Fundák

György

Fiatalon több sportágat kipróbált, versenyszerűen kézilabdázott és tornászott. A kezdetekre Fundák így emlékezett: „Apám elvitt vitorlázni egy 50-essel, utána kalózoztunk, de nem volt szoros kapcsolatom a vitorlázással, annak ellenére, hogy a szünidőmet az első naptól az utolsóig a Balaton mellett töltöttem. Almádiba, az Építőkbe családi ismeretség révén kerültem. A mai napig nem tudom, hogy miért maradtam, mert […] a mocóknak nem volt könnyű élete ott. Nem is kaptam először hajót, azon túl pedig csak a hajókaparással lehetett foglalkozni. Mégis ott ragadtam, ebben nagy szerepe volt a hangulatnak. Valahogy megfogott, és az a kevés idő, amit ott vitorlázással töltöttem az odakötött.” Cadetben kezdett, Kalózba, majd Repülő Hollandiba ült, de esélytelennek tűnt, hogy Litkey Balázs és Bence vagy a favorizált Detre testvérek mellett versenyképes hajóhoz, felszereléshez jusson. Amikor az MVSZ három 470-est vásárolt, Zalai Gáborral sikerrel pályáztak egyre. Az első edzőtáboruk Füreden volt. Mivel a klubnak nem volt motorosa, ezért – szél híján – áteveztek a 470-essel Füredre… Fundák: „Nem sokkal később volt az első vb-válogató Gdanksban, itt kvalifikáltuk magunkat az 1974-es nápolyi világbajnokságra, ahol először találkoztunk erős, nyolcvanhajós mezőnnyel. Minket ott rettenetesen elvertek. A verseny helyre rakott minket, kiderült hol a helyünk a nemzetközi mezőnyben. De megnyitotta a lehetőséget a tanulás előtt.

1979-ben átigazoltunk a Mahartba, mert az Építőkben lecserélték a vezetőséget, és nem tudták – vagy nem akarták – finanszírozni az olimpiai felkészülésünket. Nagy harcban voltunk az agárdiakkal, mert 470-esben erős mezőnyük volt. Czimmermann György, Alb András, Füzi Péter komoly ellenfelek voltak. Nem mi voltunk a preferáltak, sportpolitikai kérdés volt a szövetségben, hogy agárdi 470-es menjen az olimpiára. Azért is meg kellett mutassuk… Megnyertük a válogatót, és kijutottunk az olimpiára. Előtte a helsinki Eb-n – különösen a gyenge és közép szelekben – elég jól mentünk. Az olimpián azonban elkövettünk egy nagy szakmai hibát. Az olimpia első versenynapja előtt, a felmérésnél kicseréltük az árbocunkat egy újra. Azt gondoltunk, hogy az a jóval keményebb árboc majd plusz sebességet jelent. Ennek pont az ellenkezője következett be, az olimpia alatt olyan lassúak voltunk, hogy azt elmondani sem tudom. Előfordult, hogy elsőnek vettük a bóját, mert Tallinnt nagyon jól ismertük, majd pillanatokon belül a mezőny utolsó harmadában találtuk magunkat. Az előolimpián jól mentünk, ezért nagy hiba volt, hogy kockáztattunk. Éremre nem volt reális esélyünk, de az első hatba be kellett volna kerülnünk. Legalábbis úgy gondoltuk. Senki sem foglalkozott velünk, nem volt edzőnk sem, mindent magunk csináltunk.

Az olimpia után, egészen 1984-ig – a lehetőségeinkhez képest – majdnem minden sikerült. Először vett a klubunk egy, a nemzetközi élmezőnyben is jónak számító Parker hajót. Ezzel az Eb előversenyét – nagyon jó vitorlázók ellen – megnyertük. Sokan indultak, de olyan gyorsak voltunk, hogy kevés igazi ellenfelünk volt. Ennek a versenynek az eredményhirdetésekor jött a hír, hogy a magyar csapat nem utazik Los Angelesbe. Ez összetört minket. Azt gondolom, hogy ott jók lehettünk volna. […] A Balatonon rendezték a »Barátság versenyeket«, vagy ahogy akkor titokban nevezték a Rab Nemzetek Versenyét. Ezen mindenkivel legalább pariban voltunk. Nekünk a bronzérem jutott.”

Fundák Zalai Gáborral 11 alkalommal indult 470-esben magyar bajnokságon. Nyolc győzelem, két második és egy harmadik helyezés szerepel a nevük mellett. Egy alkalommal 70-es cirkáló osztályban is győzött. A 21-es építőipari vállalatnál a termelés-előkészítő osztályon kezdett dolgozni. Diploma után a Mahart fenntartási osztályán – amikor nem versenyzett – sportálláshoz hasonló munkaköre volt. Később a Pest Megyei Állami Útépítő Vállalathoz ment koordinátornak. 1985-ben Ausztriától kapott felkérést, hogy tartson egy edzőtábort, majd azzal keresték meg, hogy kellene egy programot csinálnia, hogy az osztrák 470-esek kvalifikálhassák magukat az olimpiára. 1986-ban az osztrák szövetség felajánlotta, hogy irányítsa a programot. 1987-ben vezetőedző, 1992-ben sportkoordinátori, 2000-ben – még az olimpia előtt – az igazgatói posztot ajánlottak neki. 25 évet dolgozott Ausztriában. Szöulban versenyzői egy negyedik helyezést értek el. Barcelonában hét hajóosztályban szerepelt osztrák versenyző, és ötödik, hetedik és nyolcadik helyen végeztek. Atlantában két negyedik helyezés volt a mérleg. Sydneyben érett be a munka gyümölcse, Ausztria mindkét aranyérme vitorlázásban született, Tornádó osztályban Roman Hagara – Peter Steinacher páros, férfi szörfben Christoph Sieber győzött. 2000-ben az Év Edzőjének választották. Roman Hagara – Peter Steinacher Athénban sem talált legyőzőre, és még egy tanítványa – Laser: Andreas Geritzer – is éremmel tért haza. 2016-ban fejezte kinti szerepvállalását. Saját, vitorlázással kapcsolatos vállalkozásait irányította utána.