Megismerkedés az asztaliteniszezéssel
Sasváriné Paulik Ilona, avagy Póli, ahogyan mindenki hívta, 1954. november 8-án született Kondoroson – ebből a kis békési városkából vezetett az útja egészen az 1996-os, atlantai paralimpia asztalitenisz-versenyének legmagasabb fokára. Sokáig, egészen 14 éves koráig teljesen más sportágat űzött: szülővárosa csapatában kézilabdázott. Később, azonban, felkerült a fővárosba, ahol betegsége felismerését követően köteleződött el a pingpong mellett – és az 1970-es évektől kezdve, a C3-as sérültségi kategóriában kezdte meg példaértékű karrierjét.
Új egyesület és barátság
Pályafutása hajnalán a Halassy Olivér Sport Club tagja volt, egészen 1981-ig, amikor a Pesthidegkúti Mozgássérült Lakótelepre költözött és átigazolt ahhoz a Rodáta SC-hez, amely cégnél egyébként civilként dolgozott is. Itt új csapattársra is lelt, aki egyben szomszédja és jó barátnője is volt: Pusztafiné Kovács Judit neve a teljes karrierjét végigkísérte. Szorgalmukat mi sem jellemezhette volna jobban, mint, hogy a profi körülmények meglétének hiányában, Juditék lakásában felállított pingpongasztalon is rengeteget gyakoroltak.
Átütő siker és az első paralimpia
Nem is kellett sokat várni az első átütő sikerre: 1987-ben a paralimpiai mozgalom fészkében, az angliai Stoke Mandeville-ben rendezett Európa-bajnokságon egyéniben második lett, míg a csapatverseny folyamán mindenkit maguk mögé utasítva elnyerték első rangos, nemzetközi címüket. Innentől pedig nem volt megállás, célkeresztbe került az 1988-as, szöuli paralimpia. Póli első paralimpiája keserédesen sikerült: újoncként három győzelmével csoportelsőként jutott a legjobb nyolc közé, ahol a holland Paardekam Jolanda búcsúztatta döntő szettben. Viszont már ekkor elhatározta, hogy szorgalmas, kitartó munkával készül majd a négy évvel későbbi paralimpiára, hiszen érezte, többre is képes ennél.
Barcelonai szereplés
A következő évek ennek megfelelően teltek: 1989-ben, az Ausztriában rendezett Európa-bajnokságon egyéniben harmadik lett, egy esztendővel később pedig csapatban lett világbajnoki második. Az igazán fényes eredmény azonban 1991-ben érkezett el, amikor a spanyolországi kontinensviadalon aratott nagy sikert: egyéniben és csapatban is az első helyet szerezte meg, remek játékkal. Ennél jobb felkészüléssel nem is érkezhetett volna meg Barcelonába. Az 1992-es paralimpiai játékokra ennek megfelelően esélyesként érkezett. Ott, a harmadik versenynapon ezüstérmet szereztek mindenkori partnerével, Pusztafinével. Az angol és az ír csapat legyőzését követően azoktól a németektől kaptak ki a döntőben, akiktől a csoportmérkőzések során is vereséget szenvedtek. Az egyéni versenynap viszont igen balszerencsésen alakult Póli számára: hőemelkedéssel, szigorú orvosi felügyelet mellett, legyengült állapotban versenyzett, de így is simán menetelt a legjobb négy közé, ahol német ellenfelétől kikapott, és végül bronzérmes lett. Az elért eredményeket ennek ellenére is csalódásként élte meg. A paralimpiát követően, az MMS-elnökség a Magyar Gerinc Alapítvány 50 000 forintos jutalmát Pólinak ítélte oda, illetve Apor György, az akkori szövetségi kapitány bejelentette, hogy a továbbiakban csak Sasváriné edzője kíván maradni. Sőt, Pólit ebben az évben megválasztották az Év Mozgáskorlátozott Sportolónőjének is.
Bravúr Atlantában
Mégis, Barcelonát követően nagyon csalódott volt, a játék befejezésének gondolatát is pedzegette – kis idő elteltével és barátai, sporttársai hathatós segítségével végül folytatta a felkészülést és kisebb hazai versenyek megnyerésével a háta mögött érkezett meg az 1996-os játékokra. Atlantában aztán már valóra tudta váltani az álmát: gálázva, szettveszteség nélkül hódította el az első helyet és vált a magyar női asztaliteniszezők első paralimpiai bajnokává. Ekkoriban egyértelműen kategóriája legjobbjának számított, a döntőt is játszi könnyedséggel, 21-17, 21-9-re nyerte német ellenfelével szemben. Nyílt kategóriában is tervezett indulni, de újfent belázasodott, így kénytelen volt visszalépni.
Emlékének megőrzése
Póli a csúcs elérését követően sem állt meg: az egy évvel későbbi, svédországi Európa-bajnokságon újra aranyérmet akasztottak a nyakába, sőt, itt még a nyílt kategóriában is egészen a második helyig szárnyalt.
Ez volt, azonban, az utolsó igazán nagy dobása: 1998-ban még nyert egy szlovák versenyt, viszont nem sokkal később, 1999-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt. Emlékezete méltó módon van őrizve: Kondoroson évente megrendezésre kerülő, általános iskolás lányoknak, illetve öregfiúknak rendezett kézilabda-tornák viselik a nevét, a Magyar Posta 2006-ban az arcképével ellátott bélyeget dobott forgalomba, míg Budapesten kerekesszékes asztalitenisz-verseny fut a nevével fémjelezve. A kondorosi sportlétesítmény emlékezete, pedig, talán mind közül kiemelkedik, hiszen az a Sasváriné Paulik Ilona Sportcsarnok elnevezéssel adózik Póli nagyszerű pályafutása előtt.