Szilárd

Zoltán Miklós Imre

Szilárd Zoltán úszópályafutását a második világháború után az FTC versenyzőjeként kezdte. Ifjúsági versenyzőként 1948-ban megnyerte Magyarország 100 méteres gyorsúszó bajnokságát, rá egy évre pedig már a felnőttek között nyerte meg ugyanezt a versenyszámot. 1950-ben bajnoki aranyérmet szerzett 200 méteres hátúszásban, illetve a magyar válogatott tagjaként a 4 × 100 méteres gyorsúszásban. 1949-ben a 4 × 100 méteres gyorsúszó váltóval főiskolai világbajnokságot nyert, 100 méter gyorson pedig ezüstérmes lett. Háromszor volt tagja az Európa-csúcsot elért 4 × 100 méteres gyorsváltónak. Az 1948-as londoni olimpián, 17 évesen, a 100 méteres gyorsúszásban a hetedik helyen végzett. Négy évvel később már nem kapott helyet az olimpiai csapatban, mert valaki besúgta, hogy Helsinkiből nem kíván hazatérni. Pedig ott nyerhetett is volna. Abban a pillanatban ugyanis, amikor az olimpián felálltak a rajtkőre a 100 méteres gyorsúszás döntőjének résztvevői, Szilárd Zoltán a Margitszigeti Nemzeti Sportuszoda 50 méteres nyitott medencéjének egyik rajtkövéről vetette magát a vízbe, és tizedmásodpercre annyi idővel ért célba, mint az olimpiai bajnok.

Az ÁVH már 1952-ben is letartóztatta volna politikai színvallásáért, de mivel abban az időben még nagymenőnek számított a hazai és a nemzetközi úszósportban, csak 1956 nyarán érkezett el ennek az ideje. Ez arra indította őt és három barátját – Joó Sándor vízilabdázót, Fekete Gábor úszóedzőt és Payer Károly kerékpárversenyzőt –, hogy megkíséreljék elhagyni az országot. Mivel a nyugati határszélre telepített vasfüggönyön mindenképpen fennakadtak volna, úgy döntöttek, hogy átússzák a Dunát Pozsonynál. A Pozsony és Dévény között menetrendszerűen közlekedő sétahajóra váltottak jegyet. Amikor a hajó Dévény várához érve visszafelé fordult az ott sebes folyású Dunán, egyszerre vetették magukat négyen a hullámokba. A sétahajót kísérő csehszlovák őrnaszád legénysége tüzet nyitott a vízben ruhástól úszó sportemberekre. Joó Sándor és Fekete Gábor azonnal maghalt, Payer Károlyt pedig félholtan emelték hajójukba a határőrök. Egyedül Szilárdnak sikerült, a Dunát két levegővétellel víz alatt átúszva, osztrák partot érnie. 1956. október 23-án Bécsben érte a magyar forradalom kitörésének híre. Rögtön hazaindult. Amikor itthon megtudta, hogy Joó Sándor és Fekete Gábor meghalt, Payer Károlyt a csehszlovák határőrök elfogták, Budapest ellen pedig megindultak a tankok, kötelességének érezte, hogy fegyverrel a kezében harcoljon. A forradalom eltiprása után kalandosan megint visszaszökött Ausztriába.

Bécsből az USA-ba vezetett az útja. Gépészmérnöki diplomával a zsebében letette a pilótavizsgát, és nemsokára a legkiválóbb polgári pilóták között jegyezték. Amikor pilótaoktatóként dolgozott, az amerikai légierő egyik irányítójának hibájából lezuhantak. Szerencséjére legyen mondva, hogy ő a földbe csapódás pillanatában kikerült az üléséből, a fiatal tanítványának már esélye sem lehetett arra, hogy az égő gépet elhagyja. Azonban annak tudatában is visszament érte, hogy bármelyik pillanatban a levegőbe repülhetnek. Miközben ő is súlyos égési sérüléseket szenvedett, néhány másodperccel az előtt sikerült a tanítványát kiemelni az üléséből, és a földön odébb vonszolnia, hogy a robbanás bekövetkezett. Ezért a hőstettéért éppen úgy kitüntetésben részesült, mint amikor a Las Vegashoz közeli hatalmas tóban felborult vitorlás utasainak az életéért küzdött. A hőstettekért a Los Angeles-i és a Las Vegas-i polgármester kitüntette. Már 70 éves is elmúlt, amikor masters versenyeken szerepelt.