Lőrincz

Lászlóné

Idézet egy 1983-as riportból, amely a Népsportban jelent meg: „Széchy Tamás, Széles Sándor, Kiss László, Nagy József, Rátonyi Gábor, Lőrincz Lászlóné – és segítőtársaik – tehát legjobb belátásuk szerint tervezhetik versenyzőik edzéseit. „Öreg motorosok” már a szakmában, tudják, hogy kinek mire van szüksége...” Mondjuk úgy, meglehetősen exkluzív névsorban említik Lőrincz Lászlónét, avagy ebből is kiolvasható, a nyolcvanas években meglehetősen nagy elismertségnek örvendett a Vasas szakosztályát irányító edzőnő, aki annak idején a legendás Ölveczky Vilmostól vette át a piros-kék úszócsapatot. Idővel olyan eredményesen dolgozott egy, egyébként azóta is férfiak által dominált szakmában, hogy a szövetség adminisztratív döntéssel az ő keze alá rendelte például az OSC-ben feltűnt tehetséges úszókat, így Sass Katalint és Szentirmay Adriennt (igen-igen, manapság mindketten az úszóbírók elitjéhez tartoznak). Egyébként elsősorban, sőt, inkább kizárólag nőkkel foglalkozott; megint csak egy Népsport-színest idéznénk ezzel kapcsolatban. „Nem rossz, hogy csak lányok úsznak Lőrincznénél? – tette fel a kérdést az újságíró. Elpirul, s az arca csaknem olyan színű, mint a haja.. – Nem ártana, ha lenne egy-két fiú is. Persze, az az igazság, hogy a medencében úgy is csak a másik fejét látja az ember, azt is úszószemüvegben. A medence egyébként sem nem randihely...”

S hogy milyen eredményeket szállítottak az általa trenírozott kiválóságok. Nos, álljon itt a Vasas klubtörténeti visszaemlékezése: „A nagy ob-boom a hetvenes-nyolcvanas években érkezett el: azokban a dekádokban Ormos Edit tizenhat, míg Czövek Zsuzsa, a vízilabdában is sikeres Schäffer Zsuzsa, valamint Virágh Katalin egyaránt hét, Pocsai Csilla hat, Nagy Katalin öt aranyat nyert az egyéni számokban. A Népsport hasábjain „a Vasas dinamit lányaként” emlegetett Ormos 100 m-es gyorsúszó-rekordja (56,88) húsz évig élt; 2006-ban javította azt meg Verrasztó Evelyn (56,27). A 100 m háton Verrasztó Gabriellát megelőző Czövekről pedig azt írta a lap 1977-ben: „A 200 vegyesen elért első helyezése a bajnokság legváratlanabb teljesítményeinek egyike.” Azon a Hajós Alfréd uszodában rendezett ob-n Schäffer mind a négy gyorsúszó-viadalt (100, 200, 400, 800) megnyerte, az aranyakban leggazdagabb esztendő azonban 1985 volt, amikor – a rövid pályán szerzett elsőségekkel együtt – tizennyolc számban avattak bajnokot a piros-kék klubból. A 100 m-es női pillangóúszás dobogója így festett a Komjádi uszodában: 1. Ormos, 2. Walter Ildikó, 3. Nagy (mindhárom Vasas). Az 50 m-es mell- (Nagy, Krifka Rita) és az 50 m-es hátúszásban (Virágh, Váradi Andrea) csak az első két helyet sikerült megszerezni...”

Akkoriban még a sikeres edzőket sem szólaltatták meg túl gyakran, azaz ritkaságszámba megy az a néhány mondat, amit a sportlapban olvashatunk tőle – mondjuk úgy, az NDK-s módszereket dicséri, de akad sejtelmes célzás is. „Az általam kialakított formula szerint készülünk a versenyekre. Soha nem keresgéltem csodaszerek után, szerintem az arany középút sem rossz. Az erősítő gyakorlatokban megszállottan bízom, no meg az Istvánmezei úti uszoda alapos kihasználásában. A vízi edzésre igazán kitűnő a hat pálya, a rendelkezésünkre álló tornaterem viszont kicsi és gyengén felszerelt a száraz edzésekhez. Az a hat lány, akivel Lipcsében edzőtáboroztam, rendszeresen használta az ottani kondicionálóterem 30-40 erősítőgépét, s olyannyira meglátszott a felkészülésükön, hogy itthon sorra nyerték a versenyeket. Edzéselméletünkről, módszereinkről, edzéstervünkről senki nem mond rossz véleményt, a feltételeinket viszont, el kell ismerni, joggal marasztalják el. Felesleges bizonygatni, milyen előny sportcentrumban edzeni, élni, tanulni, s milyen hátrány hajnalban felkelni, utazgatni uszodából iskolába, iskolából uszodába, otthon bekapni valami hideget, este későn felkészülni a másnapi tanórára...” Mindazonáltal hiába szállították a remek eredményeket, a rendszerváltáshoz vezető gazdasági hanyatlás a Vasast is padlóztatta, így amikor 1989-ben a klubvezetés ötben maximálta a támogatott szakosztályok számát, az úszócsapat úgymond lógva maradt. Hamarosan jött a sokkoló hír: Lőrinczné átmegy a Fradiba, ráadásul szinte az összes ifjú tanítványa követi őt.

„Meguntam, hogy az utóbbi években az energiám nyolcvan százalékát mindig a munkafeltételek előteremtésére kellett fordítanom, s csak húsz maradt a valódi szakmámra. Dolgozni szeretnék, s ezért még azt is vállaltam, hogy vezetőedzőből beosztott legyek. Velem tartott két kollégám, Boros István és Kozsik Márta is, akikkel egy egységet képeztünk a szakmai munkában. Távozásunk hallatán huszonkilenc úszó is a Fradiba tart, ám szeretném rögtön leszögezni, hogy a gyerekeket – felnőtt korú versenyzőnk nem volt – senki nem csábította. Maguktól jöttek, mert ragaszkodnak hozzánk és szeretnének jó körülmények között edzeni.” Mindazonáltal a váltás nem hozta meg a remélt eredményességet; alighanem az sem jött ki jól, hogy ő, aki addig vezetett egy komoly csapatot, most, ha saját elhatározásból is, egyike lett a ferencvárosi stábnak. Sokáig nem maradt: 1990 decemberében elköszönt a klubtól – és soha többé nem vállalt munkát a magyar úszósportban...