bike, CR Team
6
2017
Darfo Boario Termé
Olaszország
Mountain bike Európa-bajnokság
Valter AttilaBenkó BarbaraBuzsáki VirágMárton Dina
MTB XC XMountain Bike, CR Team
6
2021
Trentino
Olaszország
Országútikerékpár Európa-bajnokság
Országúti Mezőnyverseny
Helyezetlen
2025
Guilherand-Granges
Franciaország
Országútikerékpár Európa-bajnokság
Országúti Mezőnyverseny
Helyezetlen
Összes eredmény
Életrajz utolsó frissítése: 2026. 06. 27. 12:31