Brüll Alfréd a zsebébe nyúlt
A század elején tűnt fel az akkori leghíresebb úszóklub, a Magyar Úszó Egyesület színeiben, és 1903-ban már a legjobbak között emlegették a nevét. Olyan hírességeket győzött le, mint Balatoni Károlyt, a magyar tenger legendás hírű úszóját és osztrák Millela Mario-t, az egymérföldes úszásban pedig olyan rekordot állított fel (26:40 perc), amely nemcsak idehaza keltett feltűnést, hanem világviszonylatban is számottevő volt.
Elvben egyértelműnek tűnt, hogy Halmay Zoltán mellett neki is helye van az 1904-es olimpiai csapatban – azaz utazhat(na) St. Louisba. Ám ahogy egy, a harmincas években íródott visszatekintésben olvashatjuk: „Akkor még korántsem volt az a hatalmas méretű sportélet, mint ma, az egész magyar sport gyermekcipőkben járt, de azért mégis el akarta küldeni versenyzőit, aminthogy ott voltak a magyar sportolók az 1896-ban megtartott első olimpiászon is. Berzeviczy Albert, az akkori kultuszminiszter hosszas tanácskozások után hatezer koronát megszavazott a st.-louisi olimpiász költségeire, de kikötötte, hogy ebben már a kísérő költségei is benne foglaltatnak. A helyzet tehát az volt, hogy három versenyző és egy kísérő képviselheti Amerikában a magyar sportot. Megindult a nagy harc, hogy ki legyen ez a három versenyző? A magyar sport ebben az időben négy kivételes klasszisú sportemberrel dicsekedhetett: Mező Béla és Dönczy Lajos az atlétikát, Halmay Zoltán és Kiss Géza az úszást képviselték. Kit hagyjanak el a négy kitűnő tehetség közül, amikor mindegyik rászolgált eredményeivel arra, hogy ott legyen a világ legjobbjainak küzdelmében. Végül Füzesséry Zoltán dr., a Magyar Úszó Egyesület elnöke döntötte el a kérdést azzal, hogy egyesülete nevében lemondott Kiss Géza st.-louisi kiküldetéséről.
A magyar sportolók, különösen az úszók között nagy megdöbbenést keltett, hogy Kiss Gézát mellőzték, és érdekes, hogy éppen a MÚE úszói hangoskodtak a legjobban a MÚE-elnök határozata miatt. Ekkor jelentkezett a magyar sport egy előkelő mecénása, Brüll Alfréd, aki hangsúlyozta, hogy a magyar sport nagy érdekét látja abban, hogy Kiss Géza részt vehessen az olimpiai játékokon, és magára vállalta a MÚE-úszó kiutazásának költségeit.”
Majdnem feladta, de végül második lett
Mivel Halmay is mindvégig Kisst támogatta, cseppet sem csodálható módon kéz a kézben léptek át Brüll klubjába, az MTK-ba – s szereztek végül nem kevés dicsőséget a kék-fehéreknek. Merthogy Halmay is fantasztikusan teljesített (két aranyérem), és Kiss is meghálálta a legendás mecénás bizalmát (és hatezer pengőjét).
Míg Halmay a sprinttávokon (50-100 yard) remekelt, Kiss a hosszabb versenyekről hozott két érmet: egy mérföldön másodikként, fél mérföldön harmadikként ért célba. A korabeli tudósítás szerint „Igen jól szerepelt Kiss Géza is, aki az 1 mérföldes úszásban (1609 m) második lett Rausch (Németország) mögött. A két európai majdnem végig szép és izgalmas versenyt vívott egymással, az amerikaiak messze lemaradtak. Úgy festett, hogy Kiss a németet is megverheti, de aztán mintegy 200 m-rel a cél előtt teljesen elkészült az erejével. Fel is akarta adni a versenyt, de aztán nagyon lassan mégis beúszott a célba. Kiss Géza a fél mérföldes úszásban is elindult és a harmadik helyen végzett.”
Ezekben az években Kiss számított a sportág második számú „sztárjának” Halmay mellett, hosszabb távokon uralta a hazai vizeket. Vagy ahogy az egyik lap megállapította: „Idehaza Kiss a hosszútávon, gyorsúszásban verhetetlen, inkább csak a hideg víz veszélyes ellenfele, mert fogékony volt ízületi bántalmakra.”
1906-ban még a 11 fokos, iszonyúan hideg vízben segítette győzelemhez a magyar 4x250m-es váltót az első athéni játékok tizedik évfordulójára rendezett, igaz, a NOB által hivatalosnak el nem ismert olimpián. Befutóként döbbenetes úszással dolgozta le a magyar váltó többméteres hátrányát, hogy aztán matrózok húzzák ki a vízből, miután teljesen elgémberedett (1896-ban Hajós is hasonló körülmények között nyert egyébként... – most egyébként Halmay mellett öccse, Hajós Henrik is a váltó tagja volt).
Ám akármilyen kvalitásai is voltak, a hideg vízre való érzékenység és a kapcsolódó egészségügyi gondok végül arra sarkallták, hogy egy évvel a következő olimpia előtt, 1907-ben visszavonuljon a versenyzéstől.
Az első úszószakíró, Krúdy nagy barátja
Később egy cikk mesélt az ezt követő életéről: „miután visszavonult az aktív sportolástól, a sport krónikásai közé szegődött. Tevékenykedett a sportszövetségi életben is, a Magyar Úszó Szövetségben vezetőszerepet is vállalt — mégpedig akkor, amikor ez a ma legstabilabb és legeredményesebben dolgozó magyar sportszövetség válságos időszakát élte. A magyar úszósport akkor harcolt az első versenyuszodáért, a Császárfürdő átépítéséért, a terv elé azonban minduntalan akadályok gördültek s a Magyar Úszó Szövetséget belső viharok is megtépázták. Ekkor vállalta el Kiss Géza ez ügyvezetés nehéz tisztjét, s azzal az akaraterővel, azzal a lendülettel és lelkesedéssel, amellyel a görög tengervízben a magyar úszóstaféta hátrányát ledolgozta, kiharcolta a magyar úszósport részére az első versenyuszodát. És azután csendesen visszavonult, hogy újra csak a sport krónikása legyen.”
Mondhatni, Kiss Géza volt az első klasszikus úszószakíró – ugyanakkor a szövetségben is igen fontos szerepet vitt. Egyébként egy másik visszaemlékezésből tudjuk, hogy Krúdy Gyulával is kivételesen jó viszonyt ápolt. „Krúdy Gyula és Halmay Zoltán voltak legjobb barátai, fiatal korukban sok kedves tréfát, csínyt követtek el együtt – nyilatkozta kortársuk, Török Sándor író. – Egyiket megírtam készülő könyvemben. Emlékszem, Babay József, aztán az a nagy figura, Diószegi, a „Dió” is társaságához tartozott. Gézának még idős korában is óriási ereje és ügyessége volt. Sokat játszott velünk a szerkesztőségben; az ökle kőből volt, karját, éppen mint Krúdyét, nem voltunk képesek behajlítani. Mint jelenség, elegáns és férfias volt, magas és arányos termetű. Járása, fővetése, gesztusa kemény, határozott volt. Spontán humora tele volt szikrázó ötletekkel.”