Vajda

Tamás

Akkor nevelt a világelitbe jutó versenyzőket Nyíregyházán, amikor a magyar úszósport eredményességét szinte kizárólag a budapesti „két toronyban”, azaz a Komjádiban és a Kőér utcában tréningező úszóktól várták. Az olimpiai ezüstérmes Szabó Tündét, majd a nyíltvízi szakág úttörő klasszisát, Kovács Ritát egyaránt Vajda Tamás kormányozta a legjobbak közé. Tornászmúltjának köszönhette elsősorban, hogy felvették a Testnevelési Egyetemre, igaz, csak előfelvételisként, ezért inkább elment Nyíregyházára, ahol azonnal megkezdhette tanulmányait testnevelés-biológia szakon – majd diplomával a kezében, beugró edzőként a sóstói parkfürdőben rábízták az úszópalántákat. Ilyen valószínűtlen egybeeséseknek köszönhetően indult el egy nagyszerű pályafutás: hiszen abban a parkfürdői csoportban ott volt egy ikerpár, Szabó Tünde és Anita, akikről hamar kiderült, hogy igen tehetségesek.

Igazán nagy versenyző végül Tündéből lett az évek alatt, aki Egerszegi Krisztina mögött olimpiai, vb- és Eb-ezüstérmet szerzett úgy, hogy vidéki úszóként csupán egyetlen edzőtáborba jutott el pályafutása során. „Mint vidékieknek, sokkal szerényebb lehetőségeink adódtak a felkészülés terén – mondta ennek kapcsán egy interjúban Vajda Tamás. – Miközben a fővárosi válogatottak éveken keresztül az egyik edzőtáborból a másikba utaztak, Tündét egyszer vitte el Széchy Tamás külföldre. Tünde nemsokára abba is hagyta, én pedig folytattam a munkát, hiszen a sopánkodás semmit nem oldott volna meg. Mindig láttam magam előtt értelmes, elérhető célt, ami fokozta az ambícióimat.” Miután a barcelonai játékokat követően Tünde egy betegség miatt befejezte a versenyzést, Vajda Tamás új célok után nézett, és hamarosan egy újabb klasszissal ért el sikereket: Kovács Rita a magyar nyíltvízi úszás első világklasszisaként ért fel a csúcsra Eb-ken és világbajnokságokon. Edzője volt az, aki az ekkoriban felfedezett új szakágban igyekezett igazán komoly szakmai hátteret kialakítani, nem véletlen, hogy a 2006-os budapesti/balatoni Eb-re reaktivált Rita is vele kezdte újra s lett ezüstérmes, majd a szintén visszatérő Risztov Éva első három nyíltvizes évében is Tamás irányította a később olimpiai aranyat nyerő világklasszis edzéseit.

A szakmai szinten sokáig még gyerekcipőben járó szakágban Vajda Tamás volt az első, aki komolyabb tudásanyagot halmozott fel és az általa kitaposott ösvényen később sok kolléga tudott határozottabb léptekkel elindulni – azaz nem kis mértékben járult hozzá ahhoz, hogy mára a magyar nyíltvízi úszás olimpiai aranyérmekkel büszkélkedik, és egyértelműen a világelitbe tartozik. Nem véletlen, hogy az 1992-ben Kemény Ferenc-díjjal kitüntetett szakember 1994-ben az addig elismertek közül a legfiatalabbként lett mesteredző. „A Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán az óráim és az edzések mellett előadásokat kellett tartanom, illetve számos szakcikket is megjelentettem akkoriban. Elsősorban a hosszútávúszás edzéselméletében igyekeztem mind mélyebbre ásni, s ennek érdekében a maratoni futók és a kerékpárosok edzéseit is gyakran végignéztem. Ezt a két szakágat elsősorban azért választottam, mert például a maratoni futók versenyei hasonló időt vesznek igénybe, mint a tíz kilométeres távúszóké. De a kerékpárosoknál is lehet sok érdekes tapasztalatra szert tenni. Konkrétan legtöbbet Kárai Kázmér edzőkollégával beszélgettem, aki maratoni futó volt, ráadásul hosszútávfutókkal is sok éve foglalkozik. Be kellett látnom, hogy az aerob edzések jelentik az alapot, de a hatalmas hajrákhoz a gyorsasági munka is elengedhetetlen.”

Ezt követően Törökországban ért el nagyszerű eredményeket az isztambuli versenyzőkkel, egyiküket még a riói játékokra is kijuttatta, jelenleg a Nyíregyházi Egyetem docenseként dolgozik. Ebbéli minőségében egy korábban, a MET honlapján megjelent interjúban egy igazán bölcs tanáccsal is szolgált az ifjú pályatársainak: „A munkát mindig a napi fizikai és lelkiállapotot figyelembe véve, kompromisszumokkal kell elvégeztetni. Ne szégyelljünk tapasztalatokat átvenni más kollégáktól, ha úgy látjuk, hogy amit ő csináltat, az jó! Rengeteget kell személyesen is foglalkozni a tanítványokkal, akikkel nem csak a jelen időről kell beszélgetni, hanem konkrét jövőkép felvázolása is a feladatok közé kell tartozzék.”