Kocsis
Márta

Sirkóné Kocsis Márta úszó, úszóedző. Legeredményesebb tanítványa Jackl Vivien. Egymást követő két évben is megkapta a hónap, valamint 2024-ben az év utánpótlásedzője díjat.

Születési hely
Tatabánya
Születési idő
1968. szept. 7.

Már versenyzőként is edzőnek készült

Sporttagozatos általános iskolába járt, már akkor megfogalmazódott benne, hogy az úszósportban szeretne elhelyezkedni. Gyerekkorától 11 évig úszott, és a kiugró eredmények nélküli versenyzői pályafutása közben, 1994-től edzője mellett kezdett el oktatni Tatabányán. A TF sportszervezői szakán túl elvégezte az úszásoktatóit is, és az egyesületnél a nagyobbak versenyzői csoportjával indult a szakmai munkája. Utána kiscsoportokkal is dolgozott a békakorosztálytól kezdve, és a klubnak folyamatosan volt válogatott versenyzője. A nevesebbek között említette Orbán Ábelt, az országos csúcstartó Dibusz Kittit és Kugli Dorkát, a legeredményesebb tanítványa azonban az a Jackl Vivien, akit négy és fél évesen tanított meg úszni, és jó ideje a magyar úszósport legnagyobb ígéretei közé tartozik. 2013 óta együtt dolgoznak, és az idén októberben is még csak a 16. születésnapját ünneplő lány szüleinek annak idején Kocsis Márta maga javasolta, hogy próbálkozzanak meg a versenyúszással. Úgy vélte, nagyszerű a vízfekvése Viviennek, kivételesen jól terhelhető, az állóképessége is kiváló. 2018 óta ússza gyakorlatilag folyamatosan az országos csúcsokat, szinte számolatlanul nyerte és nyeri a magyar bajnoki címeket, 200 vegyesen, 200 pillangón és legerősebb számában, 400 vegyesen korosztályos csúcstartó. Nevét ország-világ a leginkább akkor ismerhette meg, amikor 2021-ben, 13 évesen megdöntötte Egerszegi Krisztina 34 (!) évet megélő korosztályos rekordját a 400-as távon.

Nemzetközi sikerek

A nemzetközi sikereknek sincs híján, 2022-ben bronzérmes volt az ifi Eb-n Jackl, 2023-ban viszont már az aranyat akasztották a nyakába a korosztályos kontinensviadalon 400 vegyesen. Közös céljuk az olimpiai részvétel, és erre már Párizsban sor kerülhet, miután fő számában Vivien megúszta az olimpiai A-szintet.

2024. áprilisi eredmények

A 2023-as évi ifi Európa-bajnokságon még csak megközelítette, a 2024-es, áprilisi országos felnőttbajnokságon viszont már át is törte az „ötkarikás határt” Sirkóné Kocsis Márta tanítványa, Jackl Vivien. Méghozzá a szükségesnél másodpercekkel jobb idővel, 4:34.96 perccel győzött, az A-szintet olyan teljesítménnyel hozva, amellyel rögtön a világranglista ötödik helyére került. Emellett az ob-n remekelt 1500 gyorson is, amelyen – egyéni csúcsán húsz másodpercet javítva! – úgy lett ezüstérmes, hogy szintén nagyon közel jutott az olimpiai A-szinthez, míg 800 gyorson kiváló hajrával nyert bronzérmet, és öt másodpercet faragott le addigi egyéni legjobbjából. Még az olimpia előtt, június közepén a belgrádi felnőtt Eb-n tovább javíthat bizonyítványán. „Az úszás alapsport, a legjobb dolog a világon. Minden izmot megmozgat, mindenre jó. Aki csak tud, tanuljon meg úszni! Ha a gyerek egy-két-három évig úszik, olyan állóképessége, tüdeje, izomzata lesz, amely bármilyen sportnak az alapja vagy éppen a kiegészítője lehet. Őszintén szólva, nem lettem volna nagyon szomorú, ha Vivien 15 évesen még nem úszik az olimpián, a távolabbi cél a fontos: 2028-ra úgy felkészülni, hogy négyszáz vegyesen döntős legyen, ott pedig már minden megtörténhet. Párizs főpróbája lehet Los Angelesnek, a fő feladat, hogy délelőtt olyan időt ússzon, hogy délután döntőzhessen, és ha bejutott, majd meglátjuk, mi lesz.”

Így látja a tanítvány

Az ifjúsági Európa-bajnok, felnőtt országos bajnok, olimpiai A-szintes Jackl Vivient kérdeztük mesteréről: „Nagyon jó edző, kevesen vagyunk a csoportban, úgyhogy az edzések nagyjából rám vannak szabva, így tudok egyedül is készülni. Minden versenyre eljön velem, elég szigorú, de hát neki az a dolga, hogy szigorú legyen. Már a múlt év is nehéz volt, de megérte a fáradozás, mindent megnyertem, amit lehetett. Az áprilisi felnőtt országos bajnokságon pedig megúsztam a párizsi olimpiára előírt szintet négyszáz vegyesen, örülök is neki nagyon. A cél Párizsban az, hogy döntőbe kerüljek, de tisztában vagyok vele, hogy ehhez élet-halál úszás kell délelőtt...”

Kétszer is a hónap utánpótlásedzője

Az, hogy Sirkóné Kocsis Márta - a két gyermekes családanya - már kétszer is magénak tudhatja ezt a kitüntetést mindent elárul elhivatottságáról, hiszen 2023. júliusában és 2024. áprilisában is kiválasztották a hónap utánpótlásedzőjévé, de megkapta a 2024-es év utánpótlásedzője díjat is. A hónap utánpótlásedzője díjait mindkét esetben ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. Csabai Edvin, a MET sportigazgatója így méltatta:

Amikor Kocsis Márta azt mondja, nálunk nincs elvárás, nálunk célok vannak, az számomra mindent elárul arról, mint gondol az utánpótlás-edzői hivatásról.

Felhasznált irodalom

• https://24.hu/sport/2024/05/13/kocsis-marta-jackl-vivien-uszas-tatabanyai-vse-gyemant-furdo-olimpia-2024-parizs-2024/ • https://www.utanpotlassport.hu/2023/08/21/juliusban-sirkone-kocsis-marta-uszotrener-a-honap-utanpotlasedzoje • https://www.youtube.com/watch?v=5aL3Tu4GNbw • Arcanum • Facebook

Egyesületei

Tatabányai Bányász SC
Tatabánya