Bátori
Noémi

A sprinter Bátori Noémi leginkább a magyar 4x400 méteres váltó tagjaként ért el kiemelkedő sikereket itthon és kölföldön is, számos magyar bajnoki címe mellett több nemzetközi tornán is döntőbe jutott a négyessel.

Születési hely
Budapest
Születési idő
1970. feb. 24.

Atléta családba született

Atléta család gyermekeként, már fiatalon a sportág környezetében nőtt fel, édesapja sokszoros magyar bajnok, válogatott és csúcstartó rövidtávfutó volt, édesanyja élvonalbeli középtávfutóként ért el sikereket, nagynénje pedig az első magyar női világcsúcstartó atléta, Kazi Aranka volt. Bátori Noémi már általános iskolásként kitűnt tehetségével, utánpótláséveiben serdülő-, ifjúsági és junior-korcsoportokban 38-szor állhatott fel egyéniben és csapatban, szabadtéren és fedett pályán a bajnoki dobogó legfelső fokára.

Sikerek a felnőtt korosztályban a váltóval

Ez az eredményesség a felnőtt korosztályban is folytatódott, a mérleg három váltó bajnoki aranyérem szabadtéren, három egyéni és két váltógyőzelem fedett pályán. 1992-ben tagja volt a svéd váltóban csúcsot elért négyesnek. Három világbajnokságon képviselte a magyar színeket, ugyancsak háromszor indult Európa-bajnokságon. 1991-ben a vb-döntőt futó 4 × 400 méteres csapattal nyolcadik helyezést szerzett – az előtte való évben az Eb-hetedik sikernek is részese volt, és fedett pályán 400 méteren Eb-nyolcadik helyezést ért el. Tagja volt az 1992-es olimpiai csapatnak, de nem versenyzett. Visszavonulása után az FTC színeiben szenior világversenyeken is indult.

A sportra egyfajta menedékként, illetve sikerélményt biztosító kitörési pontként tekintettem, állandó célt adott, és biztonságot nyújtott számomra.

Díjai, eredményei

• világbajnoki 8. a 4x400 m-es váltóval (1991)
• világbajnoki 13. a 4x400 m-es váltóval (1987)
• Európa-bajnoki 7. a 4x400 m-es váltóval (1990)
• fedett pályás Európa-bajnoki 8. a 4x400 m-es váltóval (1990)
• 3x magyar bajnok a 4x400 m-es váltóval (1990, 1991, 1992)
• fedett pályás magyar bajnok 200 m-es síkfutásban (1992)
• 2x fedett pályás magyar bajnok 400 m-es síkfutásban (1991, 1992)
• 3x fedett pályás magyar bajnok a 4x400 m-es váltóval (1991, 1992, 1993)

Egyesületei

1982 — 1988
Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület
Budapest
1988 — 1990
Magyar Testgyakorlók Köre – Vörös Meteor SK
Budapest
1991 — 1994
Magyar Testgyakorlók Köre
Budapest

Eredményei

1991
Tokió
Japán
Atlétikai világbajnokság
Forgács JuditKozáry ÁgnesMolnár EditBátori Noémi
Rövidtávfutás 4x400 m váltó
8
1987
Róma
Olaszország
Atlétikai világbajnokság
Forgács JuditBátori NoémiSzabó ErzsébetSzopori Erika
Rövidtávfutás 4x400 m váltó
13
1991
Sevilla
Spanyolország
Fedett pályás atlétikai világbajnokság
Rövidtávfutás 400 m síkfutás
1990
Split
Jugoszlávia
Atlétikai Európa-bajnokság
Forgács JuditMolnár EditBátori NoémiSzabó Erzsébet
Rövidtávfutás 4x400 m váltó
7
1990
Glasgow
Nagy-Britannia
Fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság
Rövidtávfutás 400 m síkfutás
8
1988
Budapest
Fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság
Rövidtávfutás 400 m síkfutás
15
Összes eredmény
Életrajz utolsó frissítése: 2026. 06. 28. 17:56