Kemény

Dénes

Kemény Dénes 1954. június 14-én született Budapesten, és nagyon korán belecsöppent az uszodák világába édesapja, a legendás Kemény Ferenc révén, aki a Szőnyi úti BVSC-uszodában dolgozott edzőként, ahová már négyévesen magával hordta a kisfiát, akit egyébként akkoriban egyedül nevelt. Dénes hatévesen kezdett vízilabdázni, kilenc évesen pedig a klub igazolt vízilabdázója lett, majd 1971-ben a Budapesti Spartacusnál folytatta a pályafutását. Két év múlva tagja volt annak a junior válogatottnak, amely Duisburgban junior Európa-bajnokságot nyert, négy év múlva pedig újabb éremmel tért vissza Szófiából, a nemzeti csapattal ezüstérmet szerzett az universiadén Románia mögött. A tehetséges játékos 1980-ban újra klubot váltott, és a Tatabányai Bányász vízilabdázója lett, az elkövetkező években kétszer is a második helyen végzett a bajnoki góllövőlistán, mielőtt 1984-ben a Ferencvároshoz igazolt volna. Játékos-pályafutása végén külföldön is kipróbálta magát, egy ausztrál vendégszereplés után az olaszországi Comóba igazolt, ahol 1991-ben fejezte be a játékos-pályafutását, és kezdte el a felnőtt edzőit.

A civil életre is gondolva 1978-ban diplomázott a budapesti Állatorvosi Egyetemen, és tizennyolc éven át a vízilabda mellett dolgozott állatorvosként. A Como játékosedzőjeként szerzett mesteredzői oklevelet 1991-ben, majd sikerrel pályázott a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjára, melynek irányítását 1997-ben vette át, amivel párhuzamosan az állatorvosi munkáját befejezte, irányításával pedig páratlan sikerszéria vette kezdetét a sportágban.

A magyar nemzeti csapat a sportág legsikeresebb olimpiai résztvevőjeként már 1980 óta nem nyert érmet a nyári játékokon, 1973 óta nem volt világbajnok, és 1977 óta Európa-bajnok sem, ugyanakkor a változás a levegőben volt, mert egy tehetséges generáció kezdte a szárnyait bontogatni, amelynek összeállításában Kemény Ferencnek oroszlánrésze volt, talán ennek is köszönhető, hogy fia, az újdonsült kapitány és a csapat hamar egymásra talált. Rögtön az első évben, 1997-ben megnyerték a sevillai kontinensviadalt, címüket két év múlva, Firenzében megvédték, közben pedig világbajnoki döntőt játszottak Spanyolországban. A kétezres Sydney-i olimpiára már világkupa-győztesként érkeztek, és dominanciájuk akkor vált egyértelművé, mikor a fináléban hét góllal győzték le az oroszokat, ami a legnagyobb különbség volt az olimpiai döntők történetében.

Az elkövetkező olimpiai ciklusban folytatódott a sikerszéria Kemény Dénes irányítása alatt, aminek leginkább kiemelkedő állomása a 2003-as, barcelonai világbajnoki győzelem volt, a döntőben ezúttal az olaszokat felülmúlva. A gárda abban az évben és a következőben a világligát is megnyerte, az újabb olimpiai döntőben, Athénban pedig Szerbia és Montenegró együttesénél bizonyult jobbnak egy izgalmas döntőben úgy, hogy az utolsó negyedben kétgólos hátrányból fordított. A követező éveket is érmek fémjelezték, mígnem eljutottak a legfontosabb tornáig, a 2008-as pekingi nyári olimpiáig, ahol újra megvédték a címüket egy meglepően erős, a szerbeket is legyőző amerikai csapattal szemben. Az olimpiai mozgalom hajnalán, 1908 és 1920 között fordult elő legutóbb, hogy egy nemzeti csapat három egymást követő olimpiát megnyerjen férfi vízilabdában, olyan pedig még soha, hogy egy vízilabda szövetségi kapitány egymás után háromszor vezesse győzelemre ugyanazt a csapatot.

Kemény Dénes egy kis gondolkodás után még egy olimpiai ciklust elvállalt, Londonban, 2012-ben azonban ötödik lett az együttessel, a visszaesésre az újabb generációváltás miatt azonban ő maga is számított. Szövetségi kapitányként nagyon tudatos csapatépítés jellemezte, bátran nyúlt a fiatalabb korosztályokhoz, tudta, hogyan kell klasszist nevelni belőlük, és nála tényleg csak a medencében nyújtott teljesítmény számított a válogatott keret kialakításánál.

Kapitányi pályafutását és tizenhat éves munkáját számos fórumon elismerték, a legrangosabb sportági és állami díjakat vehette át, 2009-ben a miskolci uszodát róla nevezték el, 2011-ben az Úszó Hírességek Nemzetközi Csarnokába jelölték. 2012 decemberében a Magyar Vízilabda-szövetség elnökévé választották, amely posztjáról 2018-ben lemondott. Bár edzőként nem dolgozott többet, visszavonulása után is rengeteget tett a szakmáért, 2013 májusától a Magyar Edzők Társaságának alelnöke, a Mesteredzői Kollégium elnöke, valamint a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) edzői bizottságának alelnöke, 2022 júliusától pedig elnöke.

• Háromszoros olimpiai bajnok (2000, 2004, 2008) • Világbajnok (2003) • 3x világbajnoki-2. (1998, 2005, 2007) • Világbajnoki-4. (2011) • 2x világbajnoki-5. (2001, 2009) • 2x Európa-bajnok (1997, 1999) • Európa-bajnoki-2. (2006) • 4x Európa-bajnoki-3. (2001, 2003, 2008, 2012) • Világkupa-győztes (1999) • 2x Világkupa-2. (2002, 2006) • Világkupa-3. (1997) • 2x Világliga-győztes (2003, 2004) • 2x Világliga-2. (2005, 2007) • Világliga-3. (2002) • Nemzetek Európa Ligája-1. (2000) • 1986 januári Ausztrál bajnoki arany a Team Victoria State színeiben • Mesteredző (1998) • A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2000) • A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2003) • A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2004) • A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (2008) • 5x az év edzője (2003, 2004, 2008) • 5x az év szövetségi kapitánya (1999, 2000, 2003, 2004, 2008) • Budapest díszpolgára (2008) • Hírességek Nemzetközi Csarnokának tagja (2011) • A XIII. kerület díszpolgára (2014), Prima Primissima Díjas (2006)