Urbán

Lajos

A szolnoki vízilabda élő legendája, aki még 80 esztendősen is ott áll a medenceparton és neveli a helyi utánpótlást. Urbán Lajos fél évszázada edzősködik, ebből minimum négy évtizedet a jövő generációinak felkészítésével töltött. Felnőtt játékospályafutása eszményien indult, hiszen 1963-ban került be a Szolnoki Dózsa nagycsapatába és rá egy évre sikerült bajnokságot nyerni – akkoriban alighanem Urbán Lajos sem gondolta volna, hogy még ötven évvel később is azt írják majd vele kapcsolatban, hogy tagja volt a szolnokiak utolsó aranyérmes gárdájának (aztán csak beköszöntött az új aranykor, még ha az már nem a helyben nevelt srácokra alapult is). A Dózsával még nyertek kupát is, Urbán a legjobb szezonjában, 1970-ben gólkirály lett, bekerült a válogatott Eb-felkészülési keretébe, s bár úgy tűnt, benne lesz az utazócsapatban, végül elég furán, a sportlapból és a szövetségi titkárnőtől tudta meg: mégsem…

Néhány idényt még lehúzott a vízben, 1975-ben pedig még csak készült az edzői pályára, amikor Kanizsa Tivadar tragikus autóbalesete mindent átírt. A város olimpiai bajnok legendájának halálát követően az alig 31 éves Urbán Lajosra bízták a felnőttcsapatot. “Nem szerepeltünk rosszabbul, mint az előző esztendőben, ám a következő évadban már nem én feleltem a felnőttek szakmai munkájáért – mondta később a történtek kapcsán. – Az utánpótlásnál kaptam feladatot, ahol sok gyerekkel volt dolgom. Szinte mindegyik korosztálynál megfordultam, és a bajnoki cím kivételével sok-sok szép sikert értünk el.” 1979-től az utánpótlás-válogatottak mellé is felkérték segítőnek, ez az időszak 1993-ig tartott, Kemény Ferenc kapitány mellett az utolsó években ő volt a másodedző, és ebbéli minőségében a Benedek Tibor-Varga Zsolt-féle korosztállyal elért 1989-es ifi Eb-arany számít az első kiemelkedő eredménynek, majd a velük kivívott junior vb-bronz, és a következő korosztályokkal elért 1992-es junior Eb-győzelem szerepel a dicsőséglistán. Egy ceglédi kitérő után az ezredfordulón tért vissza Szolnokra edzőként, és azóta folyamatosan a fiatalokkal foglalkozik. A 75. születésnapján vehette át a Bay Béla-díjat, életműve elismeréseként, ám korántsem érezte úgy, hogy vissza kellene vonulnia.

Nemrég, 2024. augusztus 28-án töltötte be a 80. életévét, ő pedig rendíthetetlenül vezeti az előkészítő korosztály tréningjeit, illetve a vidékbajnokságban játszó csapatok mérkőzésein is ott van a kispadon. Fantasztikus perspektívával bír arról, mennyi minden változott a játékban és persze az uszodába érkező fiatalok világában – ám mint mondja, egyvalami ugyanaz évtizedek óta: a kemény munkát nem lehet megspórolni. “Kismillió más lehetőség vár a fiúkra a élet minden területén, mint mondjuk a nyolcvanas években. Rá vannak kényszerítve, hogy az internetet használják, a képernyő előtt üljenek, emiatt kevesebbet mozognak. Egyértelmű: az a fiatal, aki a vízilabdára adja a fejét, annak egy héten minimum négyszer két órát kell edzenie. Ebből másfél órát a vízben, míg fél órát szárazföldön, ha valóban vízilabdás akar lenni.”