A futballról váltott taekwondóra
Patakfalvy Miklós korán kezdte a sportolást: kisgyermekként – másfél évvel fiatalabb öccsével együtt – hetente kétszer különtornára járt a Veszprémi Egyetem tornacsarnokába. Ezeken a foglalkozásokon a labda is rendre előkerült, foci is gyakran szerepelt a programban. Hetedikes kora körül került több a labdarúgásban ügyes osztálytársával a Veszprémi Vegyészhez. „Termetem ellenére kapus lettem, mert jók voltak a »rugóim«. Tizenhat évesen a Veszprém NB II-es csapatának bő keretébe, és előfordult, hogy egy nap három korosztályos csapat edzésén is részt vettem. Élveztem, szerettem...” – idézte fel a múltat a Magyar Edzők Társasága folyóirata, a Magyar Edző 2026/1. számában Patakfalvy Miklós, aki a középiskola után eredményesen felvételizett a TF-re, ahol mindvégig egyetemi válogatott volt.
Mint testnevelő tanár és labdarúgóedző került ki 1976-ban a Testnevelési Főiskoláról, érthető módon aktívan focizott. A diploma után félprofi lett az akkor NB II-es Budapesti Építőkben, ahol együtt játszhatott a Ferencváros két korábbi erősségével, Páncsics Miklóssal és Pataki Miklóssal is. Mellette közművelődésügyi előadó volt a Hőtechnika Építő és Szigetelő Vállalatnál. 1977-ben kezdett el taekwondózni Harmat Lászlónál, a sportág emblematikus figurájánál, magyarországi alapítójánál. A Budapest XIV. kerületi Hermina úti (akkor Május 1. úti) általánosban „koreai népi táncok” fedőnév alatt oktatta Harmat az ITF taekwondót, ezt a látványos mozgáselemekben gazdag sportágat.
Patakfalvy Miklós beállt a sor végére, és két hónappal később, az akkor még súlycsoportok nélkül megrendezett házi bajnokságon dobogóra állhatott. 1978 nyarán feladta a focit, onnantól csak a taekwondóra koncentrált. Elment tanítani, mellette taekwondózott: az 1978-as bajnokságon már két súlycsoportban küzdhetett. Súlycsoportja bajnoki címe mellett az abszolút kategóriában a nehézsúlyú Mile Dezsővel döntetlenre végzett, de mint kisebb testsúlyút, őt hirdették bajnoknak.
Dobogós helyek a tatamin és érmek a tanítványoktól
Fontos mérföldkövet jelentett a karrierjében, amikor 1983-ban a szövetség elnöke, Harmat László felkérte szövetségi kapitánynak. A Zuglói SE-ben 1981-től edzősködött is, így már szerzett némi tapasztalatot ezen a téren is. Az első vb-rajtjukról négy éremmel tértek haza Glasgow-ból. Az egyik bronzot ő szerezte. 1984 őszén Budapest rendezhette meg az Európa-bajnokságot, ahol tizenkilenc érmet nyertek több mint 30 ország legjobbjai között, ez a mennyiség a megszerezhető érmek közel negyedét jelenthette. Patakfalvy három ezüstöt és egy bronzot vihetett haza.
Edzői pályája első Európa-bajnokságán saját nevelésű tanítványa, Szarka András küzdelemben aranyérmes lett. A kapitányságtól való visszalépése évében – 1987-ben – még ott volt Athénban a világbajnokságon, ahol tanítványa, Engrich Mariann aranyérmes lett, ő pedig másodikként végzett súlycsoportjában. Engrich Mariann világbajnoki győzelmével – az újságírók szavazata alapján – elnyerte az Év női sportolója címet. Ekkorra már a legeredményesebb klubedző lett. Az országos bajnokságon az érmek kétharmadát a Zuglói SE sportolói vehették át eredményhirdetéskor. 1988-ban a budapesti vb-n Engrich a női csapat tagjaként törésben aranyérmes, Patakfalvy azonban sérülése miatt távol maradt a versenytől.
A WTF taekwondo magyarországi megalapítója
A Zuglói SE eredményei megtették a hatásukat, hiszen az MTK 1989-ben átvette a szakosztályt. Ekkor dr. Déri Tibor és Rusz János keresték meg, hogy itt egy jó lehetőség, egy lelkes tömegsport-egyesületből az egyik legpatinásabb magyar sportklub, az MTK égisze alatt folytathatja. Beindították a taekwondót, így az MTK lett a hazai WTF taekwondo bölcsője, ugyanis Patakfalvy Miklós 1989-ben megalapította Magyarországon a WTF taekwondót. Előbb mint sportági szakbizottság kapcsolódott be a WTF a Magyarországi Harci Művészetek Össz-szövetségének munkájába, majd 1990-ben önálló sportági szakszövetséggé alakultak. Mindkét fórumon Patakfalvyt választották első embernek.
1990 és 2000 között a Rendőrtiszti Főiskola Testnevelési és Küzdősport Tanszékének adjunktusaként oktatta az önvédelem alapjait, természetesen megmaradva a saját szakterülete mellett, így elsősorban ütéseket, csapásokat, szúrásokat és rúgásokat, illetve ezek hárításait gyakoroltatta. Az 1997-ben mesteredzői címmel kitüntetett szakember a Testnevelési Egyetemen dr. Galla Ferenc, a Küzdősport Tanszék vezetőjének felkérésére kidolgozta és beindította a harcművészeti (karate, taekwondo és kick-box) szakedzői képzést, melyben a mai napig jelen van. A legaktívabb edzői időszaka 1998-ig tartott, ekkor született az első gyermeke, így a klubszintű edzősködést tanítványainak adta át, de szövetségi kapitányként egészen visszavonulásáig szakmailag is segítette a szakvezetés munkáját.
A szövetség elnöki pozíciójából – 1989-ben alapító elnöke volt a szervezetnek – 2021-ben visszavonult, de továbbra is több, hazai és nemzetközi szervezetben tölt be tisztségeket: a vizsgáztató bizottság vezetője, az európai szövetség (ETU) elnökségi tagja, versenyigazgató, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportszakmai és sporttudományos bizottságának tagja. A MOB 2026 májusában életműdíjjal ismerte el a szakmai munkásságát.
Hálás vagyok a szüleimnek, akik kisgyerekkoromban a sport felé tereltek, és minden edzőmnek, mert az ő tanításuk nélkül versenyzőként és edzőként sem jutottam volna idáig!
„„
Lányai vitték tovább a hagyományt
Patakfalvy Miklós mindennapjainak – túl a hetvenen is – fontos része a sport. Rendszeresen kerékpározik és taekwondózik, télen pedig síel – felesége a korábbi válogatott síző, Eiben Mónika. Azt pedig, hogy a sport szeretetét ugyanúgy továbbadta, mint ahogy ő kapta a szüleitől, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a családban mindenki síel és taekwondózik. Fiatalabb lánya, Luca válogatott taekwondós (gyermekvilágbajnok, junior-Európa-bajnok, U21-es Eb-ezüstérmes, felnőtt-Eb-bronzérmes, sokszoros magyar bajnok), a két évvel idősebb Csenge szintén válogatott (többszörös országos bajnok, Eb-helyezett). Fia, a dániai egyetemen tanuló Domonkos is fekete öves taekwondós.
