Pap

Kornélia

Nem csak sportolóként volt kiváló, egész életútja példamutató és követendő. A nemesi családból származó Pap Kornéliának korán meghalt jogász, bankár édesapja, és ezzel vége lett a jómódnak. A második világháború után érettségizett, és vegyésznek jelentkezett az egyetemre, de a szóbelin arra a kérdésre, hogy apja valóban bankigazgató volt-e, és villában éltek-e Budán, azt felelte, hogy igen, és már röpült is. Nem bánta meg, mert hallotta, hogy buszvezetőket keresnek, jelentkezett egy tanfolyamra, amelyen nagyon komoly kiképzést kapott. Így lett húszévesen a MÁVAUT dolgozója, a törékeny, ötvenkilós lány, akit nagyon szerettek az utasok. Húszévesen (is) teli volt energiával, úgy vezetett, hogy sokszor közben énekelt is. A munka mellett ekkor kezdett evezni a Hajógyár csapatában, ahol mindvégig Bartók Ernő volt a mestere. Buszsofőrként az érdi vonalon járt, az utazó kofák mindig telerakták gyümölccsel az ülése mellé lehelyezett sapkáját. Az éjszakai szolgálatok mellett azonban nem tudott jól felkészülni a versenyekre, ezért három év után az evezés miatt ott kellett hagynia a buszt.

1953-ban férjhez ment Pap Jenőhöz, az MTI kiváló fotóriporteréhez, aki mindvégig hű társa és segítője lett sportpályafutásában is. Gyorsan bekerült a válogatottba, számtalan magyar bajnokság (egypárevezősben nyolc, kétpárevezősben öt) fűződik a nevéhez. 1955-ben elérte első nemzetközi sikerét, egypárevezős Európa-bajnoki bronzérmet szerzett. A következő két évben ezt az eredményt megismételte, majd 1958-ban megnyerte az első aranyérmét. Európa-bajnoki címét háromszor is megvédte, az 1961-es sikere után vonult vissza. Páratlan teljesítményét idehaza, 1959 és 1961 között háromszor jutalmazták Az Év Női Sportolója címmel. Hiányérzete csak amiatt van, hogy az ő idejében evezésben még nem rendeztek világbajnokságot, a sportág pedig először az 1976-os olimpián szerepelt a programban.

Amellett, hogy 1960-tól 1985-ös nyugdíjazásáig a Népsportban dolgozott, 1983-ban felkérésre – több évnyi győzködés után – megírta önéletrajzú ihletésű könyvét Vizek szabadja lettem… címmel, amelyben korábban megjelent evezés témájú írásainak kötetté szerkesztett esszenciája olvasható, és amelynek hatására generációk kezdték el a sportágat. A könyv második kiadásának előszavában írja róla egykori versenyzőtársa: „Kornélia olyan ember, aki csak teljes életet tud és akar élni, mert amibe belefog azt teljes lelkével akarja és tudja szeretni. Élettörténete azt példázza, hogy akinek fiatal korában a sport és a mozgás életelemévé vált, azt hosszútávon elkíséri és átsegíti sok nehéz fizikai és lelki megpróbáltatáson.” A tollat nyugdíjasként sem tette le, hiszen még 25 évig szerkesztette a ráckevei-, illetve a szigetbecsei helyi lapokat. Valójában több volt, mint főszerkesztő, egyedül írta, tördelte, tervezte az újságokat, ő vitte a nyomdába és hozta el a kész újságokat és ő terjesztette azokat. Ő maga volt az újság. Mindeközben aktívan sportolt, evezett, kajakozott, korcsolyázott, kerékpározott, síelt (85 éves koráig, ha nem is evezős hajóval, de kajakkal rendszeresen vízre szállt). 2019-ben a Magyar Sportújságírók Szövetsége Életműdíjjal ismerte el Pap Kornélia munkásságát. A szintén MSÚSZ-életműdíjas, aranytollas sportújságíró, Dávid Sándor – akivel 16 évig dolgozott együtt a Népsportnál – laudációjában így írt róla: „Csodálatos éveket töltöttünk együtt. Bár Veled enyhén szólva is, nagy figyelmet kívánt az együttműködés. Hozzáteszem: messze nem a cikkeid színvonalával volt a gond, azok mondhatni kivétel nélkül kiválóak voltak. Nagy gonddal megírtak, és kivétel nélkül jelentős problémákkal foglalkoztak, mert, mint újságíró, rendkívül érzékeny voltál a visszásságok, igazságtalanságok iránt, és mint igazságosztó, nem kíméltél soha, senkit. Engem sem. Annyira, (ugye emlékszel) egy alkalommal, amikor kettőnk véleménye valamiben nem egyezett, hirtelen haragodban, az írásod védelmében rám borítottad az íróasztalomat! Még most is mosolyognom kell, ahogy eszembe jutott, és látom magam előtt az arcod, a villogó szemeidet. Jeanne d'Arc lehetett hasonló legjobb formájában, ilyen kemény, törhetetlen harcos!…” Számos egyéb sportkitüntetése (többek között a Sportérdemérem arany- és ezüst fokozata, a MOB Fair play bizottságának életmű díja, a MOB Nőbizottságának „Nők a sportban” díja) is jelzi kiemelkedő helyét a magyar sportéletben. 2001-ben beválasztották a múlt évszázad 50 legjobb sportolója közé is.

Pályafutás után sem szakadt el kedves sportágától: edzőként utánpótláskorú gyerekekkel foglalkozott a VM Csemege evezős szakosztályában, néhány évig a női evezős válogatott munkáját is irányította, több kiváló evezős mentora, példaképe. Evezős szakedzői diplomáját 1964-ben szerezte a TF-en. Évekig tagja volt a FISA (Nemzetközi Evezős Szövetség) Nő-bizottságának, a törékeny, több nyelven beszélő négyszeres Európa-bajnok Pap Kornélia – evezős körökben Kori – akinek a világ számos országában voltak/vannak sportbarátai. A bizottság elévülhetetlen érdeme, hogy a NOB-nál sikerült végül az 1976-os montreali olimpiai részvétel kiharcolása a nőknek. Bizottsági tagságát a magyar sportvezetés nem nézte jó szemmel, és azzal az indokkal hívta vissza, hogy „mivel az evezős sporttal minden rendben van, nincs szükség arra, hogy nemzetközileg valaki ott képviselje Magyarországot”. Rendkívüli az az ember, aki hetven éves kor fölött is újra meg újra próbára teszi erejét, akaratát (Kori 70 évesen tanult meg síelni, korcsolyázni)! Rendkívüli, aki képes naponta 100 kilométereket kerékpározni, hogy felfedezze magának Magyarország kulturális értékeit – így ötvözve a sport és a kultúra szeretetét! Rendkívüli, aki képes arra, hogy 3000 méter közeli hegycsúcsokat megmásszon, és aki képes arra, hogy tizenéves gyerekeknek is átadjon valamit abból a szívósságból, kitartásból, akaraterőből és természetszeretetből, ami élete során benne felhalmozódott! És mindezt oly magától értetődő szerénységgel!

Manapság reggelente felül biciklijére, és a ráckevei idős otthonból kiteker a Duna-parti házához, ahol egyedül gondoz egy csodálatos kertet. Pár éve egy hirtelen szükségessé váló hasi műtét után, sebészprofesszora beszélte rá – látván gyors felépülését, és fiatalokat megszégyenítő fizikai aktivitását – hogy fájós csípőjét (ami csak is a kerti munkától lehet, mert minden más az életében a szimmetria, a harmónia jegyében telt) is tegye rendbe. A műtét sikerült, a fájdalom megszűnt. 2021. májusában a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésén a MOB Életműdíját vehette át, 2021. júniusában pedig magánkiadásban kiadta szerettei, barátai, ismerősei, tisztelői, rajongói nagy örömére és meglepetésére (a szerkesztési- és kiadással járó munkákat szinte titokban végezte, csak pár ember tudtával) A Balabán üzenete című könyvet, melyben az előzőekben már említett helyi újságokban megjelenő írásait gyűjtötte csokorba. Ezzel olyan sikert ért el, hogy azóta a helyiek összefogásából megszületett a második kiadás, mindenki nagy megelégedésére. Az első kiadás előszavában, illetve a „Köszöntő”-ben így ír: