Merész

András

A történelemkönyvekben az első női bajnokcsapat, a Vasas edzőjeként szerepel – 21 esztendősen! –, ám a sportág igazán sokat érett edzői korszakában köszönhetett neki, hiszen fél évtizeden át dolgozott a férfi utánpótlás-válogatottak vezetőjeként, majd tíz évig a női szakágban. Szövetségi kapitányként talán az egyik legnehezebb időszakban, egy vb-9. hely után sikerült nem csupán az olimpiára kijuttatni a csapatot, de Londonban a legjobb négy közé került az együttes, amely nüanszokkal maradt le a dobogóról, de a következő években szerzett vb- és Eb-bronz azért némi kárpótlást nyújtott.

A KSI-ben kezdett vízilabdázni, kapus poszton. 1979-ben mutatkozott be a felnőtt mezőnyben, a KSI OB II-es csapatában. Az első osztályban 1982-ben szerepelt először a Tungsram színeiben. Később a Honvéd játékosa is volt, azonban egy közlekedési baleset félbeszakította első osztályú játékos karrierjét.

Noha egy súlyos autóbaleset derékba törte ígéretesen induló kapuspályafutását, egy pillanatra sem volt kérdés, hogy a medenceparton marad, edzőként. Már csak azért sem, mert 19 esztendősen belekóstolt a szakmába: egyike volt azoknak, akik az első, még nem hivatalos női meccsen edzőként közreműködtek 1982-ben – jó oka volt rá, hiszen édesanyját, Ördögh Évát tekintjük a magyar női vízilabdázás megalapítójának. András a tesztmérkőzést követően ott ragadt a Vasas kispadján, olyannyira, hogy az első bajnoki aranyérmek megszerzésében is tevékenyen közreműködött. “Tizenkilenc éves voltam, még javában játszottam a Tungsramban – emlékezett vissza a boldog kezdetekre. – Az első években a csapat átlagéletkora jóval az enyém fölött volt. Viszont mivel a játékosok 99 százaléka úszóból lett hirtelen pólós, mindenki tudta, miből áll a profi sport, hogy kell edzeni. Imádtak lejárni, imádtak a Vasasban edzeni, még ha a férfiak elnéző mosollyal is nézték őket.” Hamarosan a Tungsram fiú utánpótlás-gárdáinál kezdett dolgozni, 1994-ben átvette a felnőttek irányítását, majd két évig a szolnokiakat irányította. 1997-től négy éven át a KSI-ben tevékenykedett, ezzel párhuzamosan előbb Kemény Ferenc mellett az utánpótlás-válogatottaknál, majd Tóth Gyula kapitányságának utolsó két évében a női válogatottnál volt másodedző.

2001-től “szippantották be” végleg az utánpótlás-válogatottak – 2005-ig férfivonalon tevékenykedett, melynek eredménye egy-egy junior vb-bronz, illetve egy-egy ifi Eb-ezüst és junior Eb-bronz lett. 2005-ben nyergelt át a lányokhoz, ahol hasonló sikereket ért el, mind közül a legfényesebb a 2011-es junior vb-ezüstérem volt. Ekkor már a felnőtt női válogatottat is ő vitte, és a sanghaji vb-9. hely után elég siralmasnak tűnt a tájkép, “Bandi bá” azonban a Triesztben remeklő juniorok legjobbjait beépítve előbb bronzérmet szerzett az Eb-n (mindmáig – 2024 ősze – annak a csapatnak sikerült utoljára legyőznie a spanyolokat ki-ki meccsen, a negyeddöntőben…), majd a korosztályos siker helyszínére, Triesztbe visszatérve kivívta az olimpiai részvételt a női csapattal. Londonban pedig minden várakozást felülmúlva a legjobb négybe vezette a gárdát többek között egy, a mai napig megidézett, fantasztikusan bátor taktikai húzással, amikor a meccset hosszabbításra menteni igyekvő orosz csapat ellen még a kapusunk is kiállt szoros emberfogásra emberhátrányban, ami az idő nyomása alatt annyira meglepte az Európa-bajnokokat, hogy végül képtelenek voltak kihasználni a helyzetet. Sajnos, a spanyolok elleni vesztes elődöntő után az ausztrálok elleni bronzmeccsen nüanszokon múlt az érem, végül hosszabbításban alulmaradtunk. A következő esztendőben egy világbajnoki bronzéremmel vigasztalódtunk – bár a mai napig sóhajtozik Merész mester, ha arra gondol, hogy az elődöntőben három negyed tökéletes játéka után az utolsóban négygólos vezetésről buktunk a házigazda spanyolokkal szemben… Rá egy évre a hazai Eb-n ismét harmadik lett a csapat, a 2015-ös, kazanyi vb-n viszont rém rosszul jött ki a keresztbejátszás, már a negyeddöntőért szembetalálkoztunk az olimpiai címvédő amerikaiakkal, és a borítékolható vereség után maradt a 9. hely, a kapitány pedig felajánlotta lemondását, amit az elnökség elfogadott. Kár volt a végéért, mert Merész András egy igazán nehéz időszakban tartotta víz fölött a női csapatot – ebből az időszakból származik az egyik leghíresebb megállapítása annak kapcsán, hogy miként kell bánni egy női játékossal: “Ha ezt meg tudnám válaszolni, igazi bestsellert adhatnék ki. 1982 és 1988 között hat évet dolgoztam női csapat mellett, most pedig idestova kilenc éve dolgozom a lányokkal, tapasztalatom van, ez nem vitás. Egy hölgy, egy nő, egy lány esetében mindig fel kell készülni a készülhetetlenre. Emellett viszont nagyon sok pozitív élményem van. Ha egy női vízilabdázó érzelmileg kötődik valakihez vagy valamihez, akkor könnyebben motiválható. Emellett rettentő profi a hozzáállásuk a sokszor egyáltalán nem profi körülményekhez, ráadásul mindent megcsinálnak, amit az edzéseken kérek tőlük, zokszó nélkül.” Egy új-zélandi kitérő után Kecskemét, majd a Honvéd következett, ahol két évig a férfi felnőttgárdát vitte, majd az utánpótlás szakmai igazgatója lett.