Madacsay
Miklós

A kosárlabdasport mesteredzője, Madacsay Miklós a Tungsram női csapatával érte el tréneri pályája legjelentősebb sikereit: 1983 és 1985 között három egymást követő évben bajnoki címig vezette az együttest. Karrierje másik csúcspontjaként 1988-tól 1990-ig szövetségi kapitányként dolgozott a női válogatottnál.

Születési hely
Székesfehérvár
Születési idő
1944. ápr. 5.

Székesfehérváron adott volt a sportágválasztás

Madacsay Miklós a fiatal éveit Székesfehérváron töltötte, ahol a sport területén nem sok választási lehetősége volt, mivel a városban akkoriban a legnépszerűbb a kosárlabdázás volt. Az ötvenes-hatvanas években a helyi Építők igen erős csapattal rendelkezett, amelynek legjobb játékosa, majd edzője az Európa-bajnok Bogár Pál volt. Az ő neve és játéka pedig igen komoly vonzerőt jelentett a város fiataljainak. Ifjúsági játékosként ő volt az első edzője. Madacsay 17 éves korára az Építők felnőttkeretének tagja lett. Bár végig a kosárlabda jelentette a fő irányt, párhuzamosan teniszezett is, 18 éves korára a város ifjúsági bajnoka és a felnőttek közt a második játékosa lett. Bár soha nem voltak teniszben magasra kitűzött céljai, amatőrként mindmáig heti 1-2 alkalommal rendszeresen játszik. Az érettségi után azonban Pécsre került, ahol a főiskolán matematika–kémia–testnevelés szakon kezdte meg tanulmányait.

A legnagyobb sikerek: három bajnoki cím a Tungsrammal

A diplomázást követően a Csepel Autóhoz igazolt. 1971-ben érkezett el a nagy fordulóponthoz. Az NB I-ből való kiesésük után ment el edzőjük, a TF későbbi rektora, Istvánfy Csaba, aki Madacsayt javasolta utódjául. Két évig maradt, mindkétszer másodikként végzett az NB II-ben. Amikor elhívták Fehérvárra, Szigethalmon Németh (Grün) László lett az utódja. 1975-ben a helyi Építők vezéregyénisége, Thuróczy Nóra szorgalmazta, hogy hívják haza. A női csapattal hamar megtalálta a hangot, kétszer negyedikek lettek, egyszer pedig kupadöntőt is játszhattak. 1976-ban egy iskolai felmérőn felfedezték Boksay Zsuzsát, aki 1977 őszén már az NB I-es csapatban játszott, 1983-ban pedig Európa legjobbjának választották. 1979-ben Killik László felkérte, hogy legyen mellette másodedző a válogatottnál, majd 1980-ban az ő ajánlására a Tungsram felkereste. Ekkor már megvolt a szakedzői diplomája is – megállapodtak, hogy Budapestre költözik. Itt érte el klubedzőként a legnagyobb sikereit: két harmadik hely után, 1983 és 1985 között, három egymást követő évben is bajnokok lettek. 1985-ben a sikeres edzői pályafutásának elismeréseként megkapta a mesteredzői kitüntetést.

A női válogatott szövetségi kapitánya

1986-ban, Boksay súlyos fegyelmi vétsége után – bár őt meg is büntette a klub vezetése –, felajánlotta a lemondását. Ezek után két évig a Videotonnál a felnőtt férfiakkal dolgozott. Horváth Frigyes főtitkár és Greminger János ekkor ajánlották fel neki, hogy 1988. augusztus 1-től legyen a női válogatott kapitánya. „Habozás nélkül elvállaltam, mivel ma is vallom: ennél nagyobb megtiszteltetés nem érhet valakit, mint hogy a magyar válogatott szövetségi kapitánya legyen.” A megtisztelő kapitányi feladat egészen más ritmusú munkát követelt tőle, hiszen a tennivalói érdemi része kétszer egy hónapba sűrűsödött. Bár igazán eredményes éveket tudhatott maga mögött, mégis pályázatot írtak ki a tisztségre. Madacsay mellett Pálinkás József jelentkezett, és az elnökségtől – minimális különbséggel – a korábban nyolc éven át Killik munkáját segítő Pálinkás kapott bizalmat. A leváltása évében, 1990-ben, 21 meccsből húszat megnyertek, benne a görögországi Eb-selejtezőket is – mégsem maradhatott. 1994 és 2006 között ismét tanári feladatot vállalt, és tanárként ment nyugdíjba.

Pályám legnagyobb megtiszteltetése a kapitányi kinevezés volt.

Családja

A lányánál egy, a fiánál három unokája van. Utóbbiak egyike szívesen kosarazik, és tehetségesnek is látszik. Az Óbudai Kaszásoknál játszik, és a nagypapa, ha teheti, személyesen is ott van a meccsein. A felnőttek rangadóit vagy a válogatottak erőpróbáit meg-megnézi, de lélekben már nagyon távol került a versenysporttól. S hogy mi tölti ki a nyugdíjas éveit? „Tipikus nyugdíjas életet élek a feleségemmel. Mindketten szeretjük a mozgást, rendszeresen jókat sétálunk, márciustól október végéig pedig a siójuti birtokunkon a hatalmas kert biztosít folyamatos mozgást, munkalehetőséget. Háromszázötven szőlőtőkém van, többszörös díjnyertes borokat sikerült az évek során kitermelni.”

Egyesületei

1958 — 1962
Székesfehérvári Építők
Székesfehérvár
1968 — 1975
Csepel Autó
Budapest
1966 — 1968
Székesfehérvári Építők
Székesfehérvár