Kíváló edző, nehéz személyiséggel
Somos Béla a híres SPOTI-ban, a Sporttiszti Iskolában szerzett vívóedzői diplomát, kardban Borsody László, tőrben Gellér Alfréd volt a tanára. Ezt követően a BBTE-ben kezdett dolgozni, mint vívómester, emellett segédvívómester volt a SPOTI-ban. 1942-44-ig a Bólyai Műszaki Akadémia vívómestere volt, 1945-től a Budai Kinizsiben, 1950-től a Vasasban és a Honvédban dolgozott. 1953-tól már a válogatott mellett is szükség volt rá, hiszen legnevesebb tanítványai Kárpáti Rudolf, Berczelly Tibor, Papp Bertalan, Delneky Gábor, Dömölky Lídia, Gulácsy Mária, Mendelényi Tamás, Horváth Zoltán és Bakonyi Péter voltak. A legkiválóbb mesterek egyike, ugyanakkor makacs és szókimondó ember volt. Olimpiára is csak 1960-ban jutott ki először. 1952-ben és 1956-ban itthon „felejtették”, miközben tanítványai az érmekért csatáztak.
Helsinkire így emlékezett: „Másnap reggel 9-kor indultunk volna a repülőtérre. Előző este azonban csöngetett nálam valaki. Közölte, a sportminisztériumból jött azzal az üzenettel, hogy adjam le az olimpiai formaruhámat, mert én nem megyek az olimpiára. »Komoly ez?« - kérdeztem. »Igen«- válaszolta. »Becsületszavára?« »Igen, becsületszavamra. »Ott van, fogja meg, de mondja meg Elek Ilonának (aki akkor Somos tanítványa volt - A szerk.) és Bay Bélának is (aki akkor már szövetségi kapitány volt) -, hogy Csibi nem lesz olimpiai bajnok! Egy találat fog hiányozni, és az az egyén leszek!« Azt mondtam magamban: ha van Isten és van igazság az életben, akkor egy találat hiányozzon. És így volt pontosan. 4:0-ra vezetett egy amerikai vívónő ellen az utolsó cserében, és kikapott 5:4-re, így aztán holtversenybe került az olasz Camberral. Megnéztem később azt az utolsó találatot, mert azt mondták, a zsűrielnök elcsalta, de nem volt igazuk. Csibi csak beleszúrt...”
“
„
Mindhalálig vívás
1954-ben az Állami Edzőképző Tanfolyam vizsgabizottságának a tagja volt. 1955-ben megkapta a Sportérdemérem arany fokozatát, majd 1961-ben mesteredzői címet kapott. 1963-ban elhagyta Magyarországot és Németországban, Koblenzben lett a női tőr és a kard csapat vezetője. 1987-ben, második felesége halála után – a rendszerváltással egyidőben – úgy döntött, hogy hazaköltözik, talán itthon még segíthet. Hetente kétszer a Honvédban adott iskolákat, ahogy mondta: „Csak az az igazi edző, aki tuserős és pedagógus is. Most is akkor vágom fejbe őket, amikor csak akarom!”
Emlékezete
Szülőfalujában 2019-ben emléktáblát avattak a tiszteletére.
