Nem megbízható ember
Batizi Sándor Kárpátalján született, és a lembergi testnevelési főiskolán ismerkedett meg a vívással. Tehetségére azonnal fény derült és úgy lett a szovjet kardválogatott tagja 1955-ben, hogy egy moszkvai világkupaversenyen bejutott a döntőbe.
Azonban nem volt hajlandó Sándor keresztnevét Alekszandrra változtatni, nem csoda, hogy nem utazhatott külföldre. Számos alkalommal a repülőtéren szembesült a megkülönböztetéssel, a csapatvezető csak annyit mondott: „Batizi, nem kaptál útlevelet, nem utazhatsz.” Utólag így summázott: „Nem voltam megbízható ember.” Az 1956-os melbourne-i olimpiára sem vitték el.
Edzői kezdetek a nagy Szovjetúnióban
Már versenyzőként kiderült, képes átadni a tudást, az is tény, súlyos közlekedési baleset következtében viszonylag hamar be kellett fejeznie aktív karrierjét. Tanítványaival már hajnalban gyakorolt, nagy hangsúlyt fektetett a megfelelő lábmunkára. A később csapatban olimpiai bajnok Viktor Szigyak is megfordult a keze alatt – más kérdés, Batizi jobban szeretett volna a határ innenső oldalán dolgozni, mondván: „Én magyar vagyok, Magyarországon szeretnék élni.” Persze nem akarták, hogy a nagy vetélytárs magyarok trénere legyen –, nem véletlen, hogy kilenc évig kérelmezte az áttelepülést...
Hazatérés
Ez végül 1974-ben sikerült neki, amikor a Vasas, akkor legendás kardműhelyébe került. Tanítványa lett többek között Marót Péter, a keze alatt lett világbajnok 1977-ben Gerevich Pál, majd az 1988-as olimpián az aranyérmes csapat tagja, Bujdosó Imre volt többek között a tanítványa. Batizi Sándor amellett, hogy kiválóan ötvözte a szovjet és a magyar kardiskolát, nagyszerű pedagógus volt. Mindig szigorral, de nagy szeretettel bánt a tanítványaival, és figyelt arra is, hogy a páston kívüli életben ugyancsak megállják a helyüket a neveltjei.
A szöuli olimpia után a németországi Dormagenbe került, ahol megteremtette a mára kardfellegvárrá váló egyesület alapjait, és megismertette a vívómesteri munkát azzal az erdélyi származárú Szabó Vilmossal, aki azóta egyszemélyben nevelt ki felnőtt világbajnok német kardválogatottat. Hazatérte után Beliczay Sándorral közösen ő teremtette meg Magyarországon a kerekesszékes vívást, többek között Szekeres Pálnak adott kardleckéket.
Ezt követően Gödöllőn telepedett le, és amíg egészsége engedte, addig munkájával, tapasztalatával, tanácsaival segítette a helyi egyesület. Életében nevezték el róla a Batizi-Benkő Vívócsarnokot, és 2023-ban megkapta a település Díszpolgára címet.