Zsombor
Zsolt

Zsombor Zsolt olimpikon bobos, aki két téli olimpián (1998, 2002) képviselte Magyarországot a bob négyes tagjaként.

Születési hely
Budapest
Születési idő
1972. jan. 4.
Becenév
Zsoma

Hogyan kezdődött

1972. január 4-én született Budapesten. Testnevelő tanárként és személyi edzőként dolgozott. Hobbija az ejtőernyőzés.
A Paprika Bob Club egyesületben versenyzett, edzője Nick Phipps és Gyulai Miklós voltak.
Visszavonulása után Zsombor Zsolt erőnléti és atlétikaedzőként tevékenykedett Ausztráliában.
Versenyszámok: négyes bob
Eredmények: olimpiai 24. (négyes bob, 1998), vb-30. (kettes bob, 1996), olimpiai 23. (négyes bob, 2002)

Első olimpiája

1998 Nagano

1995-től már Frankl és Gyulai mellett Pallai Péter, Pintér Bertalan és Zsombor Zsolt is tagja volt a magyar bob válogatottnak, mely szponzorok nélkül, saját erőből finanszírozta a felkészülést, utazást és versenyzést.
Az 1998-as téli olimpia Naganóban nagy sikert hozott a csapatnak, sőt már a négyesek között is szerencsét próbáltak. A 24. helyen végzett a kvartett, négy helyet előre lépve utolsó szereplése óta. Ebben a négyesben versenyzett Zsombor Zsolt is.
Két év anyagi kényszerszünet után a magyar bobcsapat csak 2000-ben tudta megkezdeni a kvalifikációt a 2002-es téli olimpiai játékokra. Az Amerika Kupa első két futamán Calgaryban az 5. helyen végzett a négyes, majd két héttel később Lake Placidben a Frankl Nicholas, Pallai Péter, Gyulai Márton, Pintér Bertalan összetételű válogatott először nyert versenyt, majd egy nappal később megismételte a sikert, így kvalifikálva magát az olimpiai részvételre. A futamgyőzelmek nem csak részvételt jelentettek Salt Lake Cityben, de az Amerika Kupán ők nyertek, ez volt a magyar bobsport első győzelme.

Második olimpiája

2002 Salt Lake City

Salt Lake Cityre felkészülve ismét az anyagiak jelentették a legnagyobb hátrányt. Jó erőben és magabiztosan vágott neki a csapat az olimpiának, de kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy komoly támogatás nélkül - kölcsönbobbal és gyenge minőségű korcsolyákkal - nem lehet felvenni a nagyokkal a versenyt.
Az öt magyar versenyző - négyes bobcsapat, és egy fő tartalék - három országban lakott, Nicholas Frankl Amerikában, Pallai Péter Angliában, így csak Pintér Bertalan, Zsombor Zsolt és Gyulai Márton tudtak együtt edzeni.
A nehézségek ellenére a 23. helyen végzett a magyar bobcsapat, ezzel tovább javítva az olimpiai mérlegén.

Források

https://www.origo.hu/sport/olimpia/2016/20020207pallai.html
https://www.origo.hu/sport/olimpia/2016/20020112keszul.html (Kósa Tamás)
https://www.nemzetisport.hu/teli_sportok/alomnak-indult-negy-olimpia-lett-belole-kis-magyar-bobtortenelem-2876541 a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. február 12-i lapszámában jelent meg Vincze Szabolcs tollából

Egyesületei

1995 —
Paprika Bob Club

Eredményei

2002
Salt Lake City
Amerikai Egyesült Államok
Férfi négyes
23
1998
Nagano
Japán
Férfi négyes
24
1996
Calgary
Kanada
Férfi négyes
20
1997
St. Moritz
Svájc
Férfi négyes
22
1996
Calgary
Kanada
Férfi kettes
30
Összes eredmény