Belekapaszkodott Egerszegi kezébe
1991-ben, a már olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina élménybeszámolóra érkezett Hódmezővásárhelyre, ahol egy hat éves lányka belekapaszkodott a kezébe, és nem engedte. A kis lánykát Risztov Évának hívták. Egerszegi megígérte neki, hogy küld majd neki egy csomagot. Egy hónappal később ez a csomag megérkezett, és volt ebben egy plüssállat, egy levél és egy fürdőruha. A hatéves Risztov felvette a fürdőruhát, a családja elé állt, és azt mondta: olimpiai bajnok akarok lenni.
Tizenhárom évesen már felnőtt bajnok
Bán Sándor volt az első edzője, akivel a vásárhelyi strandon gyakorolt. Az akkori viszonyokról érdemes tudni, hogy akárhová mentek versenyezni, mindenhol jobb körülmények fogadták őket. Risztov ettől függetlenül bevállalta a hajnali kelést, nem érdekelte, ha vaskos mínuszokban kell beugrani a medencébe az iskola előtt, kíméletlen volt önmagával, annyira vágyott a sikerre.és tizenkét éves lehetett, amikor már Budapesten is beszéltek róla. Egy korabeli riportban azt olvashattuk: „Aki ellátogat Hódmezővásárhelyre, a városi strandfürdőbe, hogy találkozzon Risztov Évával, ne várjon üvegpalotát, fedett medencéket. Egyszerű itt minden, kopott és öreg, de - mondják kicsik és nagyok - a víz titkon azt súgja, hogy: „Előre! Ne add föl soha!” És azt is mondják, nagyszívűek az itt születettek és megszállottak.”) Tizenhárom, amikor az első interjúját adta. Arról beszélt, hogy Egerszegi a példaképe, olyan lesz, mint ő, és minden rajt előtt azt mormolja magában: „Segíts, Krisztina!” Tizenkét évesen már negyedik lett a felnőtt ob-n 200 pillangón – a következő esztendőben pedig mind több szemöldök emelkedett, amikor bajnoki címet szerzett 400 és 800 gyorson, sőt, az akkor még kevésbé frekventált Világkupa-sorozatban, Imperiában megnyerte a 800-at rövidpályán. Hogy ebből az időszakból nincsenek korosztályos Eb-érmei, annak a magyarázata egyszerű: a LEN-szabályok szerint túl fiatal volt az induláshoz.
Vásárhely első olimpikonja
1999-ben már hat aranyat nyert a felnőtt ob-n, továbbá 800-on olyan időt ért el, amely kvalifikálta a sydneyi olimpiára (FINA-eseményeken akkor még nem volt alsó korhatár). Ez történelmi tettnek számított szűkebb pátriájában: ő lett Hódmezővásárhely első olimpikonja. „Éva hatéves korától úszik rendszeresen – mesélte róla akkori edzője, Bán Sándor. – Nem árult el különösebb tehetséget, később Ferenczy Pál hívta föl a figyelmemet, hogy itt egy tehetséges fiatal, így került hozzám kilencvenhatban. Rendkívül szorgalmas volt, és kitartó. Egyre jobb eredményeket ért el, rövidesen ő lett az ország egyik legjobb korcsoportos úszója. Tavaly februárban vettem észre, veri a fiúkat, mindig ő van elöl. Nála ez lelkiismereti kérdés, hogy a legjobb legyen, még edzésen is.” 2000-ben az olimpia afféle jutalomnak számított a felnőtt ob-n szerzett négy arany és két ezüst, majd a dunkerque-i junior Eb-ről hozott három elsőség és egy második hely után. Sydneyben három távon indult, 15 évesen megmártózhatott a páratlan ötkarikás miliőben – hogy aztán elkezdődjék valami teljesen új: a szintlépés érdekében Budapestre költözött, hogy a Bp. Spartacusban folytassa pályáját Turi György keze alatt.
Eb 2002, vb 2003: ezüstérmek sorozatban
A váltás, úgy tűnt, bejött: 2001-ben 5-ből 5 egyéni számot húzott be az ob-n (plusz két váltóaranyat), az ifi Eb-ről négy bajnoki címmel tért meg, majd élete első felnőtt világbajnokságán már a döntőbe jutást is kiharcolta Fukuokában, és bravúros teljesítménnyel 6. lett 200 pillangón.
A nagy robbantás 2002-ben következett: négy ezüstérmet akasztott a berlini felnőtt Eb-n (200-400-800 gyorson – az 1500 akkor még nem szerepelt a programban –, illetve 200 pillangón), igaz, olykor el volt kenődve, hogy legalább az egyik távon nem tudott elsőként a falhoz érni. Az év végén ugyanakkor érkezett a kárpótlás, hiszen a riesai rövidpályás kontinensviadalon megszerezte első felnőtt Eb-aranyérmeit, mindjárt hármat is: győzött 400 és 800 gyorson, 200 pillangón, második lett 400 vegyesen; és ami igazán komoly feltűnést keltett, hogy 800-on egyenesen Európa-csúcsig robogott, mindezt 17 esztendősen.
Ezek után – egy 11 érmet hozó ob-t követően – nagy reményekkel érkezett a barcelonai világbajnokságra, ahol végül megint ezüstök érkeztek sorozatban. Az első, a 400 gyors második helye után rettenetesen elkeseredett, amint a sportlap beszámolójában is olvasható.
„Ismerős jelenet. Mint Berlinben. A döntőnek vége, Risztov Éva érkezik. Könnyekkel a szemében. Kell öt perc, míg összeszedi magát. Most még nem tudom, miért nem sikerült, de nagyon bánt, hogy az Európa-bajnokság után ismét csak ezüst jutott nekem. Az volt a taktika, hogyháromszáznegyven méterig megyek Stockbauerrel, aztán egy éles ritmusváltással lehajrázom. A taktikát betartottam, azonban Stockbauer nem szakadt le, sőt ő is erősíteni tudott. Sajnálom, hiszen tudom, hogy itt volt a legnagyobb esélyem az aranyéremre, erre most, Klocskova távollétében Stockbauer előz meg. Ez komoly pofon számomra, és csak abban reménykedem, hogy senki nem írja le, hogy Risztov Éva az ezüstlány, mert higgye el, nálam senki nem akarta jobban ezt az aranyat.
A kétszáz pillangó ezüstérméhez már jobb képet vágott: „Az utóbbi napokban rájöttem, és mindezt az édesanyám is megerősítette, hogy nem szabad sírnom, mert akkor csak sajnálkozást kapok vissza. Különben is, miért sírnék, hiszen a négyszáz gyors után lehullt rólam a teher, ott aranyesélyesnek számítottam, kétszáz pillangón viszont nem."
Nyolcszázon hatodik lett, a harmadik második hely pedig a zárónapon, 400 vegyesen sikeredett. Éva ugyanakkor összeszorította a fogait, ment tovább, és a dublini rövidpályás Eb-n 200 pillangón és 400 vegyesen győzött, 800-on bronzérmes lett.
„Most kaptam egy pofont, de felállok”
Az olimpia évében ugyanakkor egyértelműen eltört benne valami. Az ob 10 aranyérme alapján még senki sem gondolt semmi rosszra, hanem a tavaszi, madridi Eb-n nyomokban sem hasonlított korábbi önmagára: 400 vegyesen ezüstöt szerzett, a többi távon viszont nem került dobogóra. Ilyen előjelek után összességében nem volt meglepő, hogy Athénben is elmaradt a várakozásoktól – olyannyira, hogy még dobogóra sem állhatott. Négyszáz vegyesen járt a legközelebb az éremhez, ám negyedikként zárt, 400 gyorson nem jött össze a döntő, 200 pillangón utolsóként ért a falhoz a fináléban, a 800-on meg már nem is indult el. Sokáig emlékezetes, könnyáztatta interjút adott a tévében – később pedig a sportlapban öntötte ki a lelkét. Cáfolta, hogy az olimpiára nem készült fel rendesen. Lefogyott, és mindent annak rendelt alá, hogy jól szerepeljen. Azt elismerte, hogy a májusi, madridi Európa-bajnokság előtt voltak vele problémák. Nem készült fel százszázalékosan. "Azt, hogy nagyképű lettem, egyáltalán nem érzem, sőt kifejezetten rosszul esne, ha valaki ezt gondolná rólam. Ugyanakkor az igaz, hogy nem vagyok az a kicsi lány, aki négy éve feljött Budapestre. Jobban reflektorfényben van az ember. Más lettem, de mutasson nekem valakit, akit ne változtatna meg, hogy egyik nap ebben a tévében szerepel, a másik nap abban, hogy állandóan cikkeznek róla az újságok, hogy az utcán összesúgnak a háta mögött." Önkritikusan elismerte, megtört benne valami. Mindig sikerre éhes volt, a győzni akarása vitte előre. Ez viszont hiányzott belőle Athénban. Felkészült fizikailag, lelkileg viszont nem tudott ráhangolódni az olimpiára.
2005: ennyi volt
Risztov átmeneti pihenőt tartott, és ugyan visszatért 2004 végén, és Bécsben megnyerte pályafutása hatodik rövidpályás Eb-aranyát 400 vegyesen – aztán 2005-ben egy balesetben elszenvedett agyrázkódás miatt néhány hetet ki kellett hagynia, és minden korábbinál mélyebbre került. Az ob-n csupán nyolcszázon tudott nyerni, a montreali vb-n pedig egy 400 vegyes 7. hely lett a legjobb eredménye. Mígnem eljött október, és vele a sokkoló cikk a Nemzeti Sportban: „Befejeztem az úszást!” Megviselte, amikor azt hallotta maga mögött, hogy csak kitalálta az agyrázkódást, hihetetlen dolgokat terjesztettek róla. "Egy ideig nyugtatókon éltem, állandóan sírtam. Ha nincsenek a barátaim, nem is tudom, mit csináltam volna. Volt, hogy anyu sem talált sehol. Eltűntem, el akartam tűnni. Egyre több lett bennem a keserűség. Ez a közeg számomra elviselhetetlen, ebből régóta ki akartam törni, és most kitörtem, végérvényesen!”
Nyíltvíz, Debrecen, hosszú távon
2009 őszén általános meglepetést keltve bejelentette: visszatér. Ezalatt csinált sok mindent, vízilabdázott, motokrosszozott, az egyik barátjának megígérte, átúszik vele a Balatont, ezért intenzívebben elkezdett edzeni. Néhány nappal később a szövetségtől keresték, lenne-e kedve a hosszútávúszással foglalkozni. Igent mondott. És akkor elindult egy új karrier. Az ötlet szülőatyja a MÚSZ főtitkára, Ruza József volt: miután Kovács Rita visszavonult, ugyanakkor ismét Magyarországra jött az Eb 2010-ben, továbbá a 10km bekerült az olimpiai programba, a főtitkár pedig úgy gondolta, ha valaki, Risztov alkalmas lehet arra, hogy tovább vigye a zászlót. Ráadásul kész tervet kínáltak neki: debreceni edzéseket és ösztöndíjat a helyi egyetemen.
„A médiában percek alatt elterjedt a visszatérésem híre, kedden késő estig csengett a telefonom, szinte szünet nélkül nyilatkoztam. Még sok minden bizonytalan, ezért, ha a terveimről kérdeznek, óvatosan fogalmazok. Folynak a tárgyalások, például meg kell teremteni az optimális feltételeket a munkához. Az edzések mások lesznek, de nem félek, biztos hamar megszokom újra a kemény munkát, felveszem a ritmust. A hosszú táv önmagában nem jelent újdonságot, korábban a tréningeken kilométereket tempóztam, a nyílt víz azonban igen, ilyen „terepen” még nem versenyeztem. Az első pár hónap sorsdöntő is lehet, de elszánt vagyok, vállalom. A felkészüléstől, az ott elvégzett munkától, fejlődésemtől függ, mikor indulhatok először versenyen.”
Kezdődhetett a második félidő.
Amikor a második hely öröm
2010-et mindenesetre biztatóan kezdte az új műfajban: az Európa-kupa sorozat nyitányán ötödik lett Eilatban, a következő, olaszországi viadalt pedig már megnyerte, akárcsak egy 5km-es törökországi versenyt. A hazai rendezésű Eb-n, Balatonfüreden ugyan a 7. hely sikeredett, ám érződött, egyre jobban ráérez a szakág ritmusára.
És a következő évben újfent a régi megszokott fényében tündökölt, és nem csak a vad vizeken: miután immár Világkupán szerzett ezüstérmet az év elején, Mexikóban, májusban megdöntötte saját, nyolcéves országos csúcsát 1500 gyorson a medencében, 800-on pedig olimpiai A-szintet úszott. A debreceni ob-n ismét a dobogó tetejére állhatott, mindjárt háromszor (400-800-1500), azaz kifejezetten optimistán indult neki az olimpiai kvalifikációs sanghaji világbajnokságnak. Amely aztán óriási csalódásba fulladt: 10 kilométeren ugyanis azonnali piros lappal kizárták. Dúlt-fúlt, ám sokat nem lehetett tenni: maradt az olimpiai kvalifikációs futam a következő esztendőben. 2012-ben mindenesetre megint triplázott a három gyorsúszó-számban a debreceni ob-n, sőt, 1500-on ismét rekordot döntött – hamarosan pedig ismét hazai pályán küzdhetett a medencés Eb-érmekért, nyolc év után, merthogy a cívisvárosba érkezett a kontinens elitje. Éva pedig a 800-on szerzett bronz után 1500-on ezüstig jutott, aminek teljesen más optikája volt, mint bármelyik korábbi második helyezésnek.
Ennél is többet nyomott a latban, hogy júniusban szintén második lett a setubali kvalin, vagyis amiért újfent elkezdte, azt teljesítette – a maratoni távon is kivívta az olimpiai részvételt. Ekkor egyébként már időről időre a sportág akkori „szakmai” fellegvárában készült: edzőtáborokban és itthon is rengeteg időt töltött Széles Sándor műhelyében, ahol közösen tréningezett a fénykorát élő Gyurta Dániellel, és öccsével, Gergellyel – és ahol minden korábbinál minőségibb felkészítést kapott.
London, Hyde Park: „Életem legjobb tíz kilométere volt”
Londonban az első hét csendesen telt, Éva leúszta a medencés számait, 16. lett 400-on, 13. 800-on, majd következett az a bizonyos nap a Hyde Parkban, amikor az egész ország a kajak-kenusok fantasztikus aranynapjára figyelt... Majd idővel egyre több és több szempár tapadt az ezután kezdődött női 10 kilométerre is, merthogy Risztov elég gyorsan az élre állt – és ott is maradt. Kívülállók számára idegőrlő volt követni, hogy fogytak a kilométerek, de Éva előnye kitartott... És még a finisre kanyarodva is vezetett, ám a Setubalban győztes amerikai, Haley Anderson egyre jobban közelített; Éva azonban visszaverte a támadást, és elsőként ütötte meg a célpanelt, egészen lenyűgöző tündérmesévé változtatva kalandos pályafutásának történetét.
„Tudtam, mire vagyok képes, és úgy voltam vele, ha nem bírom, és belehalok, inkább haljak meg úgy, hogy ne tehessek magamnak szemrehányást. Láttam, hogy jön az amerikai, de nem ijedtem meg. Nem az lebegett a szemem előtt, hogy Úristen, itt az olimpiai aranyérem a tét, csak az, hogy ez egy úszóverseny, és meg kell nyernem. Bírtam erővel, ha kellett volna, még hajrát is tudtam volna indítani - tudtam, hogy képes vagyok rá, tudtam, hogy miért úsztam le mindennap több tízezer métert, és tudtam, hogy meg kell lennie az eredménye ennek a munkának. Életem legjobb tíz kilométere volt.”
Az olimpiai faluba érve fülig érő szájjal köszönte meg azoknak, akik keresztbe tettek a pályafutása alatt, mert nélkülük nem jöhetett volna össze élete legboldogabb napja. Debrecenben hatalmas ünneplésben részesítették, melynek egy pontján Éva nevetve megjegyezte: „Ha tudtam volna, hogy ilyen jó érzés olimpiai bajnoknak lenni, akkor hamarabb megszerzem ezt az aranyérmet!”
Még egy berlini ezüst, hihetetlen boldogsággal
Egy film forgatókönyve itt érne véget – Éva azonban, ha már visszatért, még négyig élvezte a befektetett munka gyümölcseit. Ennek az időszaknak a csúcspontja kétségkívül a berlini Európa-bajnokságon elért ezüstérem volt – huncut mosollyal az arcán jelezte: annak idején könnyezett a 2002-es berlini második helyek miatt, a 2014-es, nyílt vízen, nem akármilyen csatában elért dobogós helyezés viszont óriási fegyverténynek számított.
„Hihetetlenül boldog vagyok! – lelkendezett a célba érés után. – Nagyon kemény verseny volt, a vége pedig elképesztően jól sikerült. A múlt héten, egy edzésen már gyakoroltam ezt a hasonló hajrát, (Kovács) Rita, az edzőm akkor azt mondta, csak óvatosan, nem a négyszáz gyorsra készülünk. Én viszont közöltem vele, figyeld meg, ilyen hajrára lesz szükség. Egy biztos: én az életemben nem örültem még ennyire ezüstéremnek.
Az elmúlt évben kaptam hideget-meleget, talán most sikerült bebizonyítanom, hogy még mindig érek valamit... Köszönöm az edzőmnek, Debrecen városának, a családomnak és a barátaimnak, hogy mellettem álltak a nehezebb időszakokban is, ez a siker mindannyiunk hitét visszaadhatja!”
Tény, 2013-ban csupán 9. lett a vb-n (előtte, Füreden emlékezetes módon, 40 fokos hőségben nyerte meg az Európa-kupát) – az Eb-szereplés viszont valóban remekül sikerült, majd a 2015-ös, kazanyi világbajnokságon épp sikerült megcsípnie a 10. helyet, azaz a riói olimpiára is kvalifikálta magát. Az olimpiára viszont már ott készült fel, ahonnan annak idején, 2005 őszén megtörten eljött – évtizednyi távolságból az akkori traumákat békévé oldotta az emlékezés, azaz a Kőbánya SC színeiben vágott neki az utolsó megmérettetésnek.
Rióban igazából ugyanúgy vághatott neki a távnak, mint Gyurta Dániel a 200 mellnek: az a tét, hogy egyszeres vagy kétszeres olimpiai bajnokként távoznak a végén; és akárhogy is végződik, az elsőt már senki sem veheti el tőlük. Mindketten messze jártak 2012-es legjobbjuktól, igaz, ekkor már Széles Sándor tudása sem segíthette őket az edző egyre romló egészségi állapota miatt. Éva végül 800-on 14. lett, a második héten pedig 13. helyen fejezte be a maratoni távot – ez volt az utolsó megmérettetése, 2017 februárjában bejelentette: ezúttal valóban végleg befejezi úszókarrierjét.
Hálás vagyok a sorsnak azokért az évekért, amíg nem úsztam, hiszen egy sor olyan értékes embert ismertem meg, akik a mai napig a barátaim. Nekem talán ez segített a legtöbbet.
„„
A rádiózásban találta meg önmagát
Miután befejezte a média felé fordult, rádiós műsorvezető lett, 2026 tavaszán az ország egyik legismertebb rádiósa mellett hallhatjuk minden reggel a hangját.
