Olimpikon, az öttusában végzett állhatatos munkája miatt mesteredző is.

Születési hely
Fácánkert
Születési idő
1926. szept. 1.
Halálának ideje
1988. nov. 30.
Halálának helye
Budapest

Részvétel az olimpián

Az 1972-es müncheni olimpián a háromnapos verseny (military) egyéniben Adonisz nevű lován 153,13-as teljesítménnyel a 38. helyen végzett. A csapatverseny során a csapat (Horváth József, Krizsán János, Szabácsy István, Varró József), melynek tagja volt, a kizárások miatt nem került rangsorolásra, így helyezetlenül végzett. 45 évesen ő volt a magyar csapat legidősebb versenyzője Münchenben.

Életének fontosabb eseményei

Díjugratásban magyar bajnokságot nyert 1969-ben. Csapatversenyben többszörös (1961, 1962, 1965 díjugratás) magyar bajnok a Budapesti MEDOSZ és a Budapesti Lovas Klub színeiben. 1962-ig a Budapesti MEDOSZ, 1963-tól 1972-ig a Budapesti Lovas Klub versenyzője. Sportvezetőként 1976-tól 1988-ig a Nemzetközi Öttusa és Biatlon Szövetség (UIPMB) technikai bizottságának tagja, 1976-tól 1988-ig a magyar öttusa válogatott lovas edzője, az Öttusa Istálló (többek között a Budapesti Honvéd SE és a Csepel SC öttusázóinak) lovas edzője volt. 1984-ben mesteredzői címet kapott.

A mesteredző

1976-tól 1988-ig a magyar öttusa válogatott lovasedzője lett. Legendás lovasedző volt, aki saját tapasztalataiból kiindulva praktikusan tanított. Pontosan tudta, milyen utasításokat, tanácsokat adjon a tanítványainak. Nemcsak a lovakat ismerte jól, de a lovasok tulajdonságaival is tisztában volt. Ő volt többek között Martinek János olimpiai bajnok lovasedzője is. A remek humorú Szabácsy István posztumusz kapta meg a Magyar Öttusa Szövetség „A magyar öttusáért" emlékplakettjét.

Utóélete

Halála

Szülőhelyén, Fácánkerten, családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Posztumusz kitüntette a Magyar Öttusa Szövetség „A magyar öttusáért” plakettjével. 1991 óta a Budapesti Lovas Klub a hagyományos Széchenyi Emlékversenyen egy versenyszámmal emlékezik rá. 2014. augusztus 19-én felavatták emlékének adózva Fácánkerten a Szabácsy István Sport és Szabadidő Parkot és bejáratánál egy terméskőre elhelyezve a kapcsolódó emléktáblát.

Életrajz szerzője

Győr Béla

Egyesületei

— 1962
Budapesti MEDOSZ SE
1963 — 1972
Budapesti Lovas Klub

Eredményei

1972
München
Német Szövetségi Köztársaság
Military Lovastusa csapat
Helyezetlen
1972
München
Német Szövetségi Köztársaság
XX. nyári olimpiai játékok
Military Lovastusa egyéni
38