Wossala
György

Sokszoros magyar bajnok, veterán-világbajnok, kétszeres Európa-bajnok, olimpikon vitorlázó. 1989 és 2012 között az MVSz ügyvezető-, majd társelnöke. Éveken keresztül volt a Nemzetközi Soling Szövetség elnöke. Az Európai Vitorlás Szövetség elnöke, az ISAF Events Committee alelnöke.

1
Világbajnokság
2
2
3
Európa-bajnokság
Születési hely
Budapest
Születési idő
1941. nov. 7.

A kezdet és az újrakezdés

1954 telén Szénásy Józsi bácsi lakásán tartottak elméleti oktatást a gyerekek részére, a gyerekeknek táborokat is szerveztek. Ott kezdett vitorlázni. Voltak ott kishajók is, rendeztek versenyeket, és mivel jól ment neki, megszerette.
"Apámmal Lellén egy, a második világháború óta nem használt Olimpia yollét rendbe hoztunk. Palánkot cseréltünk, méhviasszal betömtük a repedéseket. Áthajóztunk Almádiba, a Budapesti Építőkbe, ahol egy jó hangulatú társaság fogadott minket. Tetszett a dolog, ott ragadtam. Két hét múlva Fináczy Marci mögött a második helyen zártam az ifi bajnokságon. A következő évben Olimpia yolléztam, és bekerültem a váltott hajós bajnokságra, amit szerencsével, de megnyertem. 1959-ben jelent meg nálunk a Finn, akkor abba ültem. Elég jól ment, 1964-ben megnyertem a bajnokságot, utána is mindig a dobogós voltam. 1968-tól nem vitorláztam, Hilton-ösztöndíjjal egyetemi tanulmányokat folytattam Rómában, hazaérkezésem után pedig a siófoki szállodasor igazgatója lettem. A munkám nagyon lekötött. Ott ültem a Balaton partján, fájt a szívem, néztem a szálloda ablakából, hogyan mennek versenyre a többiek. Tíz évvel később már nem bírtam tovább, és újrakezdtem. 1981-ben ismét magyar bajnokságot nyertem Finnben. Még abban az évben megnyertem a veterán-világbajnokságot is."

Az atlantai olimpia, ahol óvások sújtották

A Wossala–Kovácsi–Vezér egység számára nem alakult szerencsésen a verseny, egy futamból kióvták őket, egy másikban korai rajtjuk volt. Az óvás az első futamukat érintette, ahol a 13. helyen futottak be. A dánok óvtak a belső hely meg nem adása miatt. Példátlan, tanúk nélküli tárgyaláson kizárták a magyarokat. A korai rajttal egy 11. helyük vált érvénytelenné, ekkor Wossaláék adtak be óvást, arra hivatkozva, hogy két hajó szabálytalanul tolta őket a vonal fölé, de a zsűri elutasította. Így természetesen ezt a két futamukat kellett ejteniük, és hiába volt néhány jó futameredményük, a számításba kerülő 14., 19., 12., 10., 20., 13., 18. és 21. helyük összetettben csak a 20. helyre volt elég. Reális céljuk volt, hogy a mezőny első felében végezzenek. Bár kétségtelen, hogy több hibát is elkövettek, de az, hogy nem sikerült a várt helyen végezniük, elsősorban a két óvásnak köszönhető.

Eredményei

2004
Porto Allegre
Brazília
Soling világbajnokság
Wossala GyörgyKovácsi László
Soling
2
2008
Balatonfüred
Soling Európa-bajnokság
Wossala GyörgyVezér Károly
Soling
1
2010
La Trinité-sur-Mer
Franciaország
Soling Európa-bajnokság
Wossala GyörgyVezér Károly
Soling
1
2005
Medemblik
Hollandia
Soling Európa-bajnokság
Wossala GyörgyVezér Károly
Soling
2
2018
Alsóörs
Soling Európa-bajnokság
Soling
2
1996
Balatonfüred
Soling Európa-bajnokság
Wossala GyörgyKovácsi LászlóVezér Károly
Soling
3
2002
Castiglione della Pescaia
Olaszország
Soling Európa-bajnokság
Wossala GyörgyKovácsi LászlóVezér Károly
Soling
3
2009
Lovere
Olaszország
Soling Európa-bajnokság
Wossala GyörgyVezér Károly
Soling
3
1996
Atlanta
Amerikai Egyesült Államok
XXVI. nyári olimpiai játékok
Wossala GyörgyKovácsi LászlóVezér Károly
Soling
20
2003
Balatonfüred
Soling világbajnokság
Wossala GyörgyKovácsi László
Soling
5
2013
Balatonalmádi
Soling világbajnokság
Soling
6
2007
Isidro
Argentína
Soling világbajnokság
Wossala GyörgyVezér Károly
Soling
9
2006
Annapolis
USA
Soling világbajnokság
Wossala GyörgyVezér Károly
Soling
10
1984
Torbole
Olaszország
Soling világbajnokság
Wossala GyörgyKovácsi László
Soling
25
2000
Murcia
Spanyolország
Soling világbajnokság
Wossala GyörgyKovácsi LászlóVezér Károly
Soling
27
1994
Helsinki
Finnország
Soling világbajnokság
Wossala GyörgyKovácsi LászlóVezér Károly
Soling
32
1993
Pireusz
Görögország
Soling világbajnokság
Wossala GyörgyKovácsi LászlóVezér Károly
Soling
38
1992
Cádiz
Spanyolország
Soling világbajnokság
Wossala GyörgyKovácsi László
Soling
42
1989
Balatonfüred
Soling világbajnokság
Wossala GyörgyKovácsi László
Soling
43
2003
Torbole
Olaszország
Soling Európa-bajnokság
Wossala GyörgyKovácsi László
Soling
4
2006
Balatonfüred
Soling Európa-bajnokság
Wossala GyörgyVezér Károly
Soling
4
2001
Attersee
Ausztria
Soling Európa-bajnokság
Wossala GyörgyKovácsi LászlóVezér Károly
Soling
5
2007
Arendal
Norvégia
Soling Európa-bajnokság
Wossala GyörgyVezér Károly
Soling
5
2017
Riva del Garda
Soling Európa-bajnokság
Soling
5
2012
Aarhus
Dánia
Soling Európa-bajnokság
Soling
9
2019
Torbole
Olaszország
Soling Európa-bajnokság
Soling
10
1992
Garda tó
Olaszország
Soling Európa-bajnokság
Wossala GyörgyKovácsi László
Soling
14
2015
Grünau
Németország
Soling Európa-bajnokság
Soling
15
1966
Attersee
Ausztria
Finn-dingi Európa-bajnokság
Finn Dingi
17
1994
Vilamoura
Portugália
Soling Európa-bajnokság
Wossala GyörgyKovácsi LászlóVezér Károly
Soling
19
1998
Izola
Szlovénia
Soling Európa-bajnokság
Wossala GyörgyVezér Károly
Soling
19
1999
Sandefjord
Norvégia
Soling Európa-bajnokság
Wossala GyörgyKovácsi LászlóVezér Károly
Soling
19
1967
Nápoly
Olaszország
Finn-dingi Európa-bajnokság
Finn Dingi
20
1985
Balatonfüred
Soling Európa-bajnokság
Wossala GyörgyKovácsi László
Soling
20
1993
Portorozs
Szlovénia
Soling Európa-bajnokság
Wossala GyörgyKovácsi László
Soling
21
1995
Marstrand
Svédország
Soling Európa-bajnokság
Wossala GyörgyKovácsi LászlóVezér Károly
Soling
30
1986
Warnemünde
NDK
Soling Európa-bajnokság
Wossala GyörgyKovácsi László
Soling
34
1988
Alassio
Olaszország
Soling Európa-bajnokság
Wossala GyörgyKovácsi László
Soling
46
1991
La Baule
Franciaország
Soling Európa-bajnokság
Wossala GyörgyKovácsi László
Soling
50
1990
Priem am Chiemsee
NSZK
Soling Európa-bajnokság
Wossala GyörgyKovácsi László
Soling
51
Összes eredmény