Lihotzky

Károly

Miközben egy sor kiváló fővárosi szakember kapott mesteredzői elismerést – akik például bajnokok generációit pallérozták a KSI-ben –, a vidéki fellegvárakban általában egy-egy nagyszerű szakembert emeltek ki, aki évtizedeken át irányította a helyi srácokat. Szegeden id. Lihotzky Károly volt az, aki csalhatatlan szemmel és csodálatos tudással olyan, később világklasszissá váló játékosokat nevelt fel, mint Molnár Tamás, Fodor Rajmund vagy Kiss Csaba. Lihotzky Károly volt az, aki az úszásoktatásra érkező gyerkőcök közül kiszúrta a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmundot és az Európa-bajnok Kiss Csabát, míg a háromszoros olimpiai aranyérmes Molnár Tamást a tartáshibával küzdők között fedezte fel, hogy aztán a vízilabda felé terelje őket – és saját fiából, az ifjabb Karcsiból is remek balkezest faragott, aki később nagyobb klubokban is megmutatta tudását (három bajnoki címnek is a részese lehetett). A kiváló mester maga is játszott az első osztályban, később edző lett, foglalkozott az utánpótlással, de irányította a szegedi felnőttgárdát is – amelyet a kritikusabb esztendőkben bent tartott az első osztályban. Igazán otthon a fiatalok között érezte magát, csalhatatlan érzékkel szúrta ki, kiből válhat komolyabb játékos, akiket aztán biztos kézzel “vitt el” a felnőttkarrier küszöbéig.

“Nekem személy szerint a pályafutásom elindításában is nagy szerepet játszott, emlékszem, még konfliktus is kialakult közte és a családom között, ugyanis ő látta, hogy a vízfekvésem miatt merre kellene tovább lépni – emlékezett rá Fodor Rajmund. – A családom nagy nehezen beadta a derekát, így vízilabda-előkészítőbe kerültem, majd több mint tíz éven át ő volt az edzőm, még akkor is őt tekintem annak, ha magasabb korosztályba vittek fel, ilyen többször is előfordult.Nem csak a vízilabdázás alapjait tanultuk meg nála, hanem kitűnő pedagógiai érzékkel nevelt rá minket a rendes tanulásra. Emlékszem, péntekenként mindig úgy kezdődött az edzés, hogy be kellett mutatnunk az ellenőrzőnket. Aki azon a héten „bekarózott”, annak másfél órát pillangóznia kellett, aki jó jegyeket hozott (és a hármas már nem számított annak…), az labdát kapott, viktóriázhatott, amíg a többiek büntetés-hosszokat úsztak. Becsapni sem lehetett, mert ha valakinek nem írták be a rossz jegyét, ő valahonnan akkor is tudta. Most, ha visszagondolok, egykori társaim mind megállták a helyüket az életben, s meggyőződésem, hogy ebben nagy szerepe volt Karcsi bácsinak.”

Molnár Tamás eképp gondolt vissza rá: “Karcsi bácsi neve összefonódik a szegedi utánpótlás-neveléssel. Én is nála kezdtem a pályafutásomat, pontosan nem tudom megmondani, hány évig volt az edzőm, de azt hiszem, hogy ha tízet mondok, akkor nem tévedek sokat. Mindent, amit egy utánpótláskorú játékos tanulhat, Karcsi bácsi keze alatt tanultunk meg.” 1997-ben őt vette maga mellé Kemény Ferenc másodedzőnek az ifjúsági Európa-bajnokságra, a maribori tornán pedig a Steinmetz Ádám, Szivós Márton fémjelezte együttes aranyérmes lett. Két esztendővel később Lihótzky Károly megkapta a mesteredző címet – és ugyanebben az esztendőben megalapította a Szegedi Vízipóló Sulit, hogy még szervezettebb keretek között végezhessék az utánpótlás-nevelést. Haláláig a Sulit irányította – elsősorban az előkészítő csoporttal foglalkozott; ma már egykori tanítványai viszik tovább az általa elkezdett munkát.