Maróti

László

Maróti László 1915-ben született. Így mesélte sportpályafutása kezdetét a nyomdászok sportlapjában, kevéssel halála előtt: „1935-ben a nyomda falára kitett plakáton felhívást olvastam, amelyen a nyomdász fiatalokat hívták úszni a Császár uszodába. Az inasiskolában összebeszéltünk néhányan és elmentünk. A női medencében volt csak hely számunkra, ahol a felejthetetlen Perlaki Károly edzett bennünket. Jól éreztük magunkat. Nyáron éveken át a volt lágymányosi NSC-strandon lubickoltunk, mert versenyszerű úszásra gyermekversenyeken ritkán került sor.” Megtudhatjuk még az írásból, hogy a nevezésekre kevés anyagi jutott. Akkoriban elsősorban az volt a cél, hogy a nyomdász fiatalok sportoljanak. Volt egy vízilabdacsapat is, ott játszott akkoriban Ruzsbatzky László, a későbbi szakszervezeti funkcionárius. Majd jöttek a háborús évek. Maróti szinte minden frontot megjárt, szerencsére fogságba nem esett. Az ifik sportszeretetére jellemző, hogy – hidak nem lévén – 1945 végén csónakkal járt az egész úszógárda a Császárba. 1947 táján Perlaki edző szükségét látta egy segédedző „alkalmazásának”. A választása Maróti Lászlóra esett, akire aztán felfigyeltek az úszóberkekben és a szövetségben. 1950-ben beválasztották a Budapesti Testnevelési és Sporttanács vezetőségébe, és annak úszószövetségi elnöke lett.

A SZOT kezdeményezésére ekkor már szerveződtek az ágazati szakszervezetek sportosztályai, s ez történt a nyomdászoknál is. Galló Ernő, az akkori főtitkár megbízta Marótit, legyen a nyomdászsport vezetője. így kezdődött Maróti László sportvezetői pályafutása. Felügyelete alá tartozott a vállalati tömegsport, az MHK rendezvényei, az üzemek közötti bajnokságok szervezése. Akkorra már elismert sportvezetőként befolyásolni tudott egy szerencsétlen döntést. 1950 körül divat lett a sport gigantomániás átszervezése. A SZOT sportosztálya úgy vélte, jó lenne, ha a kis nyomdászegyesület beolvadna az akkor már ÉDOSZ-nak elnevezett Ferencvárosi TC-vel. Maróti sejtette, sőt tudta, ez a fejlemény a Tipográfia TE teljes megsemmisüléséhez vezethet. Nyíltan nem tiltakozhatott, de azt elérte, hogy a Szikra SE legyen a nyomdászok új egyesülete. 1952-ben bekövetkezett a fúzió, amit Maróti nem várt meg. Leköszönt funkciójáról. 1953-ban elvállalta a Szikra SE alelnöki posztját, de a többi volt Tipográfiás szakvezetővel arra törekedett, hogy a nyomdászszakosztályok épen maradjanak és sikereket érjenek el. Törekvéseiket siker koronázta, mert 1956 után szinte mindegyik volt szakosztályt vissza tudták vinni az újjáalakult Tipográfiába. Sőt, sikerült megszerezni a Szabad Nép kerékpáros szakosztályát, aminek révén az ország legjobbjai, Sőre, Vida, majd Bicskey és Megyerdi jó nevet szereztek az egyesületnek. Maróti László ekkor az elnökség tagja volt és bábáskodott abban is, hogy a kis nyomdász Szikra Betű nevű egyesületének néhány szakosztálya ugyancsak szélesítsék a Tipográfiában sportolók számát.

Maróti László élete ekkor ismét új fordulatot vett. Miután úszóedző is volt, egyszer behívatták az Országos Sporthivatalba, ahol Hegyi Gyula elnök az úszószövetségbe vezényelte. Így vált Maróti László szinte egyszemélyes vezetője és dolgozója a Magyar Úszószövetségnek, annak min den gondját, szervezési feladatát viselve. Mindenkit ismert az úszás, a műugrás, a vízilabda világában. Megjárta a jelentős világversenyeket, tagja lett az Európai Úszószövetség technikai bizottságának. Több akkori javaslatát, mint a vízilabda BEK-et, az ifjúsági úszó Eb megtartását, sőt a világversenyek B-döntőjét mind-mind megvalósították. Ezután egy újabb fordulat következett. A sikerek nem mindenkinek tetszettek. Az OTSH egyik befolyásos vezetője elérte, hogy Maróti Lászlót elmozdítsák, aki így aztán két évre az algériai válogatott úszók edzőjének szerződött. 1970-ben tért haza, öt évvel később a szövetség szakfelügyelőjeként ment nyugdíjba. 1987-ben hunyt el.