Rózsa

Norbert

Egy hiperérzékeny dombóvári fiatalember, aki a fővárosba felkerülve az első napokban azt sem tudta, a kollégiumból melyik busszal kell elindulnia a Komjádi uszoda felé. Később megtanulta. Meg sok minden mást is. Széchy Tamás benne is meglátta az isteni szikrát, továbbá azt, hogy Norbi is alkalmas „médiumnak”. Azaz olyan ember, akire hatni tud az ő különleges mágiájával. Akinek egy idő után az lesz a legfontosabb az életében, hogy egy-egy edzés végén az okozza számára a lelki megnyugvást, ha az Öreget elégedettnek látja. Ezért csinált meg mindent – akár a lehetetlent is.

Mint a Széchy-istálló nagyjai, ő is hirtelen, tizenévei végén „robbantott”: alig fél évvel első ob-aranyai után, 1991 januárjában világrekorddal nyerte meg a 100 méteres mellúszást, majd az augusztusi Eb-n az előfutamokban még javított ezen az időn is, hogy aztán újra első legyen. Elvben favorit volt a barcelonai olimpián, ám a különféle okokból, a Güttler Károllyal történő rivalizálásuk kapcsán felkorbácsolt érzelmek elnyelték a pozitív energiákat, így az aranyak ott maradtak, "csupán" két ezüstérem sikeredett, ami akkor és ott egyértelmű csalódásnak, elszalasztott lehetőségnek számított.

Azt négy évvel később sikerült megszerezni – bár az addig vezető út igencsak rögösre sikeredett. A barcelonai csalódást követően Ausztráliáig menekült, és már-már úgy tűnt, elveszik a magyar úszósport számára, ám fél év elég volt a rossz emlékek törléséhez, a szokásos téli edzőtábor után a többiekkel együtt visszatért, és a Széchy-mágia újfent működni kezdett: olyannyira, hogy 1994 nyarán mindkét távon világbajnok lett. A következő évi Eb-n érdekes módon csupán negyedik helyekig jutott, ám Atlantában végre felért a csúcsra, fantasztikus hajrával, Güttler Karcsit épphogy megelőzve érintette elsőként a falat. Még Sydneyig versenyzett, ám az utolsó négy év már kevesebb sikert tartogatott a számára: leginkább azért, mert az Öreg tényleg megöregedett...

„Igazából nem is tudom, hogy melyiket könnyebb feldolgozni, a sikereket vagy a kudarcokat – mondta egy interjúban. – Az első sikernél szerintem attól függ, hogy milyen emberek vannak a környezetemben, tehát, hogy hogyan kezelik? Tulajdonképpen a célok megvannak, semmi más nem hajtja az embert, mint a győzelem és a siker. Valahol nagyon távol van, de valahol nagyon is közel az a cél, hogy világbajnok legyen, Európa-bajnok vagy olimpiai bajnok. Amikor meg eléri, az olyan, mint amikor megyek előre, és hirtelen mellbe vág valami. Ez egy olyan érzés, hogy tulajdonképpen én ezt akartam mindig, és most elértem, és most mi van, nyúlok érte, elérem – és? Csomó kérdés felmerül az emberben, és nem is érti igazán. Azt érzi, hogy iszonyatosan nagy szeretet veszi körbe, ami, most már tudom, nem mindenki részéről őszinte. Akkor az ember ilyeneken nem gondolkodik, meg nincs is tapasztalata. Jön hirtelen egy ilyen áradat, amiben, azt hiszed, csupa jó van, és csak próbálja helyre tenni a dolgokat, hogy ez most miért is történik? (...) Most már meg tudom különböztetni, hogy ki az őszinte és ki nem.” Amíg ezt megtanulta, sok hullámvölgyön ment keresztül; mindazonáltal bízhatunk abban, hogy a legmélyebb völgyzugokat már maga mögött hagyta.