Dobos
Ferenc

Dobos Ferenc versenyszerűen csak az egyetemi évei alatt evezett. Ilyen rövid idő alatt is két bajnoki címet szerzett, valamint indulhatott az 1936-os berlini olimpián. A sport után a tanári pályát választotta.

Születési hely
Székelyudvarhely
Születési idő
1912. ápr. 25.
Halálának ideje
1992. máj. 30.
Halálának helye
Székelyudvarhely (ROM)

Rövid sportpályafutás olimpiai részvétellel

Dobos Ferenc Erdélyben született, de középiskolai és egyetemi tanulmányait már Budapesten végezte. Egyetemi tanulmányai alatt előbb a BEAC, majd a Hungária EE-ben evezett. Utóbbi klub kormányos nélküli négyesével 1935-ben és 1936-ban magyar bajnoki címet szerzett és ugyanebben a versenyszámban 1935-ben a budapesti főiskolai világbajnokságon második helyezést értek el. Egy évvel később ugyanezzel az egységgel az 1936-os berlini olimpián szerepelt, ahol a magyar négyesnek nem sikerült a hatos döntőbe jutás. Dobos Ferenc az olimpia után be is fejezte a sportpályafutását.

Tovább a tanári pályán

A Pázmány Péter Tudományegyetemen 1936-ban szerzett történelem-földrajz szakos tanári oklevelet, doktori disszertációját három évvel később a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen védte meg. Az egyetem elvégzése után tanársegéd volt a pécsi egyetem Irodalomtörténeti Intézetében, majd tanfelügyelőnek nevezték ki Székelyudvarhelyre. A második világháború idején Veszprémbe került, itt is tanfelügyelő volt, majd 1945-től 1948-ig a Székelyudvarhelyi gimnáziumban tanított. Ezt követően tizenegy évig a Pedagógiai Középiskola tanára lett, 1959-ben tért vissza az udvarkelyi gimnáziumba, és itt tanított egészen 1972-ig, nyugdíjba vonulásáig.

Egyesületei

1930 — 1936
Hungária Evezős Egyesület
Budapest

Eredményei

1936
Berlin
Németország
Evezős Kormányos nélküli négyes (4-)
Helyezetlen