Beteljesült álom: az élvonalba jutott a Bácska Posztóval
Tax Imre neve fogalom a bajai sportéletben, alapítója volt a város kosárlabdasportjának, amelyben edzőként és klubvezetőként negyven esztendőn át dolgozott. Tizenhat-tizenhét évesen a III. Béla Gimnáziumban alapítottak iskolai csapatot 1946-1947 táján. Az 1950-es években már az NB III-ban, majd az NB II-ben szereplő városi csapatokban játékosedzőként szervezte a város kosárlabdasportját. 1958-ban beérett a nagy álom: Tax Imre közreműködésével az NB I-be jutott a Bácska Posztó csapata! A bajai kosárlabda egyik legnagyobb alakja évtizedeken át dolgozott a sportág sikeréért, mind a férfi-, mind pedig a női vonalon. Tax Imre neve valódi fogalom a bajai kosársportban; edzőként, klubvezetőként is maradandót alkotott. Bajnoki és kupaérmek, nemzetközi sikerek fémjelezték szakmai munkáját, amit a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségénél is elismernek.
1953-ban határoztam el, hogy kosárlabdaedzőként dolgozok, bár főállásban csak az utolsó 9 évben voltam, akkor sportvezetőként. Kiemelkedő ifjú játékosom volt Kovács József, majd később Rátvay Zoltán. Meg kell említeni a hölgyek közül a 250-szeres válogatott Czirákyné Rátvay Katalint, aki Európa-válogatott is volt, sőt az 1966-os női Eb gólkirálynője, valamint a másik kiváló játékost, Kocsisné Görög Rózsát.
“„
Egyszerre volt edzője az NB I-es női és férficsapatnak
Kisebb megszakításokkal 1975-ig volt a férficsapat edzője. Ezalatt egy bajnoki ezüst- és három bronzérem, továbbá számtalan A Vidék Legjobb Csapata cím fémjelezte a szereplést. Időközben – szintén Tax Imre hathatós közreműködésével – a Bajai Építők női csapata is NB I-es lett. Volt olyan év (1961), amikor mindkét első osztályú együttesnek egyszerre volt az edzője! Neves játékosok dolgoztak a keze alatt, mint – a férfiak között – Kovács József, Rátvay Zoltán, Karácsonyi József, Ágfalvi György, – a nőknél pedig – Görög Rózsa vagy Rátvay Katalin. 1975-től néhány évig még az utánpótlásban is dolgozott – többek között Hosszú István és Kovács László nevelőedzője volt. Utána hosszú ideig városi sportfelügyelőként szervezte a város sportéletét. Az 1987–1988-as szezonban aligha volt nála boldogabb ember a városban, amikor a bajai férficsapat Magyar Kupát nyert, majd bajnoki ezüstérmet szerzett. 1990-től szakvezetőként igyekezett egy jó kis csapatot összehozni, ezúttal már külföldi játékosokkal (Nenad Vujadinovics, Pavel Grebnyev) is. 1990-ben megjelentette a Kosaraskönyv című kiadványát a bajai kosárlabdasport azt megelőző 40-45 évéről, a könyv nagy sikert aratott a sportbarátok körében. Munkásságát többek között Baja Város Sportjáért kitüntetéssel ismerték el, majd 2014-ben a Magyar Edzők Társaságától megkapta a mesteredzői életműdíjat. 2019. február 1-jén hunyt el.
Forrás
• Arcanum
• https://bajaihonpolgar.hu/2019/03/elhunyt-tax-imre/
• https://hunbasket.hu/hir/45495/tax-imre-eletmudijas
• https://bball1.hu/elhunyt-a-bajai-kosarlabdazas-atyja/
