Kiss

Miklós

Nevelőedzőkről nem igazán készítenek szobrot vagy neveznek el uszodát, és díjakat se nagyon osztogatnak nekik – mégis, ha az úszásoktatás kapcsán valaha is felvetődik, hogy ki az, aki minden idők egyik, ha nem a legjobb mestere az alapok lerakásának, akkor a válasz csakis Kiss Miklós lehet. Amellett, hogy több mint tízezer gyerkőcöt tanított meg úszni – tény, évtizedekkel korábban Sárosi Imre, a legendás Mesti is büszkélkedett hasonlóval –, Kiss Miklóst az emeli mindenki más fölé, hogy fantasztikus tudását könyvalakban, előadások sorozatával és a létező legprecízebben összeállított videós oktatóanyagként hagyományozza az utókorra. Márpedig nincs olyan a szakmában, aki ne ismerné el: Miki bácsinál jobban senki sem ismeri annak csínját-bínját, miképpen kell a vizet megszerettetni az apróságokkal – aztán miként kell nekik tökéletesen megtanítani az egyes úszásnemek technikáját. Mást ne mondjunk, Miki bácsi volt az, aki a honi úszásoktatás legnagyobb fordulataként először szögezte le: az addig erőltetett mellúszás helyett háton kell elkezdeni tanítani a kicsiket, sokkal kevesebb a vesződség, a kínlódás; azóta mindez már abszolút alapvetéssé vált.

A kezdetekről így mesélt egy interjúban: „Újvári Pinokkióval (László, a műugrás történetének első és mai napig egyetlen Európa-bajnoka – a szerk.) műugrónak mentem le a Sportuszodába, de aztán kiderült, hogy gyáva vagyok: három méterről kétszer a hasamra estem, harmadszorra már nem akartam. Úszóként folytattam az Építőknél, ám sokra Hirsch Karcsi bácsi felügyelete alatt sem vittem, a legtöbb, amivel dicsekedhettem, hogy egyszer-egyszer döntős voltam az országos bajnokságon száz, illetve kétszáz háton. Viszont Karcsi bácsi mellett kezdhettem el edzősködni! Az Építőkből elcsábított a Ferencváros, majd következett az újabb váltás: Kiss Laci sokadik hívására már nem tudtam nemet mondani. Hú, mikor is volt ez? Régen... A Spartacus-uszodát 1983-ban adták át, ha nem hagy ki a memóriám, akkor már három éve náluk voltam. Mindjárt összejött egy csodálatos csapat, a huszonhárom gyerekből tizenhárom fantasztikus úszó volt. Egerszegi Krisztinával az élen...” Merthogy Kiss Miklós tanította meg úszni a magyar úszósport legfényesebb csillagává váló kiválóságot. „Négy és fél évesen hozták le, és a Hajós uszoda fedett tanmedencéjében tanítottam meg úszni. Emlékszem arra is, amikor első alkalommal bevittem a mélyvízbe. Megálltam a medence közepén, ott vártam. Háton úszott el a faltól, de annyira félt, hogy ’elsöpört’ mellettem, alig tudtam utolérni.” Bár az ötszörös olimpiai bajnokkal kapcsolatban köztudott, hogy nagyon kevesen lebegtek úgy a víz színén, mint ő, Kiss Miklós azért jelezte, ennyire korán azért nem látszott, hogy ilyen sokra viheti – mert nagyon sok mindennek kell teljesülnie ahhoz, hogy valakiből nagy bajnok váljék. „Minden csoportomban akad legalább egy Egerszegi Krisztina, csodás technikájú gyerekek vannak. Az csak később dől el, kiben mennyi belső energia, mennyi láthatatlan tartalék van. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy tudtam, olimpiai bajnok lesz Krisztinából.”

E gondolatot fűzte még tovább, immár általánosítva a tapasztalatokat, többek között másik világhírűvé vált tanítványának, Cseh László példájával szemléltetve. „Valaki azzal hozza le a gyerekét, hogy nagy tehetség, mert magas, karcsú, jó izomzatú és hajlékony, csakhogy az ilyen szülő tévedésben van. Mert ez adottság, nem tehetség. Hadd idézzem Széchy Tamást: a tehetség intelligens fanatizmus. Sokan elképzelni sem tudják, mi minden szükséges ahhoz, hogy valaki a csúcsra jusson, vagy mi mindenen múlhat, hogy valaki eltűnik. Az öreg Cseh Laci például régebben hajnali fél háromkor kelt, kiszaladt a nagybani piacra, elintézte a bevásárlást, majd hazament, és negyed hatkor Lacika fülébe súgta: megyünk edzésre? Egyszer elárulta, ha fia csak egyszer is azzal fordul át a másik oldalára, hogy nem, akkor már nem úszna, de a válasz rendre igen volt. Úgyhogy minden hajnalban hozta edzésre, a végén hazavitte, és idővel délután is ez volt a forgatókönyv. Lacika már rég Eb-aranyérmes volt, meg világbajnok, és még mindig az öreg volt a sofőr, mert féltette a fiát a pesti káosztól. Ezért is mondom: ha a szülő nem olyan fanatikus, a gyerek lehet akár Phelps-szintű tehetség, bajnok sosem válik belőle.” Kiss Miklós munkájának minőségét egyébként talán az a megállapítás szemlélteti a legjobban, amely Milák Kristóf korábbi mesterétől, Selmeci Attilától származik: „Miki, te minden gyereket tökéletesen megtanítasz úszni, éppen ezért nem látni, hogy melyik a tehetséges... ”

Amellett, hogy valóban csodálatos úszók és vízilabdázók köszönhetik kiváló technikájukat Kiss Miklósnak, a kiváló szakember egyik legfontosabb öröksége az a tankönyv, amelyet akár az úszásoktatás Bibliájának is tarthatunk. Negyvenöt esztendő tapasztalatát adja vissza az öt év alatt megírt, és szigorúan saját fotóanyaggal illusztrált könyv, amely persze a maestro által forgatott videóanyaggal együtt jelent tökéletes (tan)anyagot mindenkinek, aki úszásoktatással szeretne foglalkozni. Az Ezüstgerely pályázaton is díjazott, „A versenyúszás alapjainak oktatása” című kötetről röviden annyit mondott: „Úgy éreztem, vannak olyan elméleti és gyakorlati hiányosságok a képzésben, amelyeken változtatni kell, lehet. Ezért ragadtam tollat.” Szakkönyvről lévén szó, kevés visszhangot kapott a nyilvánosság előtt, ugyanakkor egy egyetemi dolgozatban meglehetősen szép összefoglalót írtak róla: „Kiss Miklós óvodások és kisiskolás gyermekek úszásoktatásával foglalkozik. Világklasszis úszók kerültek ki a keze alól, tökéletes alapokkal. A könyv megjelenésével és olvasásával egy brilliáns szakirodalmat kaptunk a kezünkbe. A könyv oktatónak, edzőnek és szülőnek egyaránt tökéletes. Kiss Miklós mesteredző rendkívül felkészült és összeszedett szakmai téren. A könyv hangneméből pedig sugárzik a gyermekek felé áradó szeretet és türelem. Nemcsak a technikára és a kivitelezésre szánt időt a szerző, hanem pedagógiai hozzáértésével megmutatta a gyermekeknek az úszás közösségformáló, az olvasóknak pedig a nevelő erejét. A mester szívből jövő és nagyon magas szintű hivatástudattal rendelkezik. A szerző elmondása szerint a könyvben 45 év munkája van benne. Az összes képet és grafikát ő készítette. A könyv szinte a szakma bibliája, mely az elméleti és az oktatási hiányosságokra hívja fel a figyelmet. Nagy segítséget nyújt a „mit, mikor és hogyan“ tanítsunk folyamatban. Nyomon követhető a fejlődés, amely magában foglalja a szárazföldi és a vízi oktatás egyenrangú fontosságát. A precizitás és hivatásszeretet példaértékű.”