Tóth

András

Nagyjából kétéves lehetett, amikor járványos gyermekbénulás támadta meg a szervezetét, ennek következtében alsó végtagjai bénultak meg. Az orvosok, valamint saját elhatározásának köszönhetően sportolni kezdett. Általános iskolás korában a Császár-Komjádi Béla Sportuszodába ment le egy edzésre, ám ekkor még nem úszni, hanem vízilabdázni kezdett a Budapesti Építők csapatában. Ott ismerkedett meg Koller Istvánnal, aki akkor még nem foglalkozott fogyatékossággal élő sportolókkal.

Az épek között folytatott vízilabda edzések és mérkőzések megterhelőbbek voltak András számára, mivel lábai gyengébbek voltak. Azonban nem sajnált időt áldozni a felkészülési folyamatokba, kellő odaadással készült minden meccsükre, valamint rengetegszer töltötte ott szabadidejét is, sokszor csapattársaival és barátaival a vízben játszva ütötték el az időt. Serdülő és ifjúsági bajnokságban több eredményt is sikerült elérnie a Budapesti Építők csapatával. Koller István élete az 1970-es évek elejétől kezdődően fűződött össze a paraúszással, ekkor országszerte kereste fel a mozgássérült sportolókat, akikkel a vízilabdának köszönhetően ismert meg. Így jött képbe Tóth András is, akit sikerült lecsábítania az úszóedzésekre.

A korábbi vízilabdázás által szerzett úszástudás adott volt a budapesti születésű sportolónak. Igaz, hogy továbbra is inkább a labdajáték felé húzott a szíve, de meglátta a lehetőséget a parasportban is. A folyamatos fejlődésnek és a Koller Istvánnal folytatott közös edzéseknek köszönhetően egyre jobb időeredményeket ért el a medencében. Megnyíltak a lehetőségek a nemzetközi versenyekre utazásra, amely nem sok embernek adatott meg azokban az években. A magyar paraúszó-válogatott tagjaként nem csupán csak a keleti blokk országaiban, de nyugati nemzetek versenyeire is elutazhatott, amit hatalmas élményként élt meg. Többek között Svédországban, Franciaországban, Nyugat-Németországban is megfordult az ottani városok különböző viadaljain. Ekkor szembesült először azzal, hogy mennyi embert mozgat meg a parasport, illetve máshol milyen lehetőségek rejlenek a mozgalomban. Párizsban a Champs-Elysées-n rendőri felvezetéssel mentek keresztül, azonban este a kivilágított Budapestre érve rájött, hogy országunk belvárosa még szebb, mint a francia sugárút.

Élete első paralimpiájára 1976-ban került sor, Torontóban. A Swiss légitársaság az akkor utazó Magyar Paralimpia Csapat támogatásaként féláron kínált fel jegyeket a delegációnak, akiknek ezt önköltségből kellett fedezniük. Kanadában Tóth András az 50 méter hátúszás elődöntőjében indult, végül pedig sikerült bekerülnie a fináléba. A Szovjetunió vezető politikusai az ogadeni háborúra hivatkozva bojkottálták a paralimpiát, hiszen afrikai nemzetek is jelen voltak a versenyeken. Ennek következményeképpen a keleti blokkhoz tartozó országok versenyzőinek, edzőiknek és kisérőiknek azonnal el kellett hagyniuk Torontót, nem fejezhették be a versenyzést. Tóth András így nem ugorhatott vízbe versenyének döntőjében.

A sport mellett összpontosított tanulmányaira is, azonban nem szerette volna annyiban hagyni a korábban felépített edzésmunkákat, így tovább küzdött a paralimpiai szerepléséért. Az 1980-as sporteseményt a Szovjetunió ismételten bojkottálta, miután az akkori rendszer vezetői nem ismerték el a fogyatékossággal élőket, állításuk szerint az országaikban mindenki egészséges volt. Eredetileg Moszkvában rendezték volna a paralimpiát, azonban ezen eszmék alapján a szovjetek visszaléptek a lehetőségtől. A hollandiai Arnheim kapta meg a szervezés jogát, de a keleti blokk országai nem utazhattak el a versenyre.

További négy év várakozást követően New York nyerte el az 1984-es paralimpia rendezésének lehetőségét, melyre a Magyar Paralimpiai Csapat már kiutazhatott. A delegáció tagjai között dr. Tóth András is lehetőséghez jutott, 50 méteres hátúszásban aratott sikert és lett bajnok. Ezzel hozzájárult hazánk történelmének legsikeresebb magyar paralimpiai szerepléséhez, amelyet mai napig az amerikai metropoliszban remeklő csapat tart 13 arany, 11 ezüst, 5 bronzérem megszerzésével. Az úszó még egy nagyobb sikert aratott az 1988-as szöuli Paralimpiai Játékokon, ahol ugyanazon versenyszámban indult el, mint négy évvel korábban. Bajnoki címét nem sikerült megvédenie, de így is eredményesnek bizonyult, hiszen bronzérmes helyen ért célba.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult biológia szakon, ahol 1977-ben végzett. Édesapja az erdészetnél dolgozott, így szerette meg ezt a témakört és kezdett el vele foglalkozni komolyabb szinten. Vadbiológiai Kutató Állomáson kezdett el dolgozni, majd átkerült az egészségügybe, az Orvostovábbképző Egyetem és utód intézményeiben humán térületen dolgozott. A genetikai részleg vezetője lett. 1982-ben tudományos fokozatot szerzett, majd a Magyar Humán Genetikai Társaság vezetőségi tagja lett. 93 tudományos közleménye jelent meg, és számos nemzetközi kongresszuson tartott előadást. Feleségével, Dr. Tóthné Szolnoki Zsuzsannával két gyerekük született, Tóth Dániel és Tóth Domonkos, akiket a mindennapi munkák és András sportolói karrierje mellett neveltek fel. Mindketten mérnöki diplomát szereztek. Nyugdíjasként éli mindennapjait és továbbra is figyelemmel követi hazánk sportsikereit.