Békessy

Béla

Hatgyermekes családból származott. A debreceni református kollégium gimnáziumában (1885–1890), majd a Ludovika Akadémián tanult a Festetich-alapítvány ösztöndíjával (1890–1895), hadapród-tiszthelyettessé avatták (1895). A dandártiszti iskola (1896–1897), a bécsújhelyi császári és királyi torna- és vívómester-tanfolyam hallgatója (1897–1898), utásztiszti tanfolyamot (1899), császári és királyi lovaglótanári intézetet végzett (1906).

A debreceni II. honvéd huszárezred tiszthelyettese (1895), hadnagya (1895-1899), a magyar királyi váci 6. honvéd huszárezred hadnagya (1899-1900), főhadnaggyá (1900. november 1-jétől), majd századossá (1910. május 1-jétől) léptették elő. Visszahelyezték a debreceni 2. honvéd huszárezredhez (1911) és kinevezték a 4. század (1910-től), majd az 1. század parancsnokává (1913-tól). Századát 1914. augusztus 20-án vezényelték az orosz frontra. Lemberg (ma: Lvov, Lviv, Ukrajna) mellett, Kamionka-Strumilowánál (ma: Kamjanka-Buzka, Lvivi terület, Ukrajna) esett át a tűzkeresztségen, majd az általa vezetett 1. század bátorságával és vitézségével jelentősen hozzájárult az első és a második lembergi csaták, illetve a limanovai (1914 tele) és a gorlicei áttörés (1915 tavasza) sikeréhez. Később részt vett chworostowi (ma: Horosztkiv, Ternopili terület, Ukrajna) és a komarow-novoszielki (ma: Komarove, Ternopili terület, Ukrajna) előretörés ütközeteiben (1915. augusztus 20–22.) Az osztrák-magyar védelmi vonalak ellen indított Bruszilov-offenzíva (1916 nyara) kezdetén Galuzia (ma: Haluzija, Volinyi terület [Volhínia], Ukrajna) körüli harcokban már, mint a lövészosztály parancsnoka vett részt. Július 5-én haslövést kapott. A családi feljegyzések szerint nem hagyta magát a sebesültszállító szekérre fektetni: a lova hátán jutott el a kórházba Verhibe. Három nap múlva 40 éves korában belehalt súlyos sebesülésébe.

A Magyar Atlétikai Club (MAC) tőr- és kardvívója (1901–1916). A Neptun Evezős Egylet evezőse (1903–1904), a Váci Sport Egyesület tiszteletbeli tagja (1904). Békessy Béla Debrecenben kezdett el vívni, első versenyét is ott nyerte meg 1900-ban, de még ugyanabban az évben a hadseregbajnokságon is ezüstérmet szerzett. A Szegedi Vívó Egyesület 1902-ben nemzetközi versenyt szervezett (ez volt az addig megrendezett legnagyobb magyarországi vidéki vívóverseny), ahol nagy meglepetésre a 4. helyet - és ezzel a Szegedi Hölgyek Díját- Békessy Béla magyar királyi honvéd huszárhadnagy szerezte meg. Néhány hónappal később Magyarország harmadik kardvívóbajnokságán Békessy lett Magyarország harmadik kardvívóbajnoka. Kevesen gondolták volna, hogy győzelmét öt alkalommal védi meg, s évekig jóformán csak az volt a kérdés, hogy ki szerzi meg mögötte a második helyet.

Békessy 1903-tól már tőrversenyeken is elindult, a Nemzeti Sport szakírója akkor ilyennek látta: „gondolkodva vív, tempóakciói igen jók, riposztjai gyorsak, ámbár még kevéssé iskolázott a stílusa.” Az 1900-as évek elejét a kardvívásban Békessy-, a tőrvívásban Mészáros-korszaknak szokták nevezni. Békessy 1902-től 1907-ig minden évben megnyerte a kardbajnokságot, tőrben viszont 1900-ban, 1902-ben, 1903-ban és 1904-ben is Mészáros Ervin diadalmaskodott. Békessy 1904-ben a tőrbajnokságban második lett, Mészáros egy tussal verte meg. Békessy fogadkozott, hogy egy év múltán visszavág. 1905-ben a karddöntőben Békessy 4:1-re verte Mészárost, aztán a tőrdöntőben huszonnégy percen át vívtak, míg végre Békessy bevitte a döntő találatot (4:3). Mészáros ezután összepakolt, és soha többé nem vett részt bajnoki tőrversenyen. Békessy azonban továbbra is mindkét fegyvernemben szerepelt, sőt 1906-ban ismét megnyerte mind a kard-, mind a tőrbajnokságot, méghozzá úgy, hogy mindkét versenyen valamennyi ellenfelét legyőzte! (Ezt a bravúrt csak Tersztyánszky ismételte meg 1925-ben…)

Ezekben az években talán Békessy és Mészáros voltak a világ legjobb vívói, azonban sem Békessy Béla, sem Mészáros Ervin nem vehetett részt sem az 1904. évi Saint Louis-i olimpián, sem az 1906. évi athéni „sorszám nélküli” olimpián! Akkor a minisztérium a császári és királyi katonatiszteknek nem engedélyezte a magyar színekben való versenyzést. 1908-ban már a „polgári” vívók is jelentős erőt képviseltek, Magyarország akár két olimpiai bajnokságra esélyes válogatottat is nevezhetett volna, de Békessy és Mészáros, a két legerősebb magyar vívó még mindig hiányzott. Mindkettő katonatiszt volt, s a közös minisztérium továbbra sem engedélyezte az indulásukat. Békessy magyarországi bajnoki sorozata 1908-tól megszakadt, aminek az volt az oka, hogy nem tudott részt venni a magyarországi versenyeken, Ausztriában indult. Ott is szinte mindig Békessy főhadnagy, ill. százados végzett az első helyen, 1909-ben mindkét fegyvernemet megnyerte.

A stockholmi olimpián 1912-ben a csapatviadalt követő egyéni versenyben, az olimpiák történetében egyedülálló eset történt: a tizenkét magyar egyéni kardvívó közül hét került be a nyolcas döntőbe. Dr. Fuchs Jenő az olimpiai bajnoki cím védője egyetlen ellenféltől tartott, a német Schwarztól, aki a csapatverseny során egyedüliként le tudta győzni. Ám őt épp Békessy verte ki a döntőbe vezető úton. A nyolcas döntőben dr. Fuchs Jenőt a hetedik csörtében kellemetlen meglepetés érte: kikapott a fiatal Schenkertől (0:3). Úgy tűnt, hogy a verseny a két veretlen, Békessy és Mészáros között zajlik. Mészáros legyőzte Békessyt (3:2), azonban váratlanul kikapott dr. Tóth Pétertől (0:3), majd dr. Fuchstól is vereséget szenvedett (2:3). A verseny a 21. csörtében dőlt el, az egy-egy vereséggel állt 37 éves Békessy és a 30 éves dr. Fuchs között. A címvédő leiskolázta ellenfelét (0:3), megszerezve ezzel a második egyéni bajnoki címét (így a két csapatbajnoki elsőséggel együtt összesen négy aranyérmet gyűjtött!). Jóllehet Békessy volt az első nemzetközileg is elismert magyar kardvívó, de mégis dr. Fuchs Jenő nevéhez fűződik a magyar kard hegemónia kezdete.

Az olimpiák történetében először 1912-ben fordult elő, hogy a kard egyéniben az első három helyen magyar versenyző (dr. Fuchs, Békessy, Mészáros) végzett, nem kevés fejtörést okozva ezzel a házigazdáknak. A svédeknek ugyanis csak két piros–fehér–zöld lobogójuk volt, az osztrák–magyar követségen viszont csak fekete–sárga zászlókkal rendelkeztek. Mivel Békessy Béla nem volt hajlandó osztrák színekben versenyezni, az osztrák–magyar zászló nála szóba sem jöhetett… A magyar csapat udvariasan, de határozottan visszautasította azt a svéd javaslatot is, hogy a harmadik árbocra a „megfordított” olasz trikolór kerüljön. A kínos helyzetet Muzsa Gyulának, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagjának bölcs előrelátása oldotta meg, amikor diadalittasan mutatta fel a nála lévő, „hazai” koronás címeres zászlót… Stockholmban Békessy bekerült a tőr döntőbe is, ahol egy győzelemmel a hat vereség mellett a hetedik helyen végzett. Párbajtőrben is indult, de a 48 közé kerüléskor, az első fordulóban kiesett. Békessy Béla 1912-ben hagyta abba a versenyzést.

A Verhiben hősi halált halt Békessy Bélát ideiglenesen a közelben lévő Soszyszno (ma: Szosicsno, Volinyi terület [Volhínia], Ukrajna) településen temették el. Földi maradványait családja 1917-ben hazaszállíttatta és a Fiumei úti Temetőben díszsírba helyezték el. A temető átalakítása miatt a sírt később Debrecenbe szállították, ahol feleségével együtt ma is nyugszik. A Debreceni Honvéd Sportegyesület Békessy Béla Olimpiai Baráti Köre időről időre a sírjánál megemlékezik névadójáról. Nevét vette fel a Debreceni Vívó Club (1922-től Békessy Béla Vívó Klub), amely 1923-tól 1945-ig évente Békessy Béla-emlékversenyt rendezett, illetve halálának századik évfordulóján az azóta többször is újjáalakult klub 2016-ban ismét felvette Békessy Béla nevét. Nevét Debrecenben utca (Sestakert) és vívócsarnok (Faraktár út 65.) őrzi. A sportcsarnok aulájában található dombormű és kiállítás is emléket állít neki. Munkássága és életműve 2015-ben bekerült a Debreceni Értéktárba. A család 2004-ben a debreceni vívók elismerésére Békessy Béla-díjat alapított.

Hadidíszítményes 3. osztályú Vaskorona-rend (1916)

Kozák Péter https://nevpont.hu/palyakep/bekessy-bela-20b5e alapján (ott forrásmegjelöléssel), Győr Béla-Klész László: Katonaolimpikonok (2012), Hencsei Pál-Ivanics Tibor: Magyar vívók az olimpiai játékokon (2006), fie.org, arcanum.com