Szemán
Dávid

A Százhalombattai Lövészklub sportolója számos korosztályos és felnőttvilágversenyen képviselte már Magyarországot, 2022-től rendszeresen részt vesz a felnőtt-Európa-bajnokságokon, illetve 2023-ban kijutott a csengtui Egyetemi Világjátékokra is.

Születési hely
Budapest
Születési idő
1999

Számos korosztályos és felnőttvilágversenyen vett részt

Szemán Dávid, a Százhalombattai Lövészklub sportlövője már első évében, 2017 nyarán kijutott a Suhlban megrendezett junior-világbajnokságra a válogatott tagjaként, és a korosztályban az elkövetkező években is részt vett világ- és Európa-bajnokságokon. Már 2022-ben kijutott a felnőtt-Európa-bajnokságra, 2024-ben pedig a 25 és 50 méteres kontinensviadalon állt rajthoz, majd tavasszal a 10 méteres Eb-n is versenyzett. Pályafutásának fontos állomása volt, hogy a 2023-ban utazhatott a csengtui Egyetemi Világjátékokra 10 méteres felnőtt férfi légpisztoly versenyszámban, valamint a vegyes párosban is versenyzett Fábián Sára Ráhellel egy csapatban. Ebben az évben megszerezte a nemzetközi sportlövő versenybíró képesítést is, de a tanulás egyébként is fontos szerepet töltött be az életében, tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának matematika szakán, elemző matematikusként végezte. 2025-ben képviselte hazánkat az eszéki légfegyveres Európa-bajnokságon is, ahol csak az új egyéni pisztoly versenyszámban indult. A 2025 novemberi kairói világbajnokságon 10 méteres légpisztoly versenyszámban áll lőállásba.

Forrás

• http://www.hirtukor.hu/index_bel.php?ssz=36391

Egyesületei

2017 —
Százhalombattai LK

Eredményei

2023
Tallinn
Észtország
10m légfegyveres Európa-bajnokság
pisztoly 10 méter légpisztoly csapat
13
2023
Baku
Azerbajdzsán
Sportlövő-világbajnokság
pisztoly légpisztoly csapat
81
2024
Eszék
Horvátország
Sportlövő Európa-bajnokság
Pisztoly Szabadpisztoly
19
2023
Tallinn
Észtország
10m légfegyveres Európa-bajnokság
Pisztoly 10 méter légpisztoly
51
2024
Győr
Sportlövő Európa-bajnokság
Pisztoly 10 méter légpisztoly
69
2022
Wroclaw
Lengyelország
Sportlövő Európa-bajnokság
Pisztoly Szabadpisztoly
29
2025
Kairó
Egyiptom
pisztoly légpisztoly csapat
15
2025
Kairó
Egyiptom
Sportlövő-világbajnokság
Pisztoly légpisztoly
83
Összes eredmény