Pónya
Sára

Már két-három évesen sílécre állították, és bár sokáig az alpesi sít űzte, Pónya Sára tizenöt-tizenhat évesen elkötelezte magát a sífutás és a biatlon mellett. Indult sífutásban (10 km, klasszikus stílus) a 2022-es pekingi olimpián. Sífutásban 64., sílövészetben 82. hely a legjobb világbajnoki helyezése.

Születési hely
Esztergom
Születési idő
1999. máj. 14.

Kétévesen sílécre állították

Pónya Sára, a Honvéd Zalka SE versenyzője maga mesélte 2022-ben, hogy édesapja korán lécre állította testvéreivel: már kétévesen síelni tanult. Magyarországon, majd Szlovákiában és Ausztriában járták a pályákat, ugyanakkor fiatalon más sportágakat is kipróbált: Esztergomban kajakozott és futott. 16 éves koráig elsősorban az alpesi sít űzte, a sífutást tizenkét évesen próbálta ki először, és tizenhat évesen el is kötelezte magát mellette. Ugyanakkor 2015-ben a sílövészetet is elkezdte, és mert jó szakemberek kezébe került (édesapja, Pónya Péter után Párkányi Lívia és Köles István irányításával készült), egy év múlva válogatott lett – azóta a biatlon az első számú szerelme.

Már 17 évesen vb-n szerepelt

Nem volt 18 éves, amikor 2017-ben Lahtiban részt vett az első világbajnokságán – egyetlen sífutószámban indult, a 91. helyen végzett sprintben. A 2021-es vb-n sprintben és szabadstílusú 10 km-en, a 2025-ösön klasszikus stílusú 10 km-en próbált szerencsét. Mindkét alkalommal bejutott a selejtezőből a főversenybe 10 km-en, és a 87., valamint a 64. helyet szerezte meg. Sílövészetben kétszer, 2020-ban és 2025-ben élhette át a vb hangulatát. 2020-ig a Vasas versenyzője volt, míg a 2020–2021-es szezonban már a gyöngyösi Honvéd Zalka SE sífutójaként és biatlonistájaként járta a viadalokat. Pónya Sára – miután elnyerte a MOB ösztöndíját – 2020 nyarán az ausztriai Ramsauba költözött az olimpiai kvalifikációs időszakra való felkészülését segítendő.

Minden ellene dolgozott, de olimpikon lett

Nem mindennapi viszontagságok után szerzett egyéni olimpiai kvótát a 2022-es pekingi téli olimpiára. 2020 novemberétől jobb lábában a térdszalag gyulladása hátráltatta, a sok versenyzés miatt pedig mindig „rásérült”. 2021 szeptemberében megműtötték (kiderült, mikrorepedések vannak a sípcsontja felső felszínén), és négy hét mankózás után elkezdte a felkészülést, amely sok szenvedéssel járt. December végén indult először sífutóversenyen, azután a Covid-járvány miatt minden viadalt töröltek a közeli országokban. Végül januárban Libanonban(!) volt lehetősége versenyezni, az ott rendezett három viadal közül a másodikon szerezte meg a kvótát. Az olimpiára indulás előtt, január végén azonban pozitív Covid-tesztet produkált, így újra veszélybe került a részvétele. Végül – négy negatív tesztet követően – útnak indulhatott, és ha le is maradt a megnyitóról, versenyezhetett Pekingben: 10 kilométeres sífutásban a 97. helyen végzett. (Megjegyzendő, szerelem ide vagy oda, biatlonban nem volt reális esélye az ötkarikás kvóta megszerzésére, ezért kellett sífutásban próbálkoznia.)

Az IBU-akadémia edzőképzésén is halad

2025 nyarán egy olaszországi biatlonközpontban, a Martello-völgyben tréningezett három hetet. Az edzésprogramját részben maga, de főként kedvese, a versenyzéssel korábban felhagyó Panyik Dávid írja. 2022-ben részt vett a Nemzetközi Sílövőszövetség (IBU) által szervezett akadémia alapszintű edzőképzésén, 2024-ben teljesítette az első szintet is, majd 2025 őszén a második szintű kurzusba is belekezdett. Pónya Sára hatszor lett az év magyar női biatlonistája 2019 és 2025 között, 2019-ben sífutásban is elnyerte a címet.

Forrás

• Wikipedia • 24 Óra (2022. március 5.) • vasassc.hu/hirek/14381/ponya-sara-kivaloan-helytallt-a-biatlon-vb-n (2020. március 5.) • kemma.hu/helyi-sport/2025/02/ponya-sara-olimpiai-kvota-sifutas (2025. február 26.) • https://www.skiplus.hu/sport/ponya-sara-sifutas-biatlon-milano-cortina-2026/ (2025. december 29.) • skihungary.hu

Egyesületei

2015 — 2020
Budapesti Vasas Sport Club
Budapest
2020 —
Honvéd Zalka Sportegyesület
Gyöngyös

Eredményei

2022
Peking
Kína
XXIV. téli olimpiai játékok
Sífutás női 10 km (klasszikus stílus)
97
2017
Lahti
Finnország
Északisí-világbajnokság
Sífutás női sprint (szabad stílus)
91
2019
Raubichi
Fehéroroszország
Nyílt biatlon Európa-bajnokság
Női 15 km
81
2019
Raubichi
Fehéroroszország
Nyílt biatlon Európa-bajnokság
Vegyes váltó (2x6+2x7.5 km)
23
2019
Raubichi
Fehéroroszország
Nyílt biatlon Európa-bajnokság
Női sprint (7.5 km)
77
2020
Antholz
Olaszország
Biatlon-világbajnokság
Női sprint (7.5 km)
99
2020
Antholz
Olaszország
Biatlon-világbajnokság
Női 15 km
83
2020
Antholz
Olaszország
Biatlon-világbajnokság
Vegyes váltó (2x6+2x7.5 km)
29
2020
Raubichi
Fehéroroszország
Nyílt biatlon Európa-bajnokság
Vegyes váltó (2x6+2x7.5 km)
24
2020
Raubichi
Fehéroroszország
Nyílt biatlon Európa-bajnokság
Női sprint (7.5 km)
97
2021
Oberstdorf
Németország
Északisí-világbajnokság
Sífutó Sprint egyéni klasszikus stílus
87
2021
Oberstdorf
Németország
Északisí-világbajnokság
Sífutás női 10 km (szabad stílus)
81
2024
Brezno-Osrblie
Szlovákia
Nyílt biatlon Európa-bajnokság
Női 15 km
89
2024
Brezno-Osrblie
Szlovákia
Nyílt biatlon Európa-bajnokság
Női sprint (7.5 km)
100
2025
Val Martello
Olaszország
Nyílt biatlon Európa-bajnokság
Női 15 km
82
2025
Val Martello
Olaszország
Nyílt biatlon Európa-bajnokság
Női sprint (7.5 km)
82
2025
Lenzerheide
Svájc
Biatlon-világbajnokság
Női sprint (7.5 km)
87
2025
Lenzerheide
Svájc
Biatlon-világbajnokság
Női 15 km
82
2025
Trondheim
Norvégia
Északisí-világbajnokság
Sífutás női sprint (szabad stílus)
87
2025
Trondheim
Norvégia
Északisí-világbajnokság
Sífutás női síatlon 20 (10+10) km
58
2025
Trondheim
Norvégia
Északisí-világbajnokság
Sífutás női 10 km (klasszikus stílus)
64
2025
Trondheim
Norvégia
Északisí-világbajnokság
Sífutás női csapatsprint (klasszikus stílus)
24
2025
Trondheim
Norvégia
Északisí-világbajnokság
Sífutás női 50 km (szabad stílus)
34
Összes eredmény