A kajak-kenus mesteredző, Sári Nándor sporttörténelmi tettet hajtott végre, amikor a férfi kajak négyest két egymás utáni olimpián (2000, 2004) is győzelemre vezette. Világ- és Európa-bajnokokat adott a sportágnak; a leghosszabb ideig, csaknem 15 évig, a háromszoros ötkarikás első Kammerer Zoltánnal dolgozott együtt.

Születési hely
Székesfehérvár
Születési idő
1957. nov. 10.
Halálának ideje
2021. dec. 16.
Halálának helye
Nagykanizsa

Két olimpia, két arany, egy négyes

Versenyzőként utánpótlásbajnoki címekig jutott az 1970-től 1981-ig kajakozó Sári Nándor, edzőként viszont szakmája legjobbjainak egyike lett. Pályafutása befejezése után rögvest trénernek állt korábbi klubjában, a KÖFÉM-ben. Évekig az utánpótlással foglalkozott, majd 1990-től felnőttekkel kezdett dolgozni. Első ismertebb tanítványa Fidel László, akivel világbajnoki címet és olimpiai ezüstérmet szerzett. Bár 1995 februárjában még munkanélküliként úgy nyilatkozott a Fejér Megyei Hírlapnak, hogy gyerekekkel akar dolgozni, hamar rátaláltak a legnagyobb feladatok és sikerek. A Csepelben Vereckei Ákos került a keze alá, akivel sorra nyerte a vb-aranyakat. Emellett a sydney-i olimpia férfinégyesét is ő rakta össze. Ő készítette fel a Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor kvartettet, akárcsak négy évvel később, amikor megvédték címüket – ilyen addig nem fordult elő a sportág történetében. A munkáját dicsérte Bártfai Krisztián és Veréb Krisztián 2000-es K–2 1000 méteren szerzett bronzérme is. Sikereit hiánytalanul felsorolni nehéz; érdekesség, hogy röviddel a 2008-as pekingi olimpia előtt csatlakozott hozzá a Fábiánné Rozsnyói Katalint elhagyó Kovács Katalin, Kozák Danuta és Szabó Gabriella is, miközben Kucsera Gábort is edzette. Noha elmondása szerint csak pályája kezdetén dolgozott nőkkel, felkészülten fogadta a más szintet jelentő kihívást. Eredményeit 1999-ben mesteredzői, 2000-ben az Év edzője címmel ismerték el, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét (2000), a középkeresztjét (2004) és a középkeresztet a csillaggal (2008) is.

Új kezdet Nagykanizsán – az utánpótlásban

Az elkövetkező években aztán tanítványai fokozatosan abbahagyták a pályafutásukat, vagy másutt folytatták, így 2013-ban légüres térben találta magát. A közelben vásárolt telke miatt a szívének mindig kedves Nagykanizsa kajak-kenu klubjának szakmai irányítását vette át. Miként az Ahogy tőlünk telt című könyvben fogalmazott, boldog volt, és megtalálta a helyét, hiszen alig két év alatt versenyképes szakosztályt épített a pusztulásra ítélt klubból. Egyáltalán nem hiányzott már neki az élsporttal járó pezsgés, hírnév vagy a világ legjobbjainak irányítása. Belefáradt a munkába, pontosabban a körülményekbe, az állandó harcba, az egzisztenciális kérdésekbe, hiszen Sári Nándor sosem volt beletörődő, ha kellett, harcolt az igazáért. Bár sokan megkérdőjelezték, képes lesz-e megtalálni a helyét az utánpótlásban, jól érezte magát, a Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub elnökeként is sokat tett a sportágért. Így fogalmazott:

Tudtam, hogy a versenyző tesz sikeres edzővé valakit, de azt sem szabad elfelejteni, hogy az edző csinál a versenyzőből bajnokot.

Ha újrakezdhette volna, akkor is az edzői pályára lép

Sári Nándor azt is elmondta, hogy mindent a sportágnak köszönhetett, és bár gyerekként akár el is kallódhatott volna, fantasztikus emberekkel találkozott. Noha sokan a lemondások és az áldozatok felől közelítik meg az élsportot vagy az edzőséget, ő nem gondolkodna: ha újrakezdhetné, ismét edző lenne. 2021. december 16-án, életének 65. évében hunyt el. „A legtöbb időt versenyzőként én húztam le vele, csaknem 15 évig volt az edzőm, együtt voltunk jóban-rosszban – idézte halála kapcsán a kajakkenusport.hu a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltánt. – Húszévesen kerültem hozzá, nála lettem topversenyző, a legnagyobb sikereimet vele értem el, örökre hálás leszek neki. Már húsz évvel ezelőtt azt mondogatta, hogy nem fogja megélni a 65. születésnapját, mert az édesapja, a nagybátyja, a nagyapja és több más családtagja is korán meghalt. Hátborzongató, hogy igaza lett.”