Pető

Tibor

A későbbi nevelőedzőm, Nagy Gábor az utcán leszólított, nehogy továbbmenjek, mert a következő kapu már a kajaktelep. Magas, erőteljes fi ú voltam, de azt sem tudtam, mi az evezés. Egy évig miniben tanulgattam, utána Rapcsák Károlyhoz kerültem. Ifi válogatottként négypárban versenyeztem, 1998-ban már szkiff eltem, és korosztályomban az összes versenyt nyertem. De focizás közben elszakadt a bokaszalagom, ezért lemaradtam a vébéről. Egy évvel később ültünk össze Ákossal (Haller Ákos - szerk.).

2001–2002-ben, amikor Haller Ákossal a világbajnoki címeket nyertük, hogy őszinte legyek nem tudom, mit csináltunk másképp, mint a többiek. A Sidney-i olimpiai ötödik hely után úgy éreztük, valamit még kell tennünk a jó eredményért, ezért kipróbáltuk, hogy helyet cserélünk a hajóban. Ákos erősebb volt egyesnek, én pedig vezérevezős lettem. Stabilabb lett az utazónk, a tempóváltások is jobban mentek. Mindketten kilencven kiló testsúly fölött jártunk, ezért a német hajónkat egy nagyobb olaszra cseréltük. Ákos folyamatosan azt mondogatta, hogy ő világbajnok lesz. És az lett, velem együtt.

A 2001-es évben három világkupa-győzelmet arattunk: München, Bécs, Sevilla, utána Luzernben pedig sikerült megszerezni a férfi kétpárevezős versenyszámban a sportág első magyar világbajnoki aranyérmét. A taktikánk az volt, hogy mindig féltávnál robbantottuk, és igyekeztünk ellépni az ellenfelektől, így nagyjából két egyforma ezer métert tudtunk. Később, amikor a mezőny is rászokott erre, mással próbálkoztunk. A második világbajnoki győzelemnél, Sevillában, például az élbolyban haladtunk, ötszáznál és ezernél is csak a harmadik helyen. A mezőnyt a német kettős vezette, és ezerötszáznál is az élen álltak. A hajrá viszont úgy sikerült, ahogy terveztük: maximumra növeltük a csapásszámot, és több mint egy másodperces előnnyel győztünk. Egész évben jól mentünk, az előfutamokat is nyertük, ami önbizalmat adott. A háttérben az állt, hogy a felkészülésünk zökkenőmentesen folyt. Ilyen nyugalomra, és jó edzőpartnerekre lenne szüksége a mostani versenyzőknek is; és hát rengeteg új gyerekre, aki evezni akar. Sajnos az aranyévek után én is "elkaptam"a porckorongsérvet, egy időre le kellett állnom miatta. Ákos még folytatta, végül 2007-ben újból összeültünk, és nyertünk a világkupán. Hozzáteszem: jelentősen túledzett állapotban. Utána mégis úgy alakult, hogy rövidesen abbahagytam.

Az edzések mellett soha nem voltunk különösebben bulizósak, de emlékezetes történet, amit többször megírtak már, hogy a luzerni vébén, amikor egyik nap kevésnek bizonyult az aznapi ebéd, leugrottunk a múzeum halastavához horgászni. Előtte beszereztünk egy vastag damilt, jókora horoggal, és két pisztrángot sikerült kiemelnünk a vízből. Javasoltam, hogy inkább dobjuk vissza őket, és kívánjunk hármat, de szerencsére másnap anélkül is nyerni tudtunk. Régen volt…

2017-ben megválasztottak a Magyar Evezős Szövetség elnökének, korábban a helyi MB II-es focicsapat elnökének, évekkel ezelőtt a politikai életbe is belekóstoltam, jelenleg Vác város alpolgármestere vagyok (a beszélgetés 2018-ban készült - szerk.). Mivel mindig is érdeklődtem a közélet iránt, sikerült az élsport után váltani. A Testnevelési Egyetem sportmenedzseri szakán végeztem, ami hozzátett ahhoz, hogy jobban átlássam, mire van szükség. Aktív versenyzőként megtapasztaltam, hogy a sportolók min mennek keresztül. Az egyesületi edzők szakmai és pszichikai szerepe óriási, hiszen ők ismerik legjobban a tanítványaikat, és ők képesek leginkább motiválni őket. Amikor indultam a szövetségi elnök posztért, a pályázatban többek között azt írtam, hogy szeretnék megfelelő életpályamodellt kialakítani a versenyzők és az edzők számára.

A szabadidős programokon, az egyetemi bázison keresztül szeretnénk elérni, hogy a mostaninál sokkal több ember ismerje meg az evezést. Kimondom: az evezés elit sportnak számít, már csak, ha az anyagi részét nézzük is. Az eszközök ára a hobbi- és a versenyágazatban is magas. Vannak tradícióink, sok-sok siker, de nem támaszkodunk eléggé rájuk! Bár a közelmúltban elért eredmények hatására ezúttal mi is kiemelt állami támogatást kaptunk, feladatom a napi ügyintézést modern stratégiai látásmóddal kiegészíteni, valamint minden szakmai és lobbierőmet összeszedni, hogy a forráshiányok hosszú távon enyhüljenek.

Jól esett a hajdani időkről, és a kezdetről beszélgetni, persze az emlékek is átértékelődnek, és valóban van miből meríteni. A gyerekeim most éppen úsznak, ami kezdetnek nem rossz, és szeretném nekik is átadni mindazt, amivel nekünk sikerült jó eredményt elérni. Célom, hogy minél több időt fordítsak az evezésre!