Mohácsi

Attila

Egyike volt az Újpesten leghosszabb ideig tevékenykedő edzőknek – tizenhárom idényen át irányította a lilákat, olimpiai bajnokok játszottak a keze alatt; aztán volt edző Szentesen, a Honvédnál és a Tungsramnál is, hogy aztán már-már végtelenségbe nyúlóan tanítsa a sportág fortélyaira a KSI fiataljait; még nem sokkal halála előtt, 79 évesen is edzést tartott nekik. Csendesebb játékospályafutás után nem akármilyen helyen kezdte az edzősködést: id. Szívós István mellett, az OSC bajnokcsapatánál. Ott játszott a hatvanas-hetvenes évek fordulójának legnagyobbjai közül ifj. Szívós István, Bodnár András, a Konrád-fivérek – Mohácsi Attilának pedig elsősorban a szárazföldi edzések és a kondicionálás volt a feladata.

A Vasas Izzónál kapta meg az első önálló feladatát, ám itt nem igazán élt meg sikereket – hamarosan ismét a gyárban dolgozott, mígnem 1972-ben Szittya Károly távozását követően az Újpestnél őt kérték fel a gárda edzőjének. Maga sem gondolta volna, hogy a következő tizenhárom idényt a liláknál tölti majd. Márpedig így történt – jóllehet a terepet a súlyos egyéniségek sorát felvonultató OSC, majd a Vasas uralta már-már megdönthetetlenül, azért a dózsások is felnőttek melléjük időről időre. A montreali bajnokcsapat két tagja, Cservenyák Tibor és Sárosi László volt a húzóember, velük sikerült két ízben is befutni másodiknak (1976, 1978), és egymás után háromszor kupadöntőt játszani (1974-76, a középső évben magasba is emelhették a trófeát). Egy korabeli cikk így fogalmaz: „Ragyogó társaság jött össze, s bár a játékosok sokszor cserélődtek, senki sem az edző miatt intett búcsút a csapatnak, túlnyomó többségében továbbtanulási szándékuk miatt igazoltak el, ma már diplomás emberek. Mohácsi Attila sorozatban írta alá a szerződéseket, most már tizenkettedik éve irányítja az újpestieket. Valóságos világcsúcs ez a sportágban, nemigen van ilyesmire példa. Ráadásul nem lankadt a kapcsolata sem a sportklubbal, sem a csapattal. Nyertek MNK-t, végeztek második helyen, a bajnokságban is mindig ott vannak a legjobbak között. Arra a legbüszkébb, hogy együtt dolgozhatott két olyan kitűnő sportemberrel, mint Sárosi László és Cservenyák Tibor. Példaképnek állítja őket, ez a két pólós hozott két olimpiai aranyat, VB- és EB-aranyat az Újpesti Dózsának, s kontinenselső volt Wolf Péter is.”

Végül 1984-ben búcsúzott el a liláktól, jött két év Szentesen, ám ott sehogysem lelt otthonra, túlzottan „pesti” volt a helyi viszonyok között. Egy évig várt a következő megbízatásra – egy ekkor adott interjúban egyébként igen szimpatikusan közölte: ahhoz, hogy az újpestiek 1986-ban nem kis meglepetésre bajnokok legyenek, az ő távozása is kellett, 13 év után már nem tudott úgy megújulni, míg a gárdát a dobogó tetejére vezető Görgényi István friss szemléletet és lendületet hozott. 1987-től aztán a Honvédot vezette, egy beszámolóból kiderült, igencsak egyedi odaadással. „Mohácsi Attila új stílusú edzéseket vezet, nem a partról irányít, hanem bent a vízben űzi, hajtja játékosait, hogy senki se lazíthasson. “Már negyvenhét éves vagyok, de más megoldás nincs, kénytelen vagyok testközelből vezényelni – magyarázta a mesteredző. – Ha az úszóállóképességet vagy az úszógyorsaságot fejlesztem, akkor a szintidők alapján azonnal le tudom mérni, hogy ki lazsál, s ki nem, a labdatechnikai gyakorlatoknál viszont kintről, a partról nem lehet úgy megmozgatni az embereket, mint belülről a vízből. Egy hete gyakorlunk ezzel a számunkra új módszerrel, és úgy érzem, sokkal intenzívebb a munka, mint az első félévben volt.” Később a Tungsramnál ült a kispadon, 1989-90-ben, majd dolgozott a Tipográfiánál, míg a kilencvenes évek végén visszatért az OSC-hez néhány idényre, vezetőedzőként. Az ezredfordulót követően ellenőrként tevékenykedett, ám igazán jól a KSI-ben érezte magát, ahol pályafutása utolsó éveiben a fiatalok útját egyengette értő kézzel. Még 79 esztendősen is edzéseket tartott nekik, 2019-ben azonban elragadta a halál.