A csúcs a vízen: országos bajnoki ezüstérem
Vajda Vilmos 1949-ben az Építőkben tanult meg kenuzni a legendás Szabó Ferencnél. Hamar első osztályú minősítést szerzett, de válogatott nem lett, legjobb eredménye egy országos bajnoki ezüstérem volt 1953-ban, Hernek István mögött, aki aztán 1956-ban olimpiai ezüstérmet nyert. Erről az időszakról így mesélt az Ahogy tőlünk telt című sportágtörténeti kiadványban:
Amikor ifjúsági versenyző voltam, még nem volt infrastruktúra sem itthon, sem külföldön. Nem voltak ifi versenyek és serdülő korcsoport sem volt. Együtt versenyzett három évfolyam. A katonaság után is nagyon szorgalmasan edzettem, versenyeztem önerőből, magamat finanszírozva, szeretetből, megszállottságból.
“„
Ő adta a lapátot Vaskuti István kezébe
Tehetsége valójában edzőként, szakvezetőként teljesedett ki, a szakma minden lépcsőfokát megjárta. 1962-ben segítőt kerestek edzője, Szabó Ferenc mellé, és társadalmi munkában elvállalta a feladatot. 1965-ben befejezte, és mivel mestere, Szabó Ferenc az Újpesti Dózsába szerződött, anyaegyesületénél előbb társadalmi munkában, majd mellékfoglalkozásban edzősködni kezdett. 1969-ben szakedzői diplomát szerzett, és ekkor választotta élethivatásnak az edzői munkát, és főállású edzőként feladta remek civil munkáját egy elektronikai gyárban. Az Építőkben megkezdték az alaputánpótlás szélesítését, vagyis 13-14 helyett már tízéves kortól foglalkoztak gyerekekkel. A legfontosabb az volt, hogy megszerettessék velük a sportot, főként a kenut, mert kenuzni kevesebben akartak. Ő adta a lapátot Vaskuti István kezébe, a sportág alapjaira tanította a Pétervári fivéreket, Szegedi Károlyt, Lichtenberger Tamást, és vezette Hingl László edzéseit. Edzőutódait is kinevelte: Koléder Vilmost és Feövenyessy Attilát.
A vidék felzárkóztatásától a szakújságírói feladatokig
A sporthivatal 1972-ben a szövetség szakfelügyelőjének nevezte ki, munkája során különösen szoros kapcsolatot alakított ki a vidéki szakosztályokkal.
„Voltak már vidéki szakosztályok, de akkoriban indult több nagy állami beruházás a Duna mellett, és mi ezt a lehetőséget kihasználva hoztunk létre új bázisokat Pakson, Baján, Százhalombattán, ahol bajnokok sokaságát nevelték fel” – elevenítette fel azt az időszakot. Munkájához tartozott az edzőképzés szervezése is, amelyben mindig az újat kereste. Egy matematikus-fizikus bevonásával olyan szimulátort hoztak létre, amellyel laboratóriumi körülmények között, evezés közben mérhették a kajakosok-kenusok élettani mutatóit, ami egyedülálló volt az országban. Szakfelügyelőként a szakújság írása is a feladata volt. A mesteredzői címmel 1983-ban elismert szakember 1986-tól szakvezetőként tanított a TF szakedzői szakán, 1989-ben címzetes docens lett.
Legendás sikerek szövetségi kapitányként
A szöuli olimpia után, 1989 januárjától a válogatott szövetségi kapitánya lett a lemondott Parti János után. Két olimpiai ciklust – a barcelonait és az atlantait – vezényelt le, ekkor született meg a női kajak négyes rég várt aranyérme, és már a szárnyait bontogatta a kenus Kolonics György. A Magyar Sportújságírók Szövetsége hagyományos év végi választásán 1995-ben az Év szövetségi kapitánya lett. 1996-ban Vajda Vilmos befejezte több mint harmincéves, a magyar kajak-kenu sport sikerei szempontjából meghatározó szakvezetői pályafutását: saját kérésére nyugdíjba vonult, de elnöki tanácsadóként, majd a szakmai bizottság tagjaként tovább segítette a sportágat. A sportágban eltöltött éveiről így beszélt:
Csodálatos volt, mert megvolt benne a fokozatosság: a versenyzés, a tanulás a mester mellett, az önállóvá válás, aztán a motorosból kiszállva a szövetségi munka, az országos irányítás, a felsőfokú edzőképzés, az oktatás. (…) Egyvalami ma is érvényes: ha valaki bizonyítani akar, nem létezik olyan, hogy munkaidő. Csak munka van.
“„