Toldi
János

Toldi Jánosnak 1948-ban esélye volt arra, hogy ugyanabban az évben részt vehessen mind a téli, mind a nyári olimpián. Végül csak Londonban, kajakban versenyezhetett.

Születési hely
Lőrinci
Születési idő
1928. jan. 22.
Halálának ideje
2024. jan. 22.
Halálának helye
Monterrey (USA)

Két sportágban is remekelt

Toldi János sportpályafutását 1943-ban a BSzKRT színeiben kezdte. Két sportágban is válogatott szintű eredményeket ért el. Télen síelt, nyáron kajakozott. 1947-ben sífutásban ifjúsági bajnoki címet szerzett. Kajakban 1947 és 1948 között összesen három magyar bajnokságot nyert (1947: K-4 10 000 m, 1948: K-2 10 000 m és K-4 1000 m). Válogatott versenyzőként 1947-ben első helyen végzett a Tatán rendezett nem hivatalos Munkás Európa-bajnokságon a K-2 10 000 méteres távon.

Olimpiai részvétel, kérdésekkel

Eredményei alapján esélye volt, hogy 1948-ban részt vehessen mind a téli, mind a nyári olimpián is, azonban egy lábtörés miatt csak a nyári játékokon versenyezhetett. Londonban a K1 1000 méteres versenyszámban indult, azonban előfutamában csak a hetedik helyen ért célba, és végül helyezetlenül végzett. Egyes források – többek között az olimpia Hivatalos Riportja – szerint azonban Andrási Gyulával K-2 1000 méteren versenyzett, ahol kizárásra kerültek. 1949-ben még bekerült a főiskolai világbajnokságra készülő magyar válogatott keretbe, azonban ezután már nem szerepelt a neve az újságok sportrovataiban.

Az amerikai évek

Sportpályafutása befejezése után tanult szakmájában, kertészként és tájépítőként dolgozott. Az 1956-os magyar forradalom idején csatlakozott a többségében fiatalokból álló tömeghez, és emiatt a forradalom leverése után, 1956 novemberében nyugatra távozott. Néhány év Angliában eltöltött idő után végül Kaliforniában találta meg a második otthonát. Eleinte óvodákban dolgozott, majd gondnok volt egy gazdag földbirtokos tanyáján. Mivel szenvedélyes szakács is volt, kitanulta a francia konyhát, és egy helyi neves francia étteremben kezdett el dolgozni, ahol pályája végén már séfként szolgált. A sportmúltját sem felejtette el. Heavenly Valley-ben és Lake Tahoe-ban (Kalifornia/Nevada) hivatásos síoktatóként dolgozott, amellett időskoráig vitorlázott.

Forrás

• www.olympedia.org • www.arcanum.hu • Magyar olimpiai zsebkönyv 1948 • Információk a családtagjaitól

Egyesületei

1943 — 1945
BSzKRT SE
Budapest
1946 — 1949
Budapesti Előre
Budapest

Eredményei

1948
London
Nagy-Britannia
XIV. nyári olimpiai játékok
Gyorsasági K-1 1000m
Helyezetlen