Darnyi

Tamás

Tündöklő karrierjét az 1982-es innsbrucki ifi Európa-bajnokságon kezdte, öt éremmel – páratlan tehetségét mutatja, hogy nyert vegyesen és pillangóban, és még hátúszásban is dobogós tudott lenni. Igaz, ekkor rögtön majdnem bekövetkezett egy jóvátehetetlen törés: az Eb-ről hazatérve ugyanis mind többet panaszkodott arra, hogy nem lát rendesen a bal szemével. Végü kiderült, levált a retinája – még egy téli, iskolai hógolyó-baleset miatt –, az ehhez szükséges műtétet viszont biztos, ami biztos alapon Kölnben végeztették el. Az első operáció 1982. november 22-én történt, ez öt órán át tartott. December 1-jén újabb, ezúttal három órán át tartó beavatkozás következett, amelyet az a Klaus Heimann professzor irányított, aki korábban egy másik magyar olimpiai bajnok, Székely Éva látását is megmentette (ha időlegesen is – egyszersmind jelezte: Évánál csodára van szükség, olyan hentesmunkát végzett a hazai doktor...). A professzor tökéletes munkát végzett, egy 1983-as, korrekciós beavatkozás után Darnyi visszatérhetett a válogatott kötelékébe, és részt vehetett a kubai edzőtáborban.

Tizenhét esztendős volt, amikor az 1984-es magyar bajnokságon kilenc érmet gyűjtött: először csinálta meg a felnőttek között a később kötelező kellékké váló vegyesúszó-duplát (a két számot zsinórban nyolcszor húzta be, majd az 1992-es apróbb malőrt leszámítva még egyszer 1993-ban is), plusz klubja, az Újpesti Dózsa gyorsváltójával is aranyérmes lett, emellett háton szerzett két ezüstöt, kétszáz pillangón szintén, és száz gyorson is harmadikként zárt, mutatva, hogy egy univerzális tehetség készül a világ meghódítására. Bár edzője, Széchy Tamás biztos Los Angeles-i indulóként beszélt róla már az év elején, az ismert okokból végül nem tudhattuk meg, hogy mire vitte volna az ifjú a ’84-es játékokon. Így aztán 1985-re maradt, hogy a nemzetközi porondon is megismerjék a nevét: a szófiai Európa-bajnokságon bámulatos fölénnyel nyerte meg a 200 és a 400 vegyes aranyérmét, egy évre rá, a madridi világbajnokságon pedig az egész nemzetközi mezőnyt leiskolázta, egyszersmind 200-on felállította első Európa-csúcsát (2:01.57). Utóbb egyébként elárulta: fiatalon annyit úszatták háton, hogy megcsömörlött tőle. „Megutáltatták velem a hátúszást, ezért olyan számot kerestem, amelynek az edzésein kevesebbet kellett ugyanabból a számból úsznom, így kötöttem ki a vegyesnél. Tizenéves koromban még hátúszó voltam, emellett azért vegyesben is nyertem versenyeket. Aztán amikor az Öreghez, vagyis Széchy Tamáshoz kerültem, először ott is a hátúszást nyomatták nekem. Tizenöt éves koromig ez nem változott, akkor fordult át a dolog. A versenyeken nagy fölénnyel nyertem a vegyes számokat, Széchy Tamás pedig látta mindezt, ekkor engedte meg, hogy ússzak vegyesen” – emlékezett vissza ritka interjúinak egyikében.

A menetelés folytatódott 1987-ben, a strasbourgi Európa-bajnokságon elért szokásos duplához az kevert egyedi zamatot, hogy Tamás első ízben döntött világrekordot, mindjárt kétszer is. Előbb négyszázon érte el minden idők addigi legjobb eredményét (4:15.21), majd a rövidebb távon is (2:00.56). Az ehhez szükséges munkáról és még inkább munkamorálról ugyanezen év decemberében a zseniális Peterdi Pál a Képes Sport hasábjain adott némi ízelítőt. „Az akkor már kétszeres világbajnok és kétszeres Európa-bajnok Darnyi ennek az évnek a novemberében cserélte le használt kis Polskiját egy Ladára. Reggel fél hatkor kel. Cukrozott tojásrántottát reggelizik. Fél nyolcig az erőfejlesztés zajlik a teremben, majd rövid zuhanyozás után délelőtt 11-ig tart a medencés edzés. Három és fél óra szakadatlanul, faltól-falig. Ezt követi a medenceparti tanulás. Egy évvel vagyunk a szöuli olimpia előtt, Darnyi ennek rendel alá mindent, ezért nem iratkozott be az egyetemre. Az edzés után a medenceparton angolul és németül tanul. Majd hazamegy ebédelni és négyig otthon pihen. Fél öttől este hétig újra a medencében van. Laza két és fél óra. Majd beül a Ladába, hazavezet, megvacsorázik, fél kilenckor pedig már az ágyban van. Mindent egybevetve a kétszeres világbajnok hét és háromnegyed órát tölt edzéssel. És ez így megy minden áldott nap.” A többiek számára mindez maga volt a kín – neki az alap, amiben örömét lelte. Tény, Darnyi munkabírása az extrémkategória legfelsőbb tartományába tartozott. Egy másik úszótársa mesélte, hogy anno a kora tavaszi pokoli magaslati edzőtáborok állandó helyszínén, az ausztriai Söldenben a teljes uszodát csak úgy bérelhette ki a magyar válogatott, hogy reggel hattól tizenkettőig letudják a napi két edzést egyben (délután miattuk nem voltak hajlandóak lemondani az állandó fizetővendégekről). Hatórás, pusztító hajtás zajlott nap nap után, pihenő nélkül, a ma divatozó energiaszeletek, izotóniás italok még ismeretlenek voltak akkortájt. „És akkor a végén, amikor kiszálltunk lila szájjal, szétázva, szétesve, akkor Darnyi Puci kinézett Széchyre, és azt mondta az Öregnek: ’Tamás bá, mérjen nekem még egy négyszáz vegyest.’ És akkor ott picit megértettük, mitől nő ő annyival a világ fölé” – emlékezett vissza Kiss Gergő László. „Darnyi Tamásról csak annyit lehetett tudni, hogy nagyon kemény munkát végzett, sanyargatta magát, sokszor még keményebb edzést kért. Tökélyre fejlesztette azt a képességét, hogy önző módon elszívja az edző összes tudását, elraktározott minden információt. Ő ezt tökéletesen megtette, ezért csak ’Egónak’ hívtuk őt” – árnyalta tovább kicsit a képet későbbi csapattársa, Czene Attila.

1988-ban aztán Darnyi Tamás kétséget sem hagyott afelől, hogy ő a vegyesúszás királya. Szöulban mindkét számot besöpörte, mindkettőt újfent világrekorddal. Négyszázon még a helyi műsorközlő is érezte, hogy nagy dolgok vannak készülőben, mert az utolsó ötven előtt azt kiabálta a mikrofonba: „Világcsúcs lesz, ordítsatok!” Az lett, 4:14.75, aztán 200-on is (2:00.17). Egy évre rá Bonnban, az Eb-n a szokásos kettő mellé még egy harmadik arany is érkezett, 200 pillangón – ugyanezt a távot bevállalta aztán az 1991 januárjára tolódott világbajnokságon, Perthben, és itt bronzérmes lett. Ez volt a vb, ahol pályafutása zenitjére ért: két egészen döbbenetes világrekorddal, utcahosszal nyerte mindkét vegyesúszó számát. Négyszázon elementáris úszással, több mint két másodpercet csapott le a régi csúcsból (4:12.36), míg kétszázon a sportág történetében elsőként sikerült 2 percen belülre kerülnie (1:59.36). Bár Széchy Tamás „kedvenc” módszere volt, hogy még az aranyérmet hozó úszások után is azonnal a hibákat kezdte kivesézni, ezúttal még ő sem talált sok kivetnivalót tanítványa produkciójában, és Darnyi maga is úgy emlékszik erre a vb-re, mint ahol minden összeállt. „Akkor úsztam egy olyan időt, ami még a mai napig is megállja a helyét. Akkor voltam a legjobb formámban, ott ment a legjobban az úszás. A fő számom a 400 vegyes volt, szerettem ezt a versenyszámot. Igen, mindenképpen Perth volt a csúcs” – emlékezett vissza később. A januári vb miatt az athéni Eb-t augusztusban kihagyhatta, hogy aztán következzék az újabb kőkemény menet: a barcelonai olimpia.

1992 nyarán olyasmi történt Darnyi Tamással, ami addig soha. Az országos bajnokságon kétszázon elszenvedte felnőttpályafutása első egyetlen vereségét vegyesúszásban: a feltörekvő ifjú, Czene Attila előzte meg a Komjádiban. A király teljesen összetört, a helyszínen órák, később napok kellettek hozzá, hogy meggyőzzék: ennyi év után neki az olimpiára kell kihegyeznie a formáját, míg Czene tizenévesen érthetően frissebb még a komolyabb munka közben is. Barcelonára aztán „visszaépült” Darnyi önbizalma – bár ezúttal csupán a legjobb idői (azaz a világrekordok) közelében úszott, csúcsdöntés nélkül is megvédte olimpiai bajnoki címeit; kétszázon izgalmas volt a verseny, ám a végén ellentmondást nem tűrő hajrájával megint maga mögött tartott mindenkit, az ifjú Czenét is, aki végül harmadikként zárt. Két teljes olimpiai ciklus és egy féléves pihenő után, majd az újabb irdatlan edzésterhelés ellenére nekiment a következő esztendőnek is – hogy aztán a sheffieldi Eb-n utoljára lássuk úszni világversenyen. Az ekkorra óriásit fejlődött, kifejezetten vegyesúszásra specializálódott finn, Jani Sievinen – aki deklaráltan le akarta taszítani trónjáról – sosem látott módon szorongatta négyszázon. A hosszabbik távon Darnyi rendszeresen elment a végére a többiektől, azaz izgalommentes győzelmeket aratott nyolc esztendőn keresztül, most viszont őrült csata zajlott a király és a trónkövetelő között. Darnyi becsületére legyen mondva, hogy élete legjobb gyorsúszó részidejét préselte ki magából (még a világrekordjánál sem ment ilyen utolsó százat), ami tökéletesen mutatta, milyen fantasztikus versenyző, így végül megnyerte nyolcadik Eb-aranyát is. Ugyanakkor a kétszázról visszalépett: egyértelműnek tűnt, hogy a finnel ott már aligha bírna – viszont a nemzetközi veretlenségét semmiképp sem akarta elveszíteni. Már csak az volt a kérdés, érez-e magában annyit, hogy még jobban felkészülve a következő esztendőkben megmérkőzzék Sievinennel; a válasz 1994 júliusában, egy utolsó tévéinterjú keretében érkezett, amikor bejelentette visszavonulását. Igaz, ezt követően még új klubjában, a Sport Plusz OTP SE színeiben 1995-ben beszállt váltót úszni, és végül a két győzelemnek hála 59 bajnoki arannyal zárta tüneményes pályafutását.

Egy új utánpótlás-program résztvevői, a Jövő Bajnokai számára készült könyvben afféle ars poeticát fogalmazott meg, amikor így beszélt pályafutásáról: „Volt olyan időszak, amikor a motivációt a testi fenyítés pótolta – azért ennyit hadd áruljak el a kezdetekről. Aztán az úszás teljesen átvette a főszerepet az életemben, szinte kitöltötte egészében. Számomra a medence jelentette azt a teret, ahol kiteljesedhettem, ahol a legjobbamat nyújthattam, ahol meg tudtam mutatni, mire vagyok képes én, Darnyi Tamás. Ahol bizonyíthattam önmagamnak, az Öregnek (edzője, Széchy Tamás), apámnak, a világnak. Számomra fontos volt, hogy megfeleljek az elém kitűzött céloknak. Vannak olyan típusú emberek, akiket az motivál, hogy teljesítsék mások elvárásait. Az Öreg elképesztő mértékben tudott hatni ránk, olykor tényleg úgy éreztem, azért akarok nyerni, hogy elégedettnek lássam. Aztán utólag visszanézve már elmondható: idővel a siker mámorát akartam újra meg újra átélni. Akkoriban még keveset versenyeztünk, évente egy nagy világeseményre készültünk fel, épp ezért a rendkívül hosszú és megterhelő edzés-időszak után tényleg az jelentette az igazi visszacsatolást, ha odaértél a falhoz, visszanéztél, és láttad az eredményjelzőn, hogy igen, megint megcsináltad. A legjobbnak lenni: ez egy hatalmas hajtóerő. Először csak kisebb versenyeken éled át az élményt, egyszer, kétszer, háromszor. De ha átélted, és igazi versenyzőtípus vagy, akkor újra és újra vágysz rá, és képes vagy többet és többet teljesíteni az edzéseken, hogy a nagyobb versenyeken is átélhesd a győzelem semmihez sem hasonlítható érzését.” Neve egyébként továbbra is fogalom, úszóiskolájában az elmúlt évek során gyerekek ezrei tanultak meg úszni, egyszer talán közülük kerül ki az új vegyeskirály, még ha tudjuk is: az, amit Darnyi Tamás elért, hovatovább megismételhetetlen.